– Csitt – szól oda neki Lepic úr.
Pyrámusz hangosabban morog.
– Hülye kutya – legyint Lepic asszony.
De Pyrámusz olyan vad ugatásba kezd, hogy mindenki összerezzen. Lepic asszony a szívéhez emeli a kezét. Lepic úr összeszorított fogakkal, mérgesen néz a kutyára. Félix káromkodik, és csakhamar nem hallják egymást a hangzavarban: elhallgass, te dög, elhallgass! A kutya még inkább rázendít. Lepic asszony hozzácsap, Lepic úr az újsággal csépeli, majd belerúg. Pyrámusz a földre lapulva üvölt, félelmében leszegett orral, a gyékénybe ütődő szájjal, mintha saját hangját tépné dühösen darabokra.
Lepicék fuldokolnak a dühtől. A földön acsargó kutyát szidják, szemben állva vele. Az ablakok nyikorognak, a kályhacső süvít, még Ernestine is csahol.
Ám Vöröske anélkül, hogy felkérték volna rá, elindul megnézni, mi történik. Talán egy vasutas siet csendesen hazafelé a második váltásból, ha csak nem ugrott át a kerítésen, hogy ellopjon valamit.
Vöröske maga elé tartott kézzel végigmegy a hosszú, sötét folyosón, megtalálja a tolózárat, és nagy zajt keltve elhúzza. Az ajtót azonban nem nyitja ki. Máskor kimegy az udvarra, és füttyögetve, énekelve, dobogtatva igyekszik elijeszteni az ellenséget.
De ma csal.
Míg a többiek azt gondolják, hogy az udvar zugait kutatja bátran, hűséges házőrzőként körbejárja az épületet, ő ott marad megbújva az ajtó mögött.
Egy napon lebukik, de egyelőre jól működik a trükk. Csak attól fél, nehogy tüsszentsen vagy köhögjön. Viszszafogja lélegzetét, és ha felnéz, az ajtó feletti kis ablakon át három-négy csillagot láthat, amelyek tiszta ragyogása borzongással tölti el.
De eljött az idő, hogy visszamenjen. Nem szabad túl hosszúra nyújtania a színjátékot. Gyanút foghatnának.
Megragadja törékeny kezével a zár súlyos reteszét, amely hangosan csikorog a rozsdás fülekben, és egészen betolja. Ez a zaj majd meggyőzi őket, hogy messziről jön és teljesítette küldetését! Borsódzó háttal szalad mihamarabb megnyugtatni szüleit.
De ahogy a legutóbbi alkalommal is történt, Pyrámusz közben elhallgatott. A Lepic család tagjai, miután megnyugodtak, elfoglalták korábbi kényelmes helyüket, és bár Vöröskétől senki nem kérdez semmit, megszokásból bejelenti:
– Csak a kutya képzelődött.

Szőcs Imre fordítása

Megjelent a Cimbora 2015/7-es számában