Szégyellem bevallani, de Kosztolányi Bácskai rajz című, 1913-ban a Nyugatban megjelent verse sokáig elkerülte a figyelmem. Végül Kassák Lajos kéziratban maradt, töredékes Kosztolányi-esszéjében csodálkoztam rá erre a „rajzra”, nyilván, Kassáktól is befolyásolva. Mert íme, mit ír Kassák a fiatal Kosztolányi verséről: „Nem emlékszem impresszionista alkotásra, amely ilyen tökéletes lenne, mint ez a játékos, pompás tizennégy verssor. Debussy finom zenéjére és egy­két pointillista festményre gondolhatnék, de ezeknél is megkapóbb élményt ad a bácskai napraforgó szerelmi őrülete. Úgy vélem, hosszú­hosszú esztendőkön át ez a kis remekmű, ez a napderűs villanás, a szavaknak ez a pajkos összecsengése Kosztolányi legnemesebb teljesítménye.”

Mit lehet még hozzátenni mindehhez?! Semmit; ahogy van tökéletes vers, úgy van versről való tökéletes beszéd is! Eszem ágában sincs tehát belekontárkodni Kassák mikroesszéjébe, inkább azon morfondírozom, hogy lehetne-­e „nem bácskai” Kosztolányi rajza. A bácskai (szabadkai) születésű Kosztolányinál egészen természetes a címben szereplő jelző, de én olvasóként kicserélhetném­-e a „bácskait”, mondjuk, „mezőségire” vagy „kiskunságira”? Önkényes címváltoztatásom után igaz maradna-e a vers? Egyáltalán: mitől bácskai Kosztolányi rajza? Hiszen ha a Mezőségen talán nem is, de a Kiskunságban bizony már éppen eléggé „tébolyító” tud lenni a napsugár, pusztának is eléggé „puszta” a vidék (tudjuk ezt Petőfitől is), s „a kóró, / a pipacs és az iszalag” is bőven megterem a kiskunsági földeken is. Igen ám, de itt van ez a három sor:

...és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.

Ahhoz, hogy pontosan és precízen el tudjam képzelni a rézként izzó, részeg, „úri kedvest”, a „szörnyű napot”, látnom kellene a bácskai zsíros, fekete, 40–45 aranykoronás termőföldeket is! Vagy ismernem kellene – egyfajta szamárvezetőként – Hunyady Sándor A nábob kalandja című bácskai történetét! Szívből ajánlom mindenkinek: ha elolvassa Hunyady rövidke novelláját a „lármás vagyonú”, marhakupecekkel ivó, ódivatú nagyúrról, bárki meggyőződhet, hogy Kosztolányi verse igenis bácskai, szigorúan bácskai, csak és kizárólag bácskai rajz!

Megjelent a Cimbora 2021/1-es számában