Nemrég tértem haza a 39. Magyar Filmszemléről. És az ember mit tehet egy filmfesztiválon? Filmeket néz, izgul, ha van saját filmje a versenyben, és ha egy kicsit is szakmabeli, figyelemmel követi a vonatkozó sajtó­szövegeket. Nos, az egyik ilyen szöveg olvastán elkapott a félsz. Hogy miért? Igyekszem megmagyarázni.

Az ünnepélyes díjkiosztó reggelén az egyik vezető magyar napilap hasábjain megjelent egy interjú a nagyjátékfilmes zsűri elnökével. Aki azt mondta, töb­bek között, hogy nem érti, miért akarnak ezek a ma­gyarok zsánerfilmeket (vagyis krimit, horrorfilmet, akciófilmet, vígjátékot, ilyesmiket) készíteni újabban. Hiszen a vak is látja, hogy nem értenek hozzá. És kü­lönben is, a magyar film jövője Tarr Béla stílusvilágá­ban rejlik. Megpróbálom elmondani, enyhe éllel, mi­lyen is ez a világ. Az ember nézi a filmet, és azt látja, hogy egy lány megy fel a dombon. Az ember éppen éhes, de nem állítja meg a videót, gépet, egyebet, ki­megy, eszik, aztán el a vécére is, mert hát rájön a szük­ség, na, majd visszamegy, leül, és ismét a képernyőre összpontosít. És a lány MÉG MINDIG megy felfelé a dombon! A kép persze nem ilyen fekete-fehér, viszont a példa világosan utal a zsűrielnök által favorizált fil­mek stílusára. És, hogy habot is kenjen a tortára, az elnök úr megismételte mindezt a díjkiosztón, több ezer ember előtt, akik között szép számmal ültek a le­nézett zsánerűknek készítői.

Csak jó és rossz film van

Egy európai embertől több tapintatot vártam vol­na, de ez most mellékes. A lényeg, hogy az európai filmes szakma, legalábbis egy része, így tekint a ma­gyar filmre. Igazságtalannak érzem ezt a beskatulyá­zást. Talán az elnök úr nem ismeri a korai magyar film kiváló vígjátéktermését? Vagy a hetvenes évek remek betyárfilmjeit? Vagy a nyolcvanas évek bájos rendőrfilm-paródiáit? Talán nem. De ha nem, éppen ezen a fesztiválon láthatott egy, ha nem is hibátlan, de nagyszerű pszicho-thriller-krimit, Gigor Attila (aki egyébként filmfőiskolás diák Budapesten) A nyomozó című alkotását. Félreértés ne essék, nem azt vitatom, hogy a magyar zsánerfilm a legjobb-e vagy sem, hi­szen Hollywooddal nehéz felvenni a versenyt, de ezt a gondolkodást kissé ódivatúnak tartom.

És most következik a nem-nevelési kísérlet lénye­ge. Nyájas olvasó, akinek talán mossák a fejét, amiért horror-, akció- és egyéb filmeket néz, arra biztatlak, nézd azokat IS bátran. Nincs lényegi különbség a zsá­nerfilm és a művészfilm között. Csak jó film van és rossz. Persze, az út a helyes ítélkezésig hosszú, és csu­pa jó meg rossz filmmel van kikövezve. Ezért nem árt, ha az ember minél több filmet néz, ilyet is, olyat is, mert szép lassan kialakul benne az a bizonyos hetedik érzék. A kritikátlanság nem árt, főleg, ha az ember az út elején jár. Ennyit szerettem volna mondani, nyájas olvasó, és bár a mondatokat elolvasva most már látom is a kísérlet kudarcát, nézd el nekem, miként én is el­néztem apámnak annak idején.