pityókastop; hazaút, kispárnával; valami bennetek rekedt
Versek
1995-ben születtem Kézdivásárhelyen. Mióta egyetemista vagyok, a Kézdi – Kolozsvár – Budapest háromszögben próbálom elsajátítani a bölcsész szakmát, de ami fontosabb, igyekszem élni. Ezt már csak a versírás teszi könnyebbé. 2014 óta publikálok különböző folyóiratokban.
køp forrása: litera.hu
pityókastop
kertléchez szorítod homlokod
alattomosan hajszálaidba akadnak
a felpattogzó festékdarabok
hozzásúrlódik bőröd a fához
mély levegő megszédülsz
tenyereddel támaszkodsz
pityóka pityóka pityóka
hadarni kezdesz még erősebben
nyomod homlokod a léchez
hallgatod a porba feszülő lépteket
most csak ketten játszotok
te pityóka ő lépeget
azt mondják a többiek
ketten nem lehet játszani
mert úgyis tudod ki fog győzni
csak idő kérdése hogy mikor
tenyerel rá fejed mellett a kertlécre
pityóka pityóka stop
így kell ezt csinálni
a stopra megfordulsz
és a mozduló kiesik
ketten játszva nem érdekes
állítják váltig a magukét
de nem ismerik az igazi játékot
gerinc feszülését és homlok súrlódását
lépések gyorsulását és homok sikkanását
pityóka pityóka pityóka
tágul a tüdő szűkül a pupilla
mióta először próbáltátok
tudod hogy ez sokkal jobb
egyre szaporábban gurguláznak
a pityókák hogy minél előbb lásd
a lendület felszámolódását
az izmok feszülését
kereső tekintete égését
még egy pityóka még egy lépés
hátba szúr testének közelgő melege
pityóka
míg tenyere hozzáér a felforrósodott léchez
hátadat a kertnek vetve sivítasz
stop
hazaút, kispárnával
zsebkendőbe kötötte a házkulcsot
a vászonszatyrot megrakta
dióval kombinéval
majd papucsosan elindult
az udvaron keresztül
kikerülve a daciát meg
a farakást egészen el a kapuig
ami nem volt bezárva
múltkor lestem a konyhaablakból
ahogy a zárt kaput a láncra akasztott
kulccsal zörgette már nem tudta
mit hová hogyan szabadulhat vissza
abba a furcsa nevű falurészbe
amit egyszer gyerekkoromban nekem is
megmutattak de én csak egyformának
tűnő pattogzó festékű utcákra emlékszem
nyitva volt a kapu
megint lestem az ablakból
ahogy magabiztos mozdulattal
lenyomja a nehéz kilincset
megszólal a kiscsengő
ahogy kilép magához szorítja a szatyrot
a bal kezébe felmarkolt kispárnát
és szárazon sírva maga elé mered
vigyetek haza én haza akarok menni
nem tudom milyen rossz emberek hoztak ide
és nem tudom mi a célom itt
haza akarok menni vár az édesanyám
biztos ők is hazaértek már a szénacsinálásból
a gyermekeknek ebédett kellett volna melegítsek
de elhoztak ide szolgálni és nem engednek
félek én nagyon félek attól az idegen
riadt tekintetű lánytól is
aki hátulról átölelve vissza akar vezetni
és azt mondja semmi baj
nagymama semmi baj
valami bennetek rekedt
nem hitted, hogy a seben
és az elhazudott ceruzatörésen kívül
bármi is fájhatna
talán csak a tenyér helye arcodon
ha kiderülne te törted el
pedig most kaptad iskolakezdésre
a csomagból ennek tetszett leginkább
csontfehér hegye és mélybarna fája
mégsem tudtál felhőt rajzolni
se papírra se égre
egyre gyűltek
a láthatatlan vonalak
egymásra épülő kézmozdulataidtól
hullámosak lettek a lapok mígnem
az égszövetet átszakította a kopó hegy
azzal a haraggal törött szét ujjaid között
amivel anyád verte földhöz az első poharat
az első úgy itt hagylak után
míg te megtanultad kirajzolni magadból
a napot földet vizet levegőt
ő a konyhakövek és parkettalécek réseiből éveken
keresztül próbálta eltakarítani az üvegszilánkokat
de valami bennetek rekedt
egy felhő
egy itt hagylak
