Cimbirodalom
Rajkó Djuric szerbiai születésű, jelenleg Németországban élő roma költő és történész A roma irodalom című könyvében (Pont Kiadó, Budapest, 2004, Zsidó Ferenc fordítása) olvashatjuk: fiatal irodalomról van szó, amelyről igazából csak a 19. század végétől beszélhetünk, szerzői a második világháború után kezdtek jelentkezni hangsúlyosabban, illetve – még inkább – 1990 után. Ezt megelőzően is létezett romani nyelvű irodalom, de az szóbeli jellegű volt, nemzedékről nemzedékre szállt át, a népköltészet sajátos szabályai szerint, jegyzi meg könyve előszavában a szerző, hozzátéve: „az írásbeli roma irodalom megszületésére több mint egy fél évezredet kellett várni”.
Földrajzi megoszlásban a mai roma írók, költők zöme, akik meghatározóak a romani nyelvű irodalom kialakulása és fejlődése szempontjából, a volt Szovjetunió egykori tagállamaiban, az egykori Jugoszláviát alkotó országokban, a hajdani Csehszlovákia területén, valamint Magyarországon élnek és alkotnak. Romániában is számon tartanak néhány markáns roma szerzőt, akinek neve ismertté vált az irodalmi köztudatban.
Ezen kívül a világ számos táján születnek olyan művek, amelyeknek – bár nem romani nyelven fogalmazódtak – közük van ehhez az irodalmi terméshez, részei ennek.
A roma irodalmárok legtöbb esetben az életterük gyanánt szolgáló ország nyelvén adják ki műveiket, de azért szép számban jelennek meg írásaik romani nyelven, illetve többnyelvű kiadásokban is.
Ami a roma irodalmi alkotások témavilágát illeti, Djuric több közös elemet azonosít ebben a tekintetben, bárhol is íródjanak az idevágó művek: „Habár a roma irodalom a legkülönbözőbb miliőkben (környezetekben - a szerk.) és nagyon eltérő történelmi feltételek mellett alakult ki, olyan, mindig visszatérő témákkal foglalkozott, amelyek a roma szerzők legfontosabb és leggyakoribb inspirációit jelentették. Ezek közé tartoznak a roma nép tragikus társadalmi tapasztalatai: hazátlanság és vándorélet, üldözés és társadalmi igazság talanságok, a romák és nem-romák (gádzsók) közti ellentmondásos kapcsolat, a holocaust és a roma közösségen belüli konfliktusok.” Mint a szerző jelzi, ezek a témák jelentkeznek epikus, drámai és lírai műfajokban egyaránt – ám a legsűrűbben művelt műneme ennek az irodalomnak a líra, amely a leggazdagabb világú is, és ez az, amely leginkább romani nyelven íródik. Az alábbiakban három magyarországi és egy romániai roma szerző szövegvilágába nyújtunk betekintést néhány alkotásuk révén.
A Kossuth-díjjal is kitüntetett Bari Károly eddigi pályája azt példázza, ami a roma alkotók körében eléggé gyakori: sok oldalú művészi tehetséget és érzékenységet. Az 1952-ben született Bari ugyanis nemcsak költő és műfordító, hanem képzőművész, illetve a cigány népköltészet értő gyűjtője és rendszerezője. Másfél évtizeden át kutatta a magyarországi és romániai cigány népcsoportok meséit, balladáit és népdalait, valamint hagyományaikat, és ennek nyomán több könyvet, illetve egy tíz lemezből álló CD-sorozatot is kiadott.
éjszakákon át, arcába ugattak
lompos csillagok,
girhes körmeivel még
beleakaszkodott a fagy-herceg,
csak rálehellt,
és a szúrós hó-palást
eltűnt a világról.
Leült megpihenni árokszéleken;
virágok nőttek mellette,
ölének borzas erdejét:
a rétet, napsugár-fésűvel megfésülte.
Zörgő-csontú ágak,
kiszívott-vérű levelek
ijedten menekültek előle.
Féltek,
mert körülöttük a zöld-élet
már a föld torkát szorongatta.
zúgó, sistergő köd-várban
tajtékzó sörényű vadló táncol,
port kavar az égi sárból
az égtől-földig villámló,
iszonyú a nyerítése,
teste tüzes remegése
mint a lobogó halálban
hamis kígyó vergődése;
mérgét föld húsába marja
táncol a ló habot hányva,
a csillagok közé leszállt nyihogó,
fetrengő vad nyár
ki mer ráemelni kezet?
vasláncokat széjjeltépné,
karotokat elégetné
szikrát szórnak jeges kövek
patájának rúgásától,
gázol síró jegenyéket
zúgó, sistergő köd-várból,
sárkány fején a hajnalok
piros koronája ragyog
kiáltása festve vérrel,
sírkövek nőnek nyomukból,
sóhaj a kacagásukból,
a csudafiúszarvas is,
megbosszulni halottait
gonosz sárkányon, vad lovon
indul maga viadalra,
jön is, jön is már a sárkány,
körmeinek csikorgását
kárörvendő vigyorgását
mindenki látja és hallja
minek kezdtél ki a bajjal?
népeknek piros hajnala,
azt akarom én elvenni,
lábaitokhoz letenni
kiáltása festve vérrel,
ördög-ló, tarajas sárkány
zúgó, sistergő köd-várban
villámoktól lopott karddal
csatázik az ős-köd-várban
ördög-lóval, vad sárkánnyal.
Az 1941-ben született Malgot István irodalmi munkássága mellett szobrászként is ismert, em ellett színházi rendezőként is tevékenykedett, illetve az ázsiai kultúra jó ismerője, amellyel utazóként többek között Kambodzsában és Vietnamban teremtett személyes kapcsolatot. Alábbi sorai A cigány hold című kötetéből (Pont Kiadó, Budapest, 2001) származnak, amely lírai töltetű kisregény egy cigánylányról, aki deszkalapokra festi képeit: festékbe mártott ujjaival mintha „körberajzolná" életét.
(részlet)
Néhány elkésett fénynyaláb árnyékokat rajzol a porba.
Lassan vánszorgó, ösztövér keresztek pihennek meg hátam mögött, várnak néhány pillanatig, majd, hogy nem mozdulok, továbbindulnak, megkeresni a Golgotát.
Gyerekkoromban itt volt a cigánytelep.
Rozoga viskók születtek... sokasodtak... egy ideig próbálgatták az életet... azután visszazuhantak a nyirkos agyagba, ahonnan egykor életre taposták őket.
Telep ez is itt körülöttem ... telep vasakból... kőből... betonból.
– Vasbeton kaptár... mondogatom... tele zümmögő cigányméhékkel.
Nem repülnek... nincsenek szárnyaik.
Cigányok.
Aki tehette, már elköltözött.
Összetöröm a poharakat.
Iszom üvegből. Magamra zárom az ajtót. Énekelek.
Rekedt hangom elér a múltba, két kezemmel ütöm a ritmust, cipőm sarkával kikopogom.
Árnyak táncolnak körülöttem.
Közöttük táncolok én is.
Bezúzott tükröm szanaszét robban, szétszórja arcom szilánkjait.
Ezernyi csorba arc. Mindegyik rám hasonlít.
Egyik sem én vagyok.
bi la shukara shejako...
Kerülgetem a tárgyakat.
Megkövesült festékcsomók maradnak el mögöttem.
Színhernyók kiszáradt bábjai. Egyikükből sem röppen fel lepke.
végül csak ezek úgy vagyok
még itt vakon még itt vagyok
mint falra égett angyalok
halála után a szaguk
az utca alatt utca fut
innen indult ide jut
hallgatóznak nincs szavuk
az angyalokból nincs kiút
se éjjelük se nappaluk
az éjszakáknak nappaloknak
úgy vagyok hogy összeloptak
aggódásból figyelemből
a nappalok a tenyeremből
az éjszakák szép nagy agyamból
csak szívemből nem ami tombol
kifolynak emlékek és tények
és félek félek félek félek
emlékek lépnek ki belőlem
kérdezem őket ősi csöndben
csinos halottak honnan jöttök
hasatokon vérző köldök
hová siettek elszakadtok
ha itt maradtak megmaradtok
mert engemet még innen-onnan
naponta zárt szívembe robban
az emberek még összelopnak
hová siettek rossz halottak
hová menetel minden emlék
minden erdő távolabb lép
fák taposnak fák lábára
sietnek a láthatárra
halottak kérgesednek mintha
mindegyiknek ősi titka
titka lenne mindegyiknek
őstitkuk a leveleknek
mondat amibe belehaltak
a halottaim gyalogolnak
és vannak akik élve mennek
a halottakkal menetelnek
mindegyiknek tudom nevét
kerek a szív kerek az ég
semmi búcsú semmi dörgés
beletörődés beletörődés
Kettő közülük még kisgyerek.
Az egyik hátat fordít. Én vagyok.
S a másik kettő is én leszek.
Egy ember rám se néz. A csendje fáj.
Ruháim szégyenlem. Meztelen
állok elébe, mint az őszi táj.
De nem, de nem törődik velem.
Házunk falához csontot vág a hold.
Aludni kéne. Mindegy, kinek.
Csillagot számol, ma mennyit rabolt.
Eltelt ez a nap. El. Elvileg.
melléfogtam
és kígyómérget ittam
az idő serlegéből
azt gondolván hogy aszú
és tegnapig
méreg volt a borom
Csillagokba takarózom a
tenger partján
könnyem sirály szárnyára pereg
hogy megtelik sírással az ég
és lelkemben
eső szitál
Isten veled suttogom neked
ezen az éjszakán
borból töltsetek bort a
poharamba
rúgjak be tőle
még
innék
de
valaki
homokórát helyez elém
Szerelem és Homok
s egy kéz
hamut
tölt a
poharamba.
mint havazik a szóban?
Megérted-e valaha is
mint zuhog lélekben a vágy?
Megérted-e valaha is
a falevelek könnyét?
Meglehet sohasem
fogod tudni
hogy minden áldott éjszakán
átgyalogolom a holdat
s a hasadó hajnalon
hamut hozok talpamon.
Szerelmed Fájdalom
Fájdalom Szerelmed.
Meglehet sohasem
fogod tudni hogy
Életet adtál a Halálban
a falevél zöldjét
még
mielőtt
az éjszakában a fákból
szerte a világon pont
robbannak a rügyek.
nyersében a tavaszi zöldnek
és legyilkoltan roskadok össze őszi zokogásban
tudván hogy
ismét újjászületek
Egy holland művészházaspár figyelt fel rá és szerzett neki ösztöndíjat. A festőiskolával eljutott Törökországba, ahol a régi görög kultúra és az iszlám művészet remekeivel is megismerkedett. 1970 és 1973 között az amszterdami Szent András Kórház kápolnájának Ó- és Új-testamentumi jeleneteket ábrázoló üvegablak-applikációit, valamint a Spar bank van der Stadt fesményeit és fa-, illetve fém szobrait készítette el. Diplomamunkája, amely az amszterdami kultúrcentrum román kori kápolnájában található, az Amszterdam város tanácsa által meghirdetett képzőművészeti pályázaton első díjat kapott. Legjentősebb monumentális munkája a Holland Képzőművészeti Akadémia falát díszítő pannó, amely közel 50 négyzetmé teres. 1976-tól magyarországi kiállításokon is jelen van. 1982-ben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megbízásából készített Julianus barát, Körösi Csorna Sándor és Apáczai Csere János tiszteletére egy 12 négyzetméteres triptichont. 1983. szeptember 24-én került átadásra a Tiszadobi Gyermekváros számára készített műve, a Születés-pannó. Ez a közel 43 négyzetméteres alkotás a cigányok magyarországi történetének dokumentatív összefogla lása. A festészet mellett íróként és közszereplőként (1993-ban országgyűlési képviselőként) is kivette részét a magyarországi kulturális és politikai élet alakításából. 1994-ben halt meg Budapesten. (Forrás: Wikipédia)
