Kerti örömök 3.

Kissrófos vers a ködös Albionban lakozó lámpás manóról, aki fényben utazik, és egy bakacsinsötét éjjelen...

Fenekel a padon
nagy fekete szoknya,
csillagokat nyeldel!
Mélye feneketlen.
Csönd sző a kertben
setét lehű hálót,
lélek se jár erre,
se szende, se ártó.
Dagadó vitorla
a koromszín rékli.
Amint fogy, úgy vakul
fű, fa, virág, ég is.
De nyílik… Mit, hasad
a bakacsinfátyol,
fűzöld kacagányban
itt terem a távol.
Lámpás a kezében,
vagy ahhoz hasonló.
Szoknya alá kerget
sok fekete hollót.
A másik kezében
teafőző hangol.
Nem magyar, se talján…
Ez a lélek… angol.
Mécse intésére
nyílnak nádak-erek,
gyöngynyi lámpamélyből
nyitja napfénygyerek.
Fű-, fa-, virágkórus
felcsendül a színen:
He’s arrived. Hát megjött!
Ez ő! Dzsekk-A-Grínben!

Csiribi. Csiribá

Csiribí a szőnyeg alatt
Csiribá a kéménylyukban  

Csiribá
Kéménylyukban
kalapot tett
kürtő-keményt
füst-magosat
kürtőjében
jól szelelő
kéménykürtjét
fújja egyre
másra fújja
újra s megint. 

Csiribi
Szőnyeg alatt
szőnyeg alá
alászelelt
szégyenében
mert neki nincs
hogy ő mégsem
csak nem tudja
perzsasípját
olyan szépen
megint s újra.

Megjelent a Cimbora 2007/5-ös számában