Csak 1 vers
Mit látott meg Szerb Antal a Csak királyban, hogy muszáj volt neki tökéletesen lefordítania a vers drámai jambusait, sőt, idézte is a verset a világirodalom remekei között?
Se időm, se kedvem nem volt ától cettig végigolvasni a római történetírókat, hogy „referenciális síkon” vajon hiteles-e a versben elbeszélt történet. Nem tudom tehát, hogy élt-e a Római Birodalomban Cornelius Clemens nevű konzul, és ha élt, mikor: a köztársaság korában-e, vagy a véreskezű császárok őrjöngése idején?! Fontos-e egyáltalán ez a kérdés? Vagy elég nekünk annyi, hogy a költészet síkján akár igaz is lehet a sztori: rengeteg aprócska királyság hódolt be a világbirodalomnak – vagy éppen lázadozott a hódítók ellen, belekalkulálva az ellenállásba azt is, hogy királyból pillanatok alatt rabszolga lehet az ember.
Ismét megkérdezem: vajon mit láthatott-sejthetett meg a később munkaszolgálatban elpusztult Szerb Antal Carl Spitteler versében? „Fortuna szekerén okossan ülj, / Ugy forgasd tengelét, hogy ki ne dülj” – olvashatjuk a ma- gyar Faludi Ferenc versében. „Okossan” udvarolt-e Szerencse istennőnek a Csak király királya? Hiszen ha behódol a világbirodalomnak, akkor porig alázva ugyan, de kliens királyként élhetett volna „élete végéig”. „S mert kegyes úr volt” – olvassuk Spitteler versében a római konzulról. Emberséges ember volt-e Cornelius Clemens, amikor megölette „király” rabszolgáját?
Nem kötelező válaszolni ezekre a kérdésre, viszont jó lenne, ha – legalább néha-néha – az ember sorsán mi is hosszan eltűnődnénk.
Csak király
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szivesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán.”
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.
a konzul és szemével kérdi, mint van.
„Bocsáss meg”, szól az, „mindent megpróbáltam
a kallótól a takács mühelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem.”
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
„Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: „Csak király.”
s az ember sorsán hosszan eltünődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: „Öljétek meg.”
Megjelent a Cimbora 2021/2-es számában
John Keats: Szonett a szabadban
Csak 1 vers
Ha valaki a kedvenc versemet kérdezné, és valami okból kifolyólag mindössze egyetlenegyet választhatnék a világlírából, akkor természetesen Arany János Kertbenje lenne az: sokszor, sok helyen idéztem-széljegyzeteltem már a Kertbent, és bárhol, bármikor, fejállásban-kézállásban is, álomból ébredve is el tudnám hadarni a kegyetlenszép sorokat:
Walt Whitman: Ülök és nézem
Csak 1 vers
1989-ben, 17 éves koromban vettem meg Székelyudvarhelyen Walt Whitman Ének magamról című, legszebb verseit tartalmazó kötetét (Szász János válogatásában), de csak nagyon nehezen, mostanában barátkoztam meg a költészetével.