A növények megteremtéséhez az ördög is hozzájárult. Például a dohány termesztésére és fogyasztására (pipázás, cigarettázás) ő tanította meg az embereket. A teremtés után az ördög magának kérte a legkorábban virágzó fát. – A somfa legyen a tied – mondta Isten. Legko­rábban nyílik, s legkésőbben terem (Moldva).

A Bukovinában élt székelyek úgy tudják, hogy a virágok a paradicsomkertből származnak. Mikor az első emberpár bűnbe esett, s az arkangyalok Ádámot és Évát kiűzték a paradicsomból, a távozás előtt Éva egy öl virágot tört le, s a földön meghonosította őket, hogy tudjunk emlékezni a paradicsomra. Az özönvíz előtt Noé is gondoskodott a növények meg­maradásáról.

Nem a kereszténység az egyedüli vallás, amely számontartja a növények teremtését. A különböző mitológiákban a növényeket az istenek teremtik meg, az istenek teszik termékennyé őket, az istenek határozzák meg végső tulajdonságaikat, az istenek tanítják meg termesztésüket, felhasználásukat. Oly­kor a növény az isten testéből sarjad, vagy épp maga az isten alakul át növénnyé. Bár általában a törzsi vallások az állatokat tekintik a törzs védőszellemé­nek, előfordul a női totem is. Ebben az esetben az ősök szelleme fákban, növényekben, az erdőben la­kozik.

A mák és a pipacs (ugyanahhoz a családhoz tar­toznak) hódító anyagot tartalmaz. Tudjátok, miért? A gabona, s különösen a búza, valamint általában a növények római istennője, Ceres nyugtalanul járt­kelt a földön, az álom hosszú ideig elkerülte. Szenve­dését látva az istenek megkönyörültek rajta, s min­den lépésére mákvirág sarjadt a földből. Az istennő egy egész csokornyit gyűjtött össze belőle. A virágok azonnal meghozták hatásukat, s az álmatlan istennő mély álomba merült. Az angol legendák azt állítják, hogy Szent Margit egy sárkánnyal viaskodott, s a sárkány kiontott véréből sarjadt a pipacsvirág. Egy másik keresztény hagyomány szerint a pipacs elő­ször ott jelent meg, ahová Krisztus vére hullott.

A magyar eredettörténetek „mezején"

Érdemes áttekinteni a növények származására vo­natkozó magyar eredettörténeteket. Ezek Istenhez, a szent család tagjaihoz, Máriához és Jézushoz, ritkán más szenthez kapcsolódnak. Amikor Mária és József tudomást szerzett a gonosz Heródes gyermekgyilkos szándékáról, az anya a csecsemővel szamárhátra ült, s Egyiptomba indultak. Heródes katonái felfigyeltek a bújdokió családra, s nyomukba eredtek. A szülők bokrokba rejtették a kisdedet. A növények szívesen nyújtottak számára menedéket. Egyedül a kevély ba­zsarózsa nem volt hajlandó eltakarni a kis Jézust.

–       Szép légy, de a szagodat senki se állhassa! – átkozta meg Jézus a bazsarózsát. S valóban,

azóta ennek a virágnak nincs illata (Bukovina). Szintén a menekü­lés során Mária a fűzfa alá bújt meg. – Te fűzfa! Ha­jolj le a te ágaiddal, hogy engemet az én Szent Fiam­mal meg ne találjanak Heródás katonái! Megsajnálta a fűzfa a kis Jézust. Elképzelte, hogy ha a katonák rábukkannak, kegyetlenül összekaszabolják. A nagy együttérzéstől ágai sűrűn kihajtottak, a földig hajol­tak, s biztonságos rejtekhelyei képeztek. Heródes ka­tonái gyanútlanul vágtattak el a menekülők mellett. Azóta áldott fa a szomorúfűz (Egyházaskér). A tör­ténet egyik változata szerint az üldözői elől menekü­lő Krisztus talált menedéket a fűzfa ágai alatt (Buko­vina). A vándorlás során a szent család sokat nélkü­lözött. Mikor már betévő falatjuk sem volt, Mária levágatta a haját és kenyeret vásárolt rajta. Az ő hajá­ból keletkezett az árvalányhaj (Nógrád megye).

Később, amikor Jézus és Szent Péter vándorolt, Szent Péter egy lángoslepényt szerzett. A finom falatokat azonban nem akarta megosztani Jézussal, ezért tarisz­nyájába rejtette. Amint vándoroltak, Péter le-lemaradozott, s harapott egyet-egyet a lepényből. Jézus ilyenkor mindig hátraszólt, s Péter kénytelen volt kiköpni a fala­tot a szájából. A végén Jézus megfeddte:

–  Látod, Péter, épp úgy becsap­tál engem, mint a zsidók. A lángoslepényt nem voltál haj­landó megosztani velem, hanem mind elköpdösted. A lepény azon­ban ne vesszen el, hanem le­gyen belőle gomba, a szegények eledele (Nógrád megye és Bukovina). A búzakalászt szintén Krisztus teremtet­te. Eredetileg a búza szárát végig szemek borították. Az emberek telhetetlenek voltak, egyre több búzát termel­tek, s a kenyeret nem becsülték meg. Büntetésből Krisz­tus letörülte a kalász száráról a sze­meket, csupán a búzaszál tetején hagyott egy ma­réknyi kalászt, az égi madaraknak.

Mikor Krisztus az őt üldöző zsidók elől menekült, a fákat hívta segítségül. Valaki azt tanácsolta, hogy a galagonyabokor alá rejtőz­zék el. Ám a galagonya magasba emelte, a líciumbokor (dísznövény) pedig a földig eresztette ágait. Ágai máig is a földre omolnak (Gömör). A moldvai csángók sze­rint Krisztus a nyírfára mászott fel, s nyírfa ágai egy­szerre a föld felé hajoltak A keresztény hiedelmek sze­rint a nyárfa nem hajolt meg a keresztje alatt roskadozó Krisztus előtt, az együttérzéstől nem reszkettek a leve­lei, nem hullatta le a lombját. A moldvai csángók emlé­kezete másként tartja számon a nyárfa bűnét. Mikor Krisztus a nyárfán rejtőzött el, a nyárfa levelei rezegni kezdtek, ezzel árulták el a bujdosót. Ekkor Jézus átkot mondott rá: levelei akkor is rezegjenek, amikor derűs az idő, amikor szellő sem lengedez. Továbbá a kereszté­nyek azt is tudni vélik, hogy a nyárfa gallyaival verték véresre a megváltó testét. Egy Pest megyei történet úgy tudja, a zsidók a fűzfa szúrós ágait választották, hogy azzal ütlegeljék a megváltót. Ám a fűzfa – együttérzés­ből – elszórta a töviseit. Ágai azóta simák.

A virágoskertekben felismeritek a Jézus pénze vagy Júdás pénze nevű virágot? Nyár végére a magok fém­pénz alakú, ezüstös színű foglalatban maradnak. Egy gyimesi történet szerint Júdás harminc ezüstpénzért árulta el urát. Mikor azonban végignézte Jézus szen­vedését, a bűntudat hatására felakasztotta magát. Előtte a pénzt vissza akarta adni a főpapoknak. Mint­hogy azok nem fogadták vissza, az ezüstöket szétszór­ta a gecsemáni kertben. A pénzekből virágok nőttek, hogy emlékeztessenek Júdás árulására.

Krisztus kimúlt a keresztfán. Vére rácseppent egy virágra, így született a Jézus vére, a vérehulló fecskefű virág. Anyja a keresztfa tövében siratta őt. Könnyei szétszóródtak, s a könnycseppekből gyöngyvirágok nőttek.