Jacobus de Voragine 13. századi olasz érsek, aki igen népszerű könyvet írt a szentek életéről és cselekedeteiről Legenda Aurea címmel, így magyarázza a névmódosulást: „Ennek a névváltoztatásnak több oka lehetett. Az első: egy csoda megörökítése, tudniillik az a hír járta róla, hogy a francia nyelvet csoda útján kapta meg Istentől. Ezért mondják legendájában, hogy mikor eltelt a Szentlélek tüzével, tüzes szavakat ontva magából mindig franciául beszélt. A második ok: hivatásának elhíresztelése. Ezért mondják legendájában, hogy az isteni előrelátás adta neki ezt a nevet, hogy egyedülálló és szokatlan hangzása miatt szent szolgálatának a híre gyorsabban ismertté váljék az egész világon. A harmadik ok: az általa elért hatás, tudniillik, hogy ezáltal jusson tudomásunkra, hogy önmaga és fiai révén a bűn és az ördög sok szolgáját kell mentté (francus) és szabaddá tennie. A negyedik: szívbéli nemessége, hiszen a frankokat szilajságukról (ferocitas) nevezték el, mivel megvan bennük a természetes vadság (feritas) és a lelki nemesség. Az ötödik ok: beszédének erélye, mivel szavai bárdként (securis) csaptak le a bűnre. A hatodik ok: a démonokat megfutamító félelmetesség. A hetedik: erényéből s tetteinek tökéletességéből fakadó biztonsága (securitas) és életvitelének tiszta volta. Állítólag franciscáknak nevezik azokat a bárd (securis) formájú jelvényeket, melyeket Rómában a consulok előtt vittek, és amelyek a megfélemlítést, a biztonságot és a tiszteletet szolgálták.” Ehhez hozzátehetjük: a későbbi szent édesanyja francia származású volt, apja pedig – valószínűleg az anya származása miatt is – már gyermekkorában Francescónak, azaz ’kis franciá’-nak becézte fiukat.

Bárhogyan is legyen, annyi biztos: a pénzben bővelkedő és a tárgyi környezet kínálta előnyökben tobzódó fiatalúr gyökeresen megváltoztatta életét, amikor az anyagi javak helyett a szellemi gazdagságot, a fényűzés helyett a szegénységet, saját sorsának alakítása helyett a nélkülözők életének javítását választotta, a mély vallásosság jegyében. A legendák szerint katonáskodása, illetve hadifogsága közben szerzett tapasztalatai (Assisi hadat viselt Perugia ellen, Giovanni/Francesco is harcba szállt, több más ifjúval együtt, szülőföldje védelmében) döbbentették rá arra, hogy életének, tetteinek mélyebb értelme van, lehet a felszínes csillogásnál. Korábban is vakmerő volt, a harctérről pedig még elszántabb emberként tért haza. Következetesen és határozottan vállalta cselekedeteit, akkor is, ha ez értetlenséget eredményezett, elsősorban és főként családja körében, ami végül az övéivel való szakításhoz vezetett, pereskedésbe torkolló heves konfliktusok után.
Minden bizonnyal személyiségének sugárzó hatása és makacsul, szigorúan gyakorlatba ültetett elképzelései segítették hozzá Ferencet ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt nagy eredményeket érjen el önként vállalt küldetésében. Ehhez az is hozzájárult, hogy a krisztusi tanításokhoz ragaszkodva, azokat egészen eredeti módon képviselve és alkalmazva lényegében megújította a középkori egyház fogalmát és szerepét – és ezt nemcsak az őt megismerő tömegek, hanem az egyházi vezetők is észlelték, illetve elfogadták. Vallotta és hirdette, hogy a gazdagságról lemondva, azt szétosztva a szegényeket kell segíteni, az egyszerűség és a szeretet jegyében. Kezdetben egymagában érte el azt, hogy adakozásból összegyűlt építőanyagokkal a környék templomai és kápolnái jobb állapotba kerüljenek. Vándorlásai emellett prédikációs és gyógyító utak is voltak a legendák szerint: erős hite betegeken segített, csüggedőknek adta vissza a reményt. Az evangéliumot szó szerint értelmezve, mezítláb, szürkésbarna csuhában, kötéllel derekán járta a vidéket, és híre egyre nőtt. Már nem volt egymagában, mind többen csatlakoztak hozzá, olyanok, akik egyetértettek elveivel és maguk is őszintén hozzá akartak járulni ezek kiteljesedéséhez. Olyannyira, hogy 1209-ben, Ferenc vezetésével, szerzetesrenddé alakultak, így jött létre a ferencesek (franciskánusok) ma is működő rendje).
Az első ferencesek fölöttébb szigorú rend szerint éltek: nélkülözésben, gyakran a társadalom részéről megvetést tapasztalva, ám a rászorulók számára sok segítséget és szeretetet nyújtva zarándokoltak, dolgoztak, hirdették a hit szavát, és bármilyen munkát végeztek (a mezei munkáktól a háztáji tennivalókig, a sebesültek ápolásától a kézműves tevékenységekig), csupán annyit fogadtak el nem pénzbeli adományként, amennyi önmaguk fenntartásához minimálisan szükséges volt. Ezt viseletük is tükrözte, szimbolikusan is. Amint Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában olvashatjuk Szent Ferencről: „Képmásain az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuháját viseli, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél 3 csomója a szegénységet, szüzességet és engedelmességet, a franciskánusok kötelmeit jelenti. (...) Könnyen felismerhető a kezén, lábán és oldalán látható stigmákról, Krisztusnak szögek és lándzsa ütötte öt sebéről. A legenda szerint egy hatszárnyú, kitárt karú, szeráfi Krisztus jelent meg előtte, és a látomás sebeiből tűző sugarak jelölték meg életre szólóan a testét.”
A ferencesek máig húzódó története nem mentes a hullámvölgyektől, ám alapítójának hatása napjainkig meghatározza. Mint akkor, a kezdetek idején is, amikor ez a hatás több irányba kiterjedt. Ferenc első női tanítványa, Assisi Klára megalapította a ferencesek második rendjét, és miután házasemberek is úgy érezték, Ferenc szavainak szellemében élnének, létrejött számukra a harmadik ferences rend. Ekkorra Ferenc tanításai Itália határain túlra is elterjedtek. Őt magát pedig már két évvel halála után, 1228-ban szentté avatták.

Hitvallása és tettei nem csupán az irodalomban és a képzőművészetben ihlettek számos remekművet, hanem a filmvásznon is több alkotásban megelevenedtek. Az erre vonatkozó filmek közül talán a legismertebb Franco Zeffirelli Napfivér, Holdnővér (Fratello sole, sorella luna) című alkotása (1972), de Kertész Mihály magyar származású amerikai rendező is feldolgozta a témát Assisi Szent Ferenc (eredetiben: Francis of Assisi) című 1961-es filmjében. Megemlítjük még a Liliana Cavani rendezte, 1989-es, Francesco című alkotást, amelyben Mickey Rourke alakítja Szent Ferencet, Helena Bonham Carter pedig tanítványát, Klárát.

Szent Ferencről feljegyezték, hogy valódi összhangban élt a természettel, így az állatokkal is, akikre szintén képes volt hatni szavával. Széles körben ismert például az a történet, amely egy egész várost rettegésben tartó farkassal való beszélgetését örökíti meg, amelynek során Ferenc szelídségre és békességre bírja a fenevadat, a hit erejével, mert úgy gondolja, a vadállat nem eredendően gonoszságból, hanem az éhség miatti kényszerében vált rablóvá és gyilkossá; ha azonban a város gondoskodik eltartásáról, „bűneit” elhagyja és senkinek sem fog ártani. Magyarul ez a legenda a Szent Ferenc csodás cselekedeteit rögzítő, 1370 táján keletkezett, 1440 táján lemásolt változatban fennmaradt, ily módon a legrégebbi, teljesen magyar nyelvű kézirat, a Jókai-kódex lapjain öröklődött át, mai átírásban A fordult farkasról, amely Boldog Ferencnek köszönhetően fordult nagy szelídségre címmel. (Egy rövid részlet ebből, amely szemléletes Szent Ferenc meggyőző erejét illetően: „... Szent Ferenc mondá: «Atyámfia farkas, én parancsolok tenéked Úr Jézus Krisztusnak nevébe, hogy jüvel vélem és ma semmit ne kételkedjél, hagy menjünk el ez békességet tenni Úrnak nevébe.» És az farkas legottan elmégyen vala Szent Ferencnek utána miképpen szeléd bárán. Kit látván az várasbéliek, kezdének igen csudálkodnia.”)
Nem meglepő tehát, hogy Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentje, ünnepe, október 4-e pedig egyben Az Állatok Világnapja.
Az állatok pedig – akár a háztáji kedvencek, akár az erdők, mezők, vizek és a levegő vadjai vagy kevésbé vadjai – az irodalom gyakori és sokszínű szereplői. Ha a magyar irodalomra gondolunk, valószínűleg Fekete István írásai jutnak eszünkbe leginkább – de természetesen még sokan mások felemlíthetők ennek kapcsán. Írjátok meg nekünk, kitől olvastatok mostanában vagy régebb állatos történeteket és melyik volt számotokra élményszerű!