pityókastop; hazaút, kispárnával; valami bennetek rekedt

Versek

1995-ben születtem Kézdivásárhelyen. Mióta egyetemista vagyok, a Kézdi – Kolozsvár – Budapest háromszögben próbálom elsajátítani a bölcsész szakmát, de ami fontosabb, igyekszem élni. Ezt már csak a versírás teszi könnyebbé. 2014 óta publikálok különböző folyóiratokban.
pityókastop; hazaút, kispárnával; valami bennetek rekedt

køp forrása: litera.hu

pityókastop

kertléchez szorítod homlokod

alattomosan hajszálaidba akadnak

a felpattogzó festékdarabok

hozzásúrlódik bőröd a fához

mély levegő megszédülsz

tenyereddel támaszkodsz

pityóka pityóka pityóka

hadarni kezdesz még erősebben

nyomod homlokod a léchez

hallgatod a porba feszülő lépteket

most csak ketten játszotok

te pityóka ő lépeget

azt mondják a többiek

ketten nem lehet játszani

mert úgyis tudod ki fog győzni

csak idő kérdése hogy mikor

tenyerel rá fejed mellett a kertlécre

pityóka pityóka stop

így kell ezt csinálni

a stopra megfordulsz

és a mozduló kiesik

ketten játszva nem érdekes

állítják váltig a magukét

de nem ismerik az igazi játékot

gerinc feszülését és homlok súrlódását

lépések gyorsulását és homok sikkanását

pityóka pityóka pityóka

tágul a tüdő szűkül a pupilla

mióta először próbáltátok

tudod hogy ez sokkal jobb

egyre szaporábban gurguláznak

a pityókák hogy minél előbb lásd

a lendület felszámolódását

az izmok feszülését

kereső tekintete égését

még egy pityóka még egy lépés

hátba szúr testének közelgő melege

pityóka

míg tenyere hozzáér a felforrósodott léchez

hátadat a kertnek vetve sivítasz

stop

hazaút, kispárnával

zsebkendőbe kötötte a házkulcsot

a vászonszatyrot megrakta

dióval kombinéval

majd papucsosan elindult

az udvaron keresztül

kikerülve a daciát meg

a farakást egészen el a kapuig

ami nem volt bezárva

múltkor lestem a konyhaablakból

ahogy a zárt kaput a láncra akasztott

kulccsal zörgette már nem tudta

mit hová hogyan szabadulhat vissza

abba a furcsa nevű falurészbe

amit egyszer gyerekkoromban nekem is

megmutattak de én csak egyformának

tűnő pattogzó festékű utcákra emlékszem

nyitva volt a kapu

megint lestem az ablakból

ahogy magabiztos mozdulattal

lenyomja a nehéz kilincset

megszólal a kiscsengő

ahogy kilép magához szorítja a szatyrot

a bal kezébe felmarkolt kispárnát

és szárazon sírva maga elé mered

vigyetek haza én haza akarok menni

nem tudom milyen rossz emberek hoztak ide

és nem tudom mi a célom itt

haza akarok menni vár az édesanyám

biztos ők is hazaértek már a szénacsinálásból

a gyermekeknek ebédett kellett volna melegítsek

de elhoztak ide szolgálni és nem engednek

félek én nagyon félek attól az idegen

riadt tekintetű lánytól is

aki hátulról átölelve vissza akar vezetni

és azt mondja semmi baj

nagymama semmi baj

valami bennetek rekedt

nem hitted, hogy a seben

és az elhazudott ceruzatörésen kívül

bármi is fájhatna

talán csak a tenyér helye arcodon

ha kiderülne te törted el

pedig most kaptad iskolakezdésre

a csomagból ennek tetszett leginkább

csontfehér hegye és mélybarna fája

mégsem tudtál felhőt rajzolni

se papírra se égre

egyre gyűltek

a láthatatlan vonalak

egymásra épülő kézmozdulataidtól

hullámosak lettek a lapok mígnem

az égszövetet átszakította a kopó hegy

azzal a haraggal törött szét ujjaid között

amivel anyád verte földhöz az első poharat

az első úgy itt hagylak után

míg te megtanultad kirajzolni magadból

a napot földet vizet levegőt

ő a konyhakövek és parkettalécek réseiből éveken

keresztül próbálta eltakarítani az üvegszilánkokat

de valami bennetek rekedt

egy felhő

egy itt hagylak