Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Potozky László

Potozky László

Éles

regényrészlet

Arcok az előőrsből

„1988-ban születtem Csíkszeredában, egyetemre Kolozsváron és Marosvásárhelyen jártam, újságírást, kommunikációt és drámaírást tanultam, jelenleg Budapesten élek. Két novelláskötet után (Áradás, 2011; Nappá lett lámpafény, 2013) a tavalyi Könyvhétre megjelent az Éles című regényem a Magvető Kiadó gondozásában. Jelenleg egy újabb regényen agyalok, kutatok és ötleteket gyűjtök hozzá, emellett külsős szerkesztőként is dolgozom mindenféle kiadóknak. Több mint egy évig voltam a Várad szépirodalmi lap, valamint az Ambroozia prózaszerkesztője. 2015 decemberétől tárcákat írok a hvg.hu számára. Szeretem a gyrost meg az olcsó pizzaszeletet, és az esti levegő illatát a bérház belső udvarában.” (Cimbora, 2016/3)

Huszonötödik születésnapomra úgy döntöttem, szétcsapom magam egy istentelen ivászattal. Egész nap nem ettem semmit, hadd üssön a szesz, készültem estére az Inszomniába. Zuhanyozás közben eszembe jutott, megszámolhatnám a tigriscsíkjaimat, le is ereszkedtem a kád szélére és hozzáláttam, de bármennyire próbáltam, nem tudtam elkülöníteni őket egymástól, sokan voltak, nagyon sokan, túl sokan, és teljesen összenőttek, egybefolytak, matt felületet alkottak.
Tabula rasa? szólalt meg bennem a pszichológus, ennyit ér a diploma.
Kilenc körül jöttem el otthonról, tele volt karácsonyi izzóval a város, a tarka fényt lépten-nyomon járókelők mártogatták fel. Kezükben gőzölgött a forralt bor, gondtalanul csevegtek-kacarásztak, miközben odafönt, a sötét égben egymagában ült az isten és haldoklott, szegénynek régóta nem akadt, akivel egy értelmeset beszélgethetett volna. Érkezésemkor az Inszomniában már plafonig ért a hangulat, Mircs kezdésnek belém töltött egy abszintból, tequilából
és áfonyalikőrből összecsapott kotyvalékot, boldog szülinapot testvér!, aztán leültünk az előre lefoglalt asztalhoz, és elkezdtük a söröket. Odajött Pirát is, hazudott egy szülinaposat, majd kihozatott egy méter vodkát, és felszívódott a tömegben. Nemsokára Mircs is követte, szokásos csajnéző körútjára indult, de mivel szülinapom volt, kivételesen felmentett az őrjáratozás alól.
Így hát egyedül maradtam. A mennyezeti hangszórókból egy internetes rádió szólt, hírek következtek. Most már bármelyik pillanatban nekivághattak a hadak, hogy végigporozzanak az épp aktuális konfliktuszónán, attól fogva pedig egyetlen dolga lesz ott a vérnek, hogy patakokban folyjon, és statisztikákat meg híreket írjanak vele. Kék-fehér csíkos izominget viseltek arrafelé a zubbony alatt a bakák, úgy néztek ki, mint valami szakállas-bakancsos-gépkarabélyos gyerekek, a felsőtestük óvodás volt, a lábuk katona, a fejük hülye. Sorra dobtam be Pirát ajándékshotjait, gyorsan
őrölt a vodka, elfáradtam. A termet elborító vízipipafüst köddé hízott, felhő lett belőle, hátradőltem a széken és felfeküdtem rá, fogalmam se volt, hogy fogok hazajutni, de rendben volt ez így, végső soron azért vagyok a világon, hogy tévelyegjek benne. Néztem az embereket, és vigyorogtam, a hangfalakból most a Painkiller gitárszólója vonított, a maga száztíz kilós rokkerségében egy negyvenes csávó vadul vonaglott rá, a pincérnő dekoltázsán tetovált skorpió ingatta a farkát. Szemüvegét törölgetve egy hipszter támaszkodott az ajtófélfának, arrébb egy vámpírlány pötyögött
a zongorán, és abszolút nem izgatta, hogy még ő se hallja saját klimpírozását a kocsmamorajban. Valaki nyerítve felröhögött, fújtatott a kávégép, sikkantás hallatszott, korsócsörgés, beszédfoszlányok, panaszkodás, kívánságok. Elrontott viccek, káromkodás. Egy szerelmi vallomás töredéke. Egy szakítás félmondata.
Az ablaknál felmordult a levegőcserélő ventilátora, nekem meg egyfolytában repülők zúgnak a fejem fölött. De ezek már nem utasszállítók, nem fapadosok, inkább vadászgépek, drónok, bombázók. Jönnek, itt vannak, köröznek a magasban, készülnek. A lényeg viszont az, hogy ti ne szóljatok hozzám, ne érintsetek meg, ne gondoljatok rám, és akkor valahogy kibírom. Hagyjátok, hogy nyugodtan igyam meg a söröm, hagyjátok, hogy nyugodtan fáradjak el tőle, hagyjátok, hogy nyugodtan essek be az asztal alá. Oké? És legfőképp hagyjátok, kérlek, azt semmiképp se vegyétek
el tőlem, hogy nyugodtan üljek az álmatlansághoz címzett kocsmában, és várjam, hogy megkezdődjön a háború.

Az anyanyelv színe: weöres

Láng Orsolya

Az anyanyelv színe: weöres

Arcok az előőrsből

„Kolozsváron végeztem, a Sapientia EMTE film, fotó, média szakán. Jelenleg a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán vagyok mesterképzős hallgató. Közöltem erdélyi és magyarországi irodalmi lapokban verset, prózát, recenziót, filmkritikát. Illusztráltam Selyem Zsuzsa, László Noémi, Markó Béla, Demény Péter, Sigmond Júlia és Zsigmond Andrea köteteit.” (Cimbora, 2016/3)

Read More