Olvasmányaitokból, iskolai tanulmányaitokból régóta ismeritek a mítosz szót. De vajon minden jelentését? Ugyanis két eltérő tartalma van ennek a szónak.

Tudatformaként, a gondolkodás formájaként a mítosz a világhoz való viszonyulás sajátos, a tudományos, tényeken alapuló, elemző értelme­zést megkerülő vagy elutasító formája. Egyaránt jelentheti valami feltétlen elfogadását, tiszteletét, eszményítését, valamint teljes elutasítását. Ezt a tudatformát korábban primitív mentalitásnak, prelogikus gondolkodásnak nevezték, s a tudo­mányos (tényeken és észérveken alapuló) gondol­kodással állították ellentétbe. Eszerint a felfogás szerint a mítosznak a 18. században kibontakozott tudományos forradalom következtében el kellett volna tűnnie. Ez azonban nem következett be.

A tudomány, a vallás és a mítosz olyan tudatfor­mák, amelyek a világ eredetét, az ember helyét és hivatását másként magyarázzák. Ezért nem cáfolják egymást, hanem egymással párhuzamosan élnek.

Ti is jól tudjátok, hogy a felvilágosodás korszaka (az említett 18. század) épp a racionalizmus míto­szát hozta magával, a 19. században megszületett a nemzet és a nemzet eredetének mítosza, a 20. század a technika, a gépek mítoszának jegyében telt el. Az utolsó évszázad során rendre beszédté­mává vált a pénz, a szabadidő, a sztárok, a sebes­ség, az internet mítosza. Én igazán örülnék annak, ha ti is kialakítanátok magatokban a szülőföld, a szülőváros és a szülőfalu, a természet, a barátság, a szülők és a nagyszülők, a könyv, a szép versek, a szép beszéd, az anyanyelv mítoszát.

Másodszor a mítosz istenekről és a világ, az em­beriség sorsát meghatározó hősökről szóló törté­net, elbeszélő hagyomány. Ez lehet régi (pl. ókori), bibliai történet, valamint a 19-20. században törzsi társadalomban élt népek története. Amikor a mí­tosz a keresztény vallás valamelyik szentjéről szól, akkor legendának is nevezzük. A mítoszt a nép­mese szavunkkal nem lehet felcserélni. Ez utóbbi ugyanis kitalált hősökkel kapcsolatos eseménye­ket mond el, amelyeket mi magunk sem tartunk valószerűnek. A19. században mondának, regének nevezték el azokat a történeteket, amelyek igaz­ságértékét szintén nem kérjük számon, s amelyek a népmese és az igaztörténetek között helyezked­nek el.

Istenektől a tricksterekig

A mítoszok hőseinek több típusát kell számon tar­tani. A mítoszok istenei két tulajdonságuk által alapve­tően különböznek a vallások isteneitől. Emberi adott­ságokkal rendelkeznek, azaz antropomorf jellegűek: családjuk van, pihenésre van szükségük, van kedvenc ételük és italuk. A másik tulajdonságuk a kettősség: tudnak teremteni és rombolni, segíteni és bosszút áll­ni, mindentudók és feledékenyek. A teremtés után a demiurgoszok és a kultúrhéroszok (kultúrhősök) ideje következik. A demiurgoszok kétkezi munkával meg­teremtik a világból hiányzó dolgokat (égitesteket, embert, állatokat, növényeket, munkaeszközöket), az embert megtanítják a csillagok járására, a növények felhasználására, a kalendárium használatára, viselke­dési normákat, rítusokat írnak elő. (A finn Kalevala Väinämöinen-je csónakot és kantelét készít, Mózes törvényeket ad, Jézus és Szent Péter méhet és legyet teremt) A kultúrhéroszok szintén a világ tökéletesí­téséhez járulnak hozzá, ők azonban teremteni nem tudnak, csupán a meglévő dolgokat juttatják el végső formájukba vegy helyükre (Prométeusz a tüzet a földre hozza). A mítoszok negatív alakjai a khtonikus lények. Ők torz és idomtalan alakok. Nagy erejük van, méretük óriási, s megszállva tartják a világ egy részét. Elpusztítá­suk a kultúrhérosz feladata. Ezek a lények a népmesék sárkány és óriás szereplőiben éltek tovább. Arany János Toldi című elbeszélő költeményében a város népét ret­tegésben tartó bika szintén ennek kései előfordulása. Tricksternek nevezik a mítoszok tréfamestereit, a vas­kos humor, a komikum képviselőit. A demiurgoszok, a kultúrhéroszok és a tricksterek szerepüket tekintve mediátorok, azaz közvetítenek az égi és a földi világ, az istenek és az emberek között. A demiurgoszok és a kultúrhéroszok gyakran párban járnak, s ezért a róluk szóló történetet ikermítosznak nevezzük. Amit egyik hős megteremt, azt a másik lerombolja, amit az egyik tökéletesre alkot, azt a másik elrontja. Az ikermítosz egyik szereplője általában trickster.

Krisztus és Szent Péter, a kultúrhéroszok

Lammel Annamária és Nagy Ilona folklór kutatók arra vállalkoztak, hogy parasztemberektől összegyűjtsék a bibliai történetek szájhagyományban élő változatait. Vállalkozásukból született meg a Parasztbiblia. Magyar népi biblikus történetek című kötet (Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1985). Ebből a gyűjteményből vesszük át az alábbi történeteket.