Zalán Tibor a költészet kipróbált játéklehetőségeit felhasználva építi meg versének szöveg- és formavilágát. Ez az összetettség teljességérzetet sugall a befogadásban is. Szimultán ritmusa ismert olvasmányélményt idéz: Weöres Sándor A tündér című versének ritmusadaptációjával egyszerre visszhangoztatja bennünk az időmértékes és a hangsúlyos verselést. A kétféle ritmus egyidejű jelenléte más-más verszenei élményt közvetít: hol az egyik, hol a másik ritmus erősödik fel bennünk, megunhatatlanná téve az olvasást. Az első és a harmadik szakasz ritmustörése szintén része a költői játéknak: az egy, illetve két szótaggal rövidebb sorok ütemhangsúlyos „egyhangúságukkal” üzenetekre figyelmeztetnek és a záró szakasz drámai hangulatára készítenek fel bennünket: „Didereg a katica, / Ide-oda kószál”, „Didereg a falevél, / Ide-oda perdül”.
Nemcsak a ritmussal, a betűkkel is játszik a költő. A verssorok kezdőbetűit összeolvasva két lánynevet kapunk: Judit, Sára. A költészettan (poétika) ezt az eljárást görög eredetű szóval akrosztichonnak (versfőnek) nevezi. Már az ókori görögök és rómaiak is használták, általa a vers címzettjéről, szerzőjéről, a megverselt személyről stb. adhattak többletinformációt az olvasónak. Zalán Tibor két, számára kedves kislánynak rejtette el ily módon a nevét a szövegben.
Költői játék eredménye az is, ahogyan a választott verstárgy, a rózsa a valóságos növényből elvont metaforává, szimbólummá válik. A rózsa a mindennapok kultúrájában is a szeretet, a szerelem, az élet és a feltámadás szimbóluma. A vers első szakaszában a növény „költői” környezetben jelenik meg, megszemélyesítések, jelzők társaságában. Bár itt még passzív verstárgyként viselkedik, vele történnek az események: „Játszik a harmat a rózsán”. A harmadik szakaszban már rendkívüli környezetben találjuk.
Nem egyszerű cselekedtetésben merül ki a megszemélyesítése, egyfajta kultusz alakul ki körülötte, érte és miatta történik minden: „Játszik a holdon a rózsa, / Udvara fénybe merült már”.
Az utolsó szakaszban teljesedik ki az elvonatkoztatás, a korábban jelzett metaforizálás: az elvont, a sejtelmes költői képek a visszatérés képtelenségét, az eltávolodás drámaiságát sugallják: „Rózsa a holdon a lelked: / Add oda fényed a csendnek!” Ahogyan a rózsa összetett költői képként van jelen a versben, úgy válik teljessé a szeretet fogalma is, lesz egyszerre derűs és drámai. Benne van a felhőtlen öröm (rózsa a kertben), de a féltés és az aggódás is (rózsa a holdon).

Megjelent a Cimbora 2010/2-es számában