A népi hagyományban a teremtés sokkal változato­sabb. A magyar hagyomány szerint a teremtés az an­gyalok segítségével folyt le. A tenger fenekéről angyal hozta fel azt az iszapot, amiből az ember megszületett. Az ember teremtésének is megvan a dualisztikus vál­tozata. Eszerint az ördög az ember teremtésében is részt akart venni. Meg is alkotta sárból az embert, a teremtést azonban nem tudta bejezni. Vagy nem tu­dott lelket lehelni bele, vagy pedig az ő teremtménye nem tudott megállni a lábán, ezért a sövényhez kellett támasztani. A népi teremtéstörténetek másik sajátos­sága, hogy isten kézművesként dolgozik, sárból for­málja meg az embert. A teremtés pedig nem egyszer­re, hanem rendre, fokozatokban történik. Legismertebb az a történet, amely szerint Isten először csupán férfit alkotott. Az unatkozó Ádámot látva megsajnálta őt, elaltatta, egy oldalbordáját kiemelte, s abból te­remtette Évát. Ez a történet egyéb epizódokkal is ren­delkezik. Mikor még csupán férfi létezett, az arkan­gyal figyelmeztette az Urat, hogy a férfinak társra van szüksége. Isten a férfi koponyacsontjából akart elven­ni egy keveset, hogy abból asszonyt teremtsen. Az arkangyal azonban lebeszélte, mondván, hogy akkor az asszony a ház feje lenne. Ezután Isten a férfi láb­szárcsontjából akart lecsípni. Újra közbeszólt az ark­angyal, ekkor az asszony a férfi kapcája lenne. Ezután döntöttek úgy, hogy az oldalborda lesz alkalmas az asszony létrehozására.

Az ember a végső formáját csak későbben nyerte el, torz alakjának változtatásával. Amikor megszületett, teljesen csupasz volt. Az erdőben egy majom a fene­két az ághoz dörgölte, szőre az ember fejére hullott. Hajunk azóta van. A haj megteremtésében Szent Pé­ter segédkezett Istennek. Mikor isten hajat adott az asszonyoknak, Szent Péter megharagudott, amiért ő csupasz maradt. Hogy kiengesztelje, isten a férfinak bajuszt és szakállt is teremtett. Egy másik történetet korábban idéztünk már. Azt, amelyik szerint eredeti­leg az asszonyoknak is nőtt szakálluk. De minthogy borotválkozáskor a szó­szátyár asszony mindig összevagdosta az arcát, Isten jónak látta végleg meg­szabadítani tőle.

Hasonló változatosságot mutatnak a világ népei­nek történetei.

Ausztráliában, a Proserpine folyó mentén élő benn­szülöttek szerint az első emberpárt a hold készítette el. A férfit kőből faragta, a nőt a puszpáng nevű örök­zöld cserjéből. Az észak-amerikai Kato törzs indiánjai szerint az embert a teremtő isten, Nagaitcho gyúrta sárból. Belsejébe füvet helyezett, ebből lettek a belső szervei. Mikor a férfi készen volt, egyik lábából leha­sított egy darabot, s asszonyt csinált belőle. A skandi­náv Odin fából faragta meg az embert, s ezt keltette életre. Egyesek szerint az emberek tulajdonképpen megvoltak már a világban, csupán nem a megfelelő helyen. A teremtést itt a végső helyre való eljuttatás helyettesíti. Egy sumer mítosz állítása szerint az em­berek a föld alatt nőttek. Enki, a bőség istene, a harcos isten kapával vágott lyukat, hogy feljöhessenek a fold felszínére. Egy alkalommal Enki megittasodva terem­tett, ekkor torzszülöttek kerültek ki a keze alól. Egy venezuelai indián törzs úgy tudja, hogy elődei a fel­hők felett éltek. Egyikük íjával a felhőbe lőtt, s az így keletkezett lyukon lenéztek a földre. Elképedtek a bő­séges élelem láttán. Egy kötelet szereztek, s örömtánc közepette aláereszkedtek a földre.

Több történet állítja azt, hogy az ember állatból származik (tulajdonképpen ide sorolható az asszony­nak kutya csontjából való származtatása, akárcsak az is, hogy hajunk a majom testéről származik). A szibé­riai csukcsok egyik szép története szerint a tengerpar­ton csupán egy asszony élt. Egy bálna szerelmes lett belé, s férfivá alakult. Egyszer bálna, egyszer ember alakú gyemekeik születtek. Ezért a csukcsok hosszú időn át a bálnák test­vérének tekintették magukat.

Megjelent a Cimbora 2008/8-as számában