Gyerekversek növényvilága
hol négylábon, hol kétlábon.
Így szokott ez lenni minden
áldott nyáron.
õsz jöttével vackorásznak,
ha a földön nincs még vackor,
fára másznak.
ágak felé ágaskodva,
föltornásszák egyik a mást
a magosba.
hull a kásása potyogva,
s majszolják a mackók, mintha
málna volna.
hizlalja a bocsok talpát.
Télen átal, mint a mézet,
nyalogatják.
A költemény a Kányádi Sándorra jellemző természetes vershelyzettel indul, és megőrzi mindvégig az első sorokban megismert sajátos versvilágot, megerősítve Székely János Kányádi természet- és valóság-közeliségéről tett megállapítását: „Ritmusából, lélegzetvételhez igazodó szólamtagolásából, talán ujja begyéből is természetesség árad.”
A medvebocsok életében a táplálékszerzés és felkutatás mindennapi tevékenység. Ennek könnyedebb nyári formája a málnászás. Derűs nyugalommal végzik megszokott tevékenységüket: „Málnásznak a medvebocsok, / hol négylábon, hol kétlábon. / így szokott ez lenni minden / áldott nyáron.” Az élelemszerzés őszi formája, a „vackorászás” már ügyeskedésre, leleményességre kényszeríti a mackókat. A télre való készülődés diktálja a cselekvés módját és formáját: a fára mászást, a kapaszkodást, az ágaskodást. Mindkét tevékenységben a kényszer mellett ott van a játék is. Szórakoztató játék a málnászás („hol négylábon, hol kétlábon”), de a „vackorászás” is („Egymás hátán kapaszkodva, / ágak felé ágaskodva, / föltornásszák egyik a mást / a magosba.”). A játékhelyzetből maga a költő sem maradhat ki: játszik a témával, a formával és a nyelvvel is. Az utóbbira legszebb példa az analógián alapuló szóalkotás, a málnászás mintájára alkotott sajátos kifejezés, a vackorászás. Többszörös telitalálat ez a játékos szóalkotás: a gyermeknyelvben is közkedvelt, továbbá megfeleléseket találunk a medvebocsok és a gyermekolvasók málnászás és vackorászás közbeni viselkedésében (ágaskodás, kapaszkodás, majszolás) is. A költő nemcsak létrehozza, megteremti az új szót, hanem értelmezi is, legalább olyan szóhangulatot teremt köréje, mint a korábban megismert málnászás köré: „Ha elfogy a málna, akkor / ősz jöttével vackorásznak, / ha a földön nincs még vackor, / fára másznak.” Az élelemszerző játékot egyéb költői eszközök árnyalják, finomítják: ellentét, párhuzam, megszemélyesítés. Ennek a költői játéknak legfőbb recepciós hozadéka, hogy nem csupán az erdei gyümölcsöknek van éltető, energiát adó erejük, hanem a megszerzésükkel járó élményeknek is: „Édes málna, kásás vackor / hizlalja a bocsok talpát. / Télen átal, mint a mézet, / nyalogatják.”
Másik nevén vadkörte, elég sok helyen előfordul nálunk. A kertekben található körtének a vad őse. A rózsafélékhez tartozik. Régen szokás volt, hogy a kiirtott erdő helyén meghagytak – vagy utólag telepítettek – néhány termetes, öreg fát, leginkább kocsányos tölgyet és vadkörtét, más néven vackorfát. Ezek az úgynevezett hagyásfák nyújtottak hűs árnyat embernek, állatnak egyaránt. Termése éretten ehető (szeptemberben érik), a körtéhez hasonlít, de annál kisebb, kissé fanyar ízű.
A málna
Nálunk őshonos (nem betelepített faj). Gyakran elvadul, ahol megtelepszik, ott nehéz kiirtani, föld alatti tarackokat hajt, sarjadzással szaporodik. Virága fehér, termése apró csonthéjas magvú bogyó. Szintén a rózsafélék családjába tartozik. Nagyon sok termesztett fajtája ismert. (K.Zs.)
(Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) Költő, műfordító, szerkesztő. Szülőfalujában, majd Székelyudvarhelyen, 1941-ben a református kollégiumban, 1944-45-ben a katolikus gimnáziumban, 1946-50-ben a fémipari középiskolában tanult. Érettségi után a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola, majd fél év múlva a Bolyai Tudományegyetem hallgatója. 1960-tól nyugdíjazásáig a Napsugár szerkesztője volt. Fontosabb gyermekverskötetei: Kicsi legény, nagy tarisznya (1961), Fényes nap, nyári nap (1964), Három bárány (1965), A bánatos királylány kútja (1972), Farkasűző furulya (1979), Tavaszi tarisznya (1982), Madármarasztaló (1986), Küküllő kalendárium (1988), Zümmögő (2004), Billegballag (2006).
Megjelent a Cimbora 2009/9-es számában
A nyelv szépsége, gazdagsága növekedjen a gyermekben...
Beszélgetés Kányádi Sándorral
Közelképben
„Egyik kedvenc hasonlatommal élve: a vers olyan, mint a lábbeli. Lelki lábbeli. Éppen ezért mondom, amikor megkérdezik tőlem, hogy hogyan kell mondani ezt vagy azt a verset, a válaszom, hogy úgy, ahogy a lábbelit hordod: mindenki a saját lelki tyúkszeme, lúdtalpa szerint.” – Kányádi Sándorral 2011-ben beszélgettem Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban tartott Derűs irodalomóra után.
