Nem nevelési kísérlet
Kicsit gondolkodtam a címen, miután leírtam, hiszen a megfogalmazás pillanatában már világos volt, hogy a kísérlet eleve kudarcos lesz. Megboldogult apám mondogatta, hogy „alapelved legyen fiam: ne politizálj”. Persze, az is politika, tette hozzá nevetve. Hát ilyen ez a nem-nevelés is. Önmaga ellentéte. Tekints hát erre az írásra elnézéssel, antinevelési szempontból bár.

A filmszemle fődíjas alkotását, a Deltát a Duna-Deltában forgatták
Nemrég tértem haza a 39. Magyar Filmszemléről. És az ember mit tehet egy filmfesztiválon? Filmeket néz, izgul, ha van saját filmje a versenyben, és ha egy kicsit is szakmabeli, figyelemmel követi a vonatkozó sajtószövegeket. Nos, az egyik ilyen szöveg olvastán elkapott a félsz. Hogy miért? Igyekszem megmagyarázni.
Az ünnepélyes díjkiosztó reggelén az egyik vezető magyar napilap hasábjain megjelent egy interjú a nagyjátékfilmes zsűri elnökével. Aki azt mondta, többek között, hogy nem érti, miért akarnak ezek a magyarok zsánerfilmeket (vagyis krimit, horrorfilmet, akciófilmet, vígjátékot, ilyesmiket) készíteni újabban. Hiszen a vak is látja, hogy nem értenek hozzá. És különben is, a magyar film jövője Tarr Béla stílusvilágában rejlik. Megpróbálom elmondani, enyhe éllel, milyen is ez a világ. Az ember nézi a filmet, és azt látja, hogy egy lány megy fel a dombon. Az ember éppen éhes, de nem állítja meg a videót, gépet, egyebet, kimegy, eszik, aztán el a vécére is, mert hát rájön a szükség, na, majd visszamegy, leül, és ismét a képernyőre összpontosít. És a lány MÉG MINDIG megy felfelé a dombon! A kép persze nem ilyen fekete-fehér, viszont a példa világosan utal a zsűrielnök által favorizált filmek stílusára. És, hogy habot is kenjen a tortára, az elnök úr megismételte mindezt a díjkiosztón, több ezer ember előtt, akik között szép számmal ültek a lenézett zsánerűknek készítői.
Csak jó és rossz film van
Egy európai embertől több tapintatot vártam volna, de ez most mellékes. A lényeg, hogy az európai filmes szakma, legalábbis egy része, így tekint a magyar filmre. Igazságtalannak érzem ezt a beskatulyázást. Talán az elnök úr nem ismeri a korai magyar film kiváló vígjátéktermését? Vagy a hetvenes évek remek betyárfilmjeit? Vagy a nyolcvanas évek bájos rendőrfilm-paródiáit? Talán nem. De ha nem, éppen ezen a fesztiválon láthatott egy, ha nem is hibátlan, de nagyszerű pszicho-thriller-krimit, Gigor Attila (aki egyébként filmfőiskolás diák Budapesten) A nyomozó című alkotását. Félreértés ne essék, nem azt vitatom, hogy a magyar zsánerfilm a legjobb-e vagy sem, hiszen Hollywooddal nehéz felvenni a versenyt, de ezt a gondolkodást kissé ódivatúnak tartom.
És most következik a nem-nevelési kísérlet lényege. Nyájas olvasó, akinek talán mossák a fejét, amiért horror-, akció- és egyéb filmeket néz, arra biztatlak, nézd azokat IS bátran. Nincs lényegi különbség a zsánerfilm és a művészfilm között. Csak jó film van és rossz. Persze, az út a helyes ítélkezésig hosszú, és csupa jó meg rossz filmmel van kikövezve. Ezért nem árt, ha az ember minél több filmet néz, ilyet is, olyat is, mert szép lassan kialakul benne az a bizonyos hetedik érzék. A kritikátlanság nem árt, főleg, ha az ember az út elején jár. Ennyit szerettem volna mondani, nyájas olvasó, és bár a mondatokat elolvasva most már látom is a kísérlet kudarcát, nézd el nekem, miként én is elnéztem apámnak annak idején.
Delta
színes magyar-német filmdráma, 2008
Rendező: Mundruczó Kornél, forgatókönyvíró: Bíró Yvette, Mundruczó Kornél, zeneszerző: Lajkó Félix
Szereplők: Lajkó Félix (Mihail), Tóth Orsolya (Fauna), Monori Lili (Anya), Gáspár Sándor, Kiss Mari, Martin Wuttke