címtelen

Csiki Réka Orsolyának meg Paul Celannak

1. (tél)

elveszett állatok erdeje

tört sugarakkal

és a hó wécéfehér

a tüdő kohója éppen most találja ki

a térhatárokat

valamikor egy tenger volt itt mondod

s árbocok emlékeztek a talajra

a kéreg alatt semmi nem lakik

s tested sosem volt még ily izzó perem

kis jégszilánkok oldódnak

a csarnokterem sötét vizében

2. (nyár)

képzeletében kövek laknak

hideg szuszogásúak

néha félig kilátszanak

néha paták érzik őket

falura költözöl

s az ég előbb a kerteket nyomja le

majd a tetőre hág

szétpattannak a cserepek

a vakolat fejedre hull

remegsz nyirkos ágyadban

3. (ősz)

egy nemlétező szín mögé

búvik a búvópatak

ha felkiáltasz gyönge szálak szakadnak el

puhulnak kint s bent a szövetek

mint almák egy ház pincéjében

ahonnan kihaltak a lakók

s a szín is ugyanez

4. (tavasz)

megmondom mit láss:

peték bomlanak a levelek alján

megannyi dohogó

kivetett anyaméh

fölötted a méregzöldben

madarak

őket nem láthatod

a világ legfehérebb köveit tetette ide

a városvezetés

míg el nem fogy

egy darázs támadja a méhtetemet

megmondom mit hallj:

madarakat méregzöldben

a hangomat

a buszok mindennapi

és megismételhetetlen indulását

kriptahűvös a levegő

beszívod képzelt dohát

kitalálom ki vagy

hiszen úgy vagyok itt

városban versben

mint megfeszült rugó.

1.

az első nap, hogy nem gondoltam rád,

ma van.

ennek azért csak van dokumentumértéke

nem?

2.

Mondtam anyámnak

ha este tíz után hív

azt fogom hinni, hogy halott és

nem veszem fel a telefont

ha kitart éjfélig

akkor persze felveszem

jöjjön, aminek jönnie

anyám egyébként méregzöld paprikába

csomagolja a nyár utolsó leheletét

azt küldözgeti fel a távolsági busszal

és minden este tízkor meghal

most is jön felém a távolsági busz

összekoccannak a paprikák.

3.

a test ma olyan

mint a sötét bársony

bomlik s betölti

csillagokat fenő éjszakát

és megjelennek az eltitkolt falak

kapuja kiengedi a kertet

ahová belépsz hogy

puha kövek záporozzák szemhéjadat

két halott bolygó

csillag-veszítettek és

jégtektonikájúak.

mozgásukat egy majdani távcső

az elnyelt fényből fogja látni

e tekintet hozza el az időt

és elnevezik őket

s az elhalt csillagot is elnevezik

két sötét felükből az egyik

a központ helye felé fordul

a mag mely egykor fényt adott

most a semmi sugárzása

fodraik belehullanak

kiepedt szelek barázdáiba

az utolsó rög visszhangja is kiszáll

a gravitáció emléke bágyadtan körbeleng

és lelassítja őket,

hogy a mindenségnél lassabban távolodjanak

a határok felé

e lassúbb mozgás lesz a történetük.