A Székely Könyvtár sorozat köteteinek baróti bemutatójára voltam hivatalos idén, év elején, a magyar kultúra napja alkalmából. Mivel se Bodosban, se Bardocon nem jártam soha (márpedig a bodosi Egyed Emese, illetve a bardoci Benkő József kötetei is szerepeltek a „menüben”), már órákkal a rendezvény kezdete előtt megérkeztem Erdővidékre, hogy egy kicsit én is beleszagoljak az ottani levegőbe. És valóban szívet-lelket melengető látvány volt a seregnyi gyermek, ahogy Erdőfülében a befagyott Kormos-patak jegén korcsolyáztak. Aztán Egyed Emese rögtön a bemutató elején felolvasta Egyed Péter Pátria című versét (szintén a Székely Könyvtár sorozatban megjelent kötetből). Hogy ismondjam csak?

Nagyon „kontrasztos” volt ez a versélményem, hiszen – mint mondtam – kissé korábban még repesett a szívem az örömtől, hogy aztán Egyed Péter annál kíméletlenebbül térítsen vissza a felhők közül a földre, a 20. század végére.

Pontosan látom magam előtt a nagyjából 50 kilométernyi Kőhalom–Szászhomoród–Mirkvásár– Székelyzsombor–Homoródújfalu–Vargyas–Olasztelek útvonalat, amelyet a vers beszélője „traktorháton, autóstoppal, bányászbusszal” bejár. És nagyon át tudom élni, mit érezhetett a költő, amikor a menedéknek gondolt „szeretett Erdővidék” helyett a sivár valósággal találkozott. És mennyire remek a XVIII. századi falujegyzőkönyvek megidézése! (S lám, még történelmi kuriózummal is találkozhatunk a versben: én például nem tudtam, hogy a székelyzsombori vár az orosz cárok hűbére lenne.)

Ami mégis a legfontosabb számomra ebben a versben: a mód, ahogyan Egyed Péter formát-hangot talál kiábrándító tapasztalatának. Egy ilyen haza-élménynek tényleg csak drámai monológban és éppen ezekkel a zaklatott, döcögős jambusokkal lehet a legpontosabban hangot adni. Én legalábbis – a fotelben ülve is – szinte érzem a bányászbusz zötykölődését Mirkvásár és Székelyzsombor között, a kátyús, 132-es megyei úton.

Igen, ez volt, sőt, még ma is ez a hazánk.

Megjelent a Cimbora 2022/4-es számában