Amint azt korábbi írásainkban említettük, a kommunista pártok hatalomra kerülésével egy ún. vasfüggöny választotta ketté Európát. A szigorúan ellenőrzött határokon alig volt átjárás. A kommunista propaganda még a Nyugatról érkező híreket is cenzúrázta, elferdítette. Nyugatra csak sportolók és olyan személyek (politikusok, értelmiségiek) utazhattak, akik az országot képviselték. A kommunista blokk országaiban élő átlagpolgárok csak a „keleti tábor” országait látogathatták, ezeket is szigorú szabályok betartásával. Romániában például, ahol még a keleti viszonyok közepette is sokkal inkább korlátozták a szabad mozgást, csak szigorú feltételek mellett kaphatott az igénylő útlevelet, hogy kétévente külföldre utazhasson. Hasonlóan nehéz feltételek mellett lehetett például a szomszédos és hivatalosan baráti Magyarországra is ellátogatni.

A hetvenes évektől, a Ceauşescu-diktatúra idején egyre romlott a romániai helyzet, az életszínvonal, és egyre inkább korlátozták a polgárok szabad mozgását. Nagyon kevesen kaptak útlevelet, és jelentősen szigorították az országba látogató idegen állampolgárok ellenőrzését. A hetvenes évek közepétől azt is betiltották, hogy valaki idegen állampolgárt szállásolhasson el saját lakásán. Így például egy magyarországi látogató hivatalosan nem szállhatott meg az erdélyi rokonánál. Az egyre romló életszínvonal és erősödő diktatúra miatt sokan, főleg fiatalok, gondolták úgy, hogy elhagyják az országot, akár törvénytelen (nem hivatalos) úton is. Többen úgy próbáltak megmenekülni a romániai diktatúrától, hogy más szocialista országokba kirándulva nem tértek vissza, esetleg Nyugatra távoztak onnan. A hatalom válasza az volt, hogy még jobban megszigorította az útlevelek kibocsátását. Arra is volt példa, hogy a hivatalosan edzőtáborban lévő sportolók sem tértek vissza. Az egyik legnagyobb presztízsveszteség akkor érte az országot, amikor maga a Szekuritáté egyik vezetője szökött meg, pontosabban nem tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból. A nyolcvanas években nagyon sokféle sikeres és sikertelen szökési kísérletre került sor Romániában. Egy alkalommal egy teljes család, több mint tíz személy, egy kisméretű permetező repülőgépen szökött meg. Az apa pilótaként dolgozott a gépen, családtagjaival és néhány rokonnal ezzel szöktek meg. A híres Phoenix rockzenekar tagjait az együttes vezetője hangfalakba rejtőzve menekítette ki Németországba. 1971-ben hat marosvásárhelyi fiatal dolgozott ki egy szintén repülős szökési tervet. A fiúk úgy tervezték, hogy jegyet váltanak a Marosvásárhely–Bukarest repülőjáratra, amire az akkor még kevésbé szigorú feltételek között felcsempésznek néhány kést, és ezekkel arra kényszerítik a pilótát, hogy Bécsbe vigye a gépet.

A Szekuritáté az egyik fiú levelezésének ellenőrzése során rájött, hogy mire készülnek. Azért, hogy még nagyobb büntetést szabhassanak ki, nem akadályozták meg a szervezkedést. Engedték, hogy a fiatalok eljussanak a repülőtérre, ott tartóztatták le őket. Mindegyiküket súlyos, 10–15 év börtönbüntetésre ítélték. A sors iróniája, hogy néhányukat a súlyos büntetés megtörte, beszervezték besúgónak, és szabadulásuk után arról kellett jelenteniük, hogy az ismerősi körükben kik azok a fiatalok, akik Nyugatra vagy Magyarországra szeretnének szökni.

Mások, több százan, a zöldhatáron próbáltak átjutni. Elutaztak valamelyik határmenti településre, és onnan az éjszaka leple alatt megpróbáltak átszökni a határon. Magyarországra a mezőkön, szántóföldeken bujkálva lehetett eljutni. Bulgáriába vagy Jugoszláviába viszont a Duna átúszásával jutottak el néhányan. Volt, akinek sikerült ez, volt, akinek nem. A határőrök, sorkatonák gyakran lőttek a menekülőkre. A történészek még nem derítették ki a pontos számokat, de köztudott, hogy sokan vesztették életüket sikertelen szökési kísérlet során. Akiket elfogtak, súlyosan bántalmazták. Azok, akiknek sikerült a szökés, rokonoknál, barátoknál húzták meg magukat, de a legtöbben ún. menekülttáborba kerültek, és csak innen kikerülve kezdhettek később új életet.

Megjelent a Cimbora 2013/2-es számában