A világot egy állat teremtette

A világot az állatok tartják hátukon. Magyar hiede­lem szerint a világ egy cethal testén nyugszik. Mikor a cet megmozdul, akkor történik a földrengés. Más né­pek mítoszaiban a földet béka, elefánt tartja.

Az állatok emberek voltak. Több nép ismeri azt az alaptörténetet, amely szerint az állatok eredetileg em­berek voltak. Egy magyar eredettörténetből tudjuk, hogy régen Krisztus és Szent Péter a földön jártak. Ala­posan megéheztek, amikor egy udvaron sütésre készü­lő asszonyt pillantottak meg. A kenyeret kiszakasztotta már, be is vetette. Krisztus arra kérte őt, hogy egy ka­nállal a sütőtekenő fenekéről kaparja össze az ottma­radt kenyértésztát, s abból egy maréknyi cipót süssön a vándoroknak. Csodák csodája, a maréknyi vakarákból nagy-nagy kenyér kelt. Olyan nagy, hogy az asszony sajnálta az idegeneknek odaadni. Ezért miután a ke­nyereket a kamrában szépen a polcra rakta, ő a sütőte­kenő alá rejtőzött. Fiacskájának meghagyta, hogy mi­kor a vándorok visszatérnek, mondja azt, hogy ő a ha­tárra ment dolgozni, ne várjanak rá. Az asszony fös­vénységét látva Krisztus azt mondta: – Amiért szívtelen voltál, változzál állattá. A teknő az asszony hátára ra­gadt, s belőle lett az első teknősbéka. Más alkalommal, amikor Krisztus a Földön járt, egy szántóvetőt látott a szekér alatt hason fekve, amint ételét fogyasztotta. –  Kutya legyél, amiért a földről eszel – mondta neki.

Az állatok tulajdonságai

Az állatok tulajdonságai­kat istentől kapták. A teremtésben itt-ott az ördög is segített neki. Mikor a ló került sorra, az ördög a sze­mét a lábára, a patája fölé akarta teremteni. Isten azonban nem engedte: – Ha ott lesz, a szalmaszál ki­böki a szemét. A fejére kell tenni, hogy fenn hordja, a szalmaszál ne árthasson neki. Ezért van az, hogy a ló is a fején viseli a szemét. Miután a ló is, a tehén is ké­szen volt, az ördög is utánozni akarta az urat. Ő azon­ban csak bivalyt tudott teremteni. Azért is hasonlít a bivaly az ördöghöz.

A teremtés után az állatok még nem rendelkeztek a mai tulajdonságaikkal és nevükkel. Ezért Isten össze­hívta őket, hogy szétossza a tulajdonságokat, s nevet adjon nekik. A kakukk azonban nem ment el a gyüle­kezésre. Mikor isten keresni kezdte, a kakukk nem mert tovább rejtőzködni, s megszólalt: – Kakukk, ka­kukk! –  Akkor ez legyen a neved, s bármerre jársz, mindenütt a nevedet kiáltozd – mondta neki az Is­ten. Azóta mindig tudni lehet, hol van a kakukk. Ezen a gyülekezésen a lúd tarka tollat kért magának, a kacsa hosszú lábakat. Csupán a fülemüle volt megelé­gedve a kinézetével. Szerénységéért Isten megajándékozta őt, a legszebb énekhangot osztotta neki.

Az állatok királyának, az oroszlánnak egy bokor nefelejcset mutatott, s azzal bízta meg, hogy hívja össze az állatokat, tanítsa meg nekik a virág nevét. Az oroszlán az előírás szerint járt el. Egy nap múlva ismét összegyűjtötte az állatokat, ezúttal vizsgára. Egy kivé­tellel minden állat emlékezett a virág nevére. Pedig ennek az állatnak nagy volt a feje, benne sok sütnivalóval. A haragra gerjedt oroszlán megcibálta a fülét:

– Figyelmetlenséged miatt buta maradjál, te legyél a szamár. A szamár azóta nemcsak buta, hanem a cibálástól a füle is hosszú maradt. Később, az újtestamentumi időkben Jézus megszerette a szamarat. Mikor kicsi volt, szülei szamárháton menekültek Jeruzsá­lemből. Ezért Krisztus hosszú életet adott neki, ötven évig is elélhet.

Krisztus a pacsirtát is megáldotta. Mikor Heródes katonái üldözték a szent családot, a pacsirta előttük ide-oda csapongott: – Itt van, búvik, itt van – csiripel­te mindegyre, s mindig félrevezette a katonákat. Ugyanekkor, menekülés közben egy barlangban rej­tőztek el. A pók azonnal hálót szőtt a barlang szájára. Mikor a katonák a rejtekhelyhez értek, így szóltak: – Itt nem lehetnek, mert a pók rég befonta a bejáratot. A megmenekült kis Krisztus keresztet rajzolt a pók hátára. A keresztes pókot nem szabad elpusztítani.

Leszállt a medve az égből

A vogulok közeli nyelvrokonaink, az ugor népek közé tartoznak. Egy medveénekük azt meséli el, hogy az égi atya, Kvoresz (gyakoribb nevén Numi Tórum) mély álomba merült, s ez alatt medvebocs fia aláné­zett a földre, s megszerette az emberek világát. Próbált ellenállni a csábításnak, de nyugalmát már nem tudta visszanyerni. Amikor apjának bevallotta, hogy az északi világ bűvöletbe ejtette őt, az hosszas munkával aranyból és ezüstből bölcsőt, vasból láncot kovácsolt. Mikor műve elkészült, szeretett fiát tanácsokkal látta el, a bölcsőbe fektette, s a föld felé eresztette. A bölcső kétszer megállt a félúton, aztán harmadszorra a fiú a földre ért. Az istenfiút mostoha körülmények fogadták, mocsár, szúnyogok, tikkasztó nyár. Lomha járással útnak indult, majd kunyhót épített magának a meleg és a hideg ellen. Ám az emberek megtalálták a rejtekhelyét, kutyáikkal, késsel és baltával rátámadtak, foglyul ejtették, bundáját kigombolták, s halála fölött örömünnepet ültek.

Az istenfiú történetéből Bede Anna fordításában idézünk egy részletet. A leölt állatot szánra teszik, s ünnepélyes üvöltésekkel a faluba viszik, ahol a sikeres vadászokat örömmel fogadják: