Sokkal gonoszabb, mint a sapka.
A sapkát leveszem, de ez a szürkeség,
bármit csinálhatok, nem hagy magamra,
ilyenkor végre igaza lesz annak,
aki szerint lyukas a nagy fejem,
azon a lyukon bújik be a felhő,
mikor az órát figyelem, hogy lehet-e
kicsit aludni még – és hopp, már bent is van,
bal fülemen kilóg a csücske, téved, aki
szerint fülemre ültem már megint,
szivacsos fellegen ülök, bennem is az van,
nehezen mozgok, mint bogár a lágy viaszban,
és nem tudom mi bánt, mi van, mit akarok,
anya bosszankodik, kiöntöm a teát,
néhány kilincsbe beleakadok, megyek az
utcán, sapkás alvajáró, földrajz órán
már nyitott szemmel alszom,
pitekantrópusz, humusz, kumulusz,
csak süssön végre ki a nap,
és slussz.

Megjelent a Cimbora 2009/3-as számában