Az ünnep szépsége azt jelenti-e,
hogy mellette rútak a hétköznapok,
a pofozkodó, rugdosódó, fújtató,
görbén néző, a markomba suttogott,
mardosó, keserű félgondolatokkal
tűzdelt, rohamosan rövidülő nappalok,
a kásásodó, jegesedő, toluló esték,
az álmatlannak induló, hirtelen szédült
koránkelésbe torkolló éjszakák?

Az ünnep szépsége azt jelenti-e,
hogy a szekrényből kiveszem
ünneplő szívem, és köznapi,
görcsös, lyukas, kemény
kopott, kegyetlen, önző, vadóc,
pogány, hitetlen, reményét vesztett,
öreg, savanyú, zord, közönséges
szívem kulccsal egy fiókba zárom?

 A város főterén fürtös fenyő,
neonfény-palástban mutat az égre,
ágain fémes csilingelés, nézem,
a temérdek szívkulcs között
sajátom hova férne?

Megjelent a Cimbora 2012/9-es számában