Dal egy kisebb testről; Amilyen lehet; Színeket
Versek
Sánta Miriám vagyok, 1993-ban születtem Kolozsváron, ugyanott élek. A János Zsigmond Unitárius Kollégiumba jártam iskolába, ahol irodalom- és zeneszeretetemet szabadjára engedhettem, tanulhattam. Kilencedikes koromtól írok verseket, akkor kezdtem el kórusban énekelni, de olyan családban nőttem fel, ahol meghatározó volt az éneklés és a zene hallgatása. Később a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-norvég szakán végeztem, és a mesterképzést továbbra is magyar nyelvvel és irodalommal folytattam. Az irodalmi élet sűrűjébe leginkább abban az időszakban kerültem, jelenleg a Bréda Ferenc Irodalmi kör alelnökeként szervezek irodalmi bemutatkozó és vitaesteket. A költészet számomra egyféle önmegismerési folyamat, amely által másokhoz is tudok kapcsolódni, így reményeim szerint az olvasóimban is elindít valami hasonlót. Azt nem gondolom, hogy a költészet csupán önmegismerés lenne, de az önmegismerés mindig költészet egy kicsit.
kép forrása: irodalmiszemle.sk
Dal egy kisebb testről
Egy kisebb testet szeretnék ölelni,
Melyben holdról jövő fény honol.
Borostyánszemébe tömörül az ősz,
Levelet tóba hullat, fuldokol.
Feje fölött nedves sziporka ül,
Síkos bőre surran a mélyben,
Hol nincs víztükrön táncoló szikra,
S hínárok dalolnak az éjben.
Egy kisebb testet szeretnék ölelni,
Mely sosem enged elég közel.
Várat épít lassan maga köré,
Felgyújtja, s engem is eltüzel.
Amilyen lehet
Itt van a tested.
Csinálj vele, amit akarsz.
Mutasd meg vagy rejtsd el,
mert a tested a tiéd, és nem az istené,
és nem az apádé, és nem az anyádé,
de még a gyerekedé sem.
Nem a szomszédé, a papé, az orvosé
vagy akár az edzőé,
hanem a tied.
És vághatsz bele réseket, és hadd folyjon a vér,
ha az téged felszabadít.
És szúrj bele fémeket,
ha az téged felszabadít.
És varrj rá mintát, színeket,
árnyékokat, fényeket,
ha az téged felszabadít.
Azt mondják, a test templom,
miért ne díszítenéd ki falait.
Vagy miért ne szenvedj benne.
És lehet sötét, mélybarna,
krokodilbőr-hegekkel.
Lehet sárgás, sima és üde.
Lehet rezes, érdes és gyűrött.
És lehet olív és krém és fehér,
foltos, szeplős és erezett.
Égetett és rákos és beteg,
pattanásokkal teli, hámló és vastag.
Ha az téged felszabadít.
Itt van a tested.
Lomha húsnyaláb, mozgó izmok tömege.
Vérerek kévéje és idegek kötege,
öblös belek tárnái közt zakatol a gyomorsav,
reszket, pumpál a szív.
Ha nem pumpál –
a test templomrom, hervadó virágokkal.
S az agytekervények, a forgó szemek
és a századmásodpercnyi pontosságú
szempillahullás egy dörzsölés után,
elpattanó hajszálér a szemgolyóban,
az üvegtest homályos vizéből indul,
s a sejtekben halkul el a rezgés.
És lehet kövér,
lehet sovány, ezek keveréke,
és lehet kategória nélküli,
ha az téged felszabadít.
És lehet cédulán a méret,
árcédula valaki tekintetében.
Lehet vastag, lehet vékony,
lehet szőrös és csupasz,
és lehet százalékarány,
szavazókörzet, hajigáló huligán
és imaházi padok közt görnyedő.
Lehet hajlott és ráncos,
lehet friss és feszes.
Pont olyan, mint a tied.
Ami felszabadít.
Színeket
ha megkérdezed
hogy miért nem ismerek más színeket
azt fogom válaszolni hogy
a fekete ismeri a színeket
a fekete bekebelezi őket és feloldja
a fekete csak egy bagolyszárny villanása
a Palocsay-kert vén fáin
a fekete az minden madár szárnya alatti csend
a fekete az unalom hiánya
a fekete egy édes sztereotípia
a fekete az a feltáruló világosság
ami akkor jelenik meg
ha elfordítod a fejed
