Barangoló
Szokássá vált március 8-án virággal köszönteni a lányokat, asszonyokat (anyákat, feleségeket, pedagógusokat, kolléganőket). Lassan feledésbe merül azonban, mit is ünnepelünk, mióta és miért éppen ezen a napon, és elhalványul azoknak az asszonyoknak az emléke is, akik elsőként cselekedtek azért, hogy a nők „asszonyi állatból” egyenlő társsá válhassanak.
„Az asszonyi állat arra rendeltetett, hogy a férfiú uralkodjék felette, maga feje után nem bírván cselekedni.”
(Aquinói Szent Tamás)
(Aquinói Szent Tamás)
Az ókorban az asszonyok nagy többségét férje tulajdonának tekintették, viselkedésüket szigorú törvények szabályozták, a kereszténység elterjedésével pedig Éva „bűne” miatt kárhoztatták őket. Ó, asszonyi állat, te vagy az, aki megérintetted a sátán fáját, és elsőként szegted meg az isteni törvényt – idézik egy 2. századi prédikációból, és az egyházatyák még a 9. században is arról vitatkoztak, hogy van-e egyáltalán lelkük a tökéletlennek, a hazugság és a gyűlölködés forrásának tekintett asszonyoknak.
A középkori asszonyok nem választhattak férjet, és házasság után (vagyonukkal együtt) férjük tulajdonává váltak (esküvő egy 13. századi miniatúrán)
A középkorban a férjek büntetlenül megölhették házasságtörő asszonyukat, míg a férfiak hűtlenségét elfogadták, sőt, természetesnek tartották (illusztráció egy 12–13. századi kódexben)
A művészetek és tudományok iránt érdeklődő (a férfiak szerint tudálékos) nők az 1750-es években kapták a „kékharisnya” nevet, a londoni irodalmi szalonok összejövetelein a megszokott fekete helyett kék harisnyában megjelent hölgyekre utalva (Thomas Rowlan
A nők tanuláshoz való jogát elsőként hangoztató Christine de Pisan A nők városa című regényének képzeletbeli városát
a történelem híres nőalakjai építették maradandó alkotásaikból (az írónő 1413-ban)
Az élettársak és a gyermekek bántalmazása évszázadokon át elfogadott volt, csak a múlt század végén vált büntethetővé a családon belüli erőszak (George Cruikshank: A csata, 1847)
A 4. században élt Hüpatia egyiptomi filozófus, matematikus, csillagász volt
az ókor első ismert – boszorkánynak nyilvánított és kivégzett – női polihisztora (feltételezett arcképe Raffaello Az athéni iskola című freskóján, 1510)
Az első világháború idején nők tízezrei tüntettek London utcáin a munkához, illetve a választáshoz való jogért az élet különböző területein (politika, munka, házasság, gyermekvállalás stb.)
Az éhségsztrájkkal tiltakozó, bebörtönzött szüfrazsettek kényszertáplálása során az orrukon vagy szájukon bevezetett vastag csövön át juttatták szervezetükbe
a táplálékot (kenyér, tej és brandy keverékét)
A szavazati jog elnyerése utáni elborzasztó (1908-ban elképzelt) jövőkép a férfiak szent helyein, a kávéházakban szórakozó asszonyokkal
Még a reneszánsz korában sem tartották a férfiakkal egyenlőknek őket, holott szépségüket költeményekben, festményeken dicsőítették. A 14. század neves költője, a Laurához írt verseinek köszönhetően híressé vált Francesco Petrarca igazi ördögként, a békesség ellenségeként jellemezte a nőket, míg a neves író, Giovanni Boccaccio szerint a leghitványabb férfi is kiválóbb és nemesebb, mint a legkiemelkedőbb az asszonyok között. A 15–17. századra már egész Európában általánossá vált a férfiak félelme az ostoba, kíváncsi, lármás és fecsegő asszonynéptől.
„Nő, ébredj fel, az ész vészharangja zúg az egész univerzumban, fedezd fel jogaidat!”
(Olympe de Gouges)
(Olympe de Gouges)
Az ókortól több tanult, művelt, felvilágosult (emancipált) nő – író, tudós, művész –, illetve történelmet formáló, nagy hatalmú asszony neve ismert, akik azonban a 19–20. századig ritka kivételnek számítottak. A férfiak uralta társadalmakban igazi örömet csak a fiúgyermekek születése jelentett, a lányoktól pedig felnőttkorukban is elvárták, hogy társaságban szemlesütve hallgassanak.
A 17. századra kialakultak a leánynevelés alapformái, és a leányok egy része a háztartási ismeretek és az illemszabályok mellett már a betűvetést is elsajátíthatta. Európa-szerte megjelentek a nők számára írt lapok, magazinok, amelyekben a divatképek, receptek és gyermeknevelési tanácsok mellett egyre gyakoribbá váltak az oktatásuk és egyenjogúságuk fontosságát hangsúlyozó írások.
Az első feminista (női egyenjogúságot követelő) nyilatkozatot Angliában fogalmazták meg a 17. században: ugyanúgy szabadnak születtünk, mint a férfiak, szabad akarattal és szabad szellemmel rendelkezünk, minket is ugyanazokból a részekből alkottak...
A francia forradalomban aktív szerepet vállaló (a jakobinus diktatúra idején kivégzett) Olympe de Gouges megfogalmazta a Női jogok nyilatkozatát (1791), az angol Mary Wollstonecraft pedig A nők jogainak követelésében (1792) kijelentette, hogy a nő ugyanolyan emberi lény, mint a férfi, csak a nevelés hatására válik tudatlan, aranykalitkában raboskodó, ékes tollú madárhoz hasonlóvá.
„Itt vagyunk azért, hogy jogalkotókká váljunk.”
(Emmeline Pankhurst)
(Emmeline Pankhurst)
A nők egyenjogúságáért küzdő, szervezett mozgalom a 20. század elején bontakozott ki Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. Elsődleges célja a nők választójogának kivívása volt, ezért nevezték képviselőit – a szavazati jogot jelentő, francia suffrage szó származékából – szüfrazsetteknek.
Vezetőik plakátokkal, békés tüntetésekkel, lelkesítő beszédekkel próbálták felhívni a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó nők (és férfiak) figyelmét a nők kiszolgáltatottságára, jogfosztottságára. Az eredménytelenség, társaik bebörtönzése, illetve a tüntetéseket feloszlató rendőrök brutalitása azonban az 1910-es évek első felében már erőszakos megnyilvánulásokhoz is vezetett.
Az évszázados küzdelem eredményeként egyre több országban nyíltak meg a lányok előtt az egyetemek kapui és a közéletbe való beleszólás lehetőségei. A világ első országa, amely minden nőnek szavazati jogot biztosított, Új-Zéland volt (1893). Európában elsőként (1907-től) a finn, utolsóként pedig (1971-től) a svájci nők tehették le voksukat.
A múlt század elején a naptárakba került a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja is. Nemzetközi nőnapként március 8-át választották, az emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő New York-i textilipari dolgozók 1867. március 8-i sztrájkjára, illetve az 1917-ben ugyanezen a napon kenyérért és békéért tüntető szentpétervári munkásnőkre emlékezve.
„A házias nő angyal, a művelt nő szörnyeteg.” (Kmetty János képviselő)
A fenti kijelentés nem a középkorból való: 1907-ben hangzott el a magyar parlamentben, az ülésen részt vevő honatyák többségének lelkes helyeslése közepette.
A szavazati jog elnyerése sem jelentett teljes egyenjogúságot, amint azt egy 1955-ben kiadott háztartástankönyvből vett idézet is megerősíti: A példás feleség várja meleg vacsorával fáradt férjét, ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket, ne gyanakodjon férje ítélőképességében, és ne felejtse el, hogy ő a ház ura
A férfiak többségének véleményét kifejező élclapokban megjelent – természetesen férfiak által rajzolt – karikatúrák családjukat elhanyagoló, elférfiasodott (nadrágot, kalapot viselő, kávézó, kártyázó, mi több, újságot olvasó), meggyötört férjeiket alantas házimunkára kényszerítő nőket ábrázoltak. A gúnyrajzok önálló, független (emancipált) „női szörnyetegei” híven megjelenítették a nők tanulásra, munkavégzésre, politikába való beleszólásra irányuló törekvésének Európa-szerte jellemző elítélését. A csúnya, öreg, férfivérre szomjazó, védtelen férfiakat megfélemlítő, bántalmazó szüfrazsettek karikatúrái alátámasztották Kmetty képviselő megállapítását: Nincs rettenetesebb, mint egy nő, ha tanul. (Ami pedig a karikatúrák készítőit illeti, voltaképpen önmaguk nevetséges szokásait ábrázolták, anélkül, hogy észrevették volna.)
A szavazati jog elnyerése sem jelentett teljes egyenjogúságot, amint azt egy 1955-ben kiadott háztartástankönyvből vett idézet is megerősíti: A példás feleség várja meleg vacsorával fáradt férjét, ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket, ne gyanakodjon férje ítélőképességében, és ne felejtse el, hogy ő a ház ura
A férfiak többségének véleményét kifejező élclapokban megjelent – természetesen férfiak által rajzolt – karikatúrák családjukat elhanyagoló, elférfiasodott (nadrágot, kalapot viselő, kávézó, kártyázó, mi több, újságot olvasó), meggyötört férjeiket alantas házimunkára kényszerítő nőket ábrázoltak. A gúnyrajzok önálló, független (emancipált) „női szörnyetegei” híven megjelenítették a nők tanulásra, munkavégzésre, politikába való beleszólásra irányuló törekvésének Európa-szerte jellemző elítélését. A csúnya, öreg, férfivérre szomjazó, védtelen férfiakat megfélemlítő, bántalmazó szüfrazsettek karikatúrái alátámasztották Kmetty képviselő megállapítását: Nincs rettenetesebb, mint egy nő, ha tanul. (Ami pedig a karikatúrák készítőit illeti, voltaképpen önmaguk nevetséges szokásait ábrázolták, anélkül, hogy észrevették volna.)
Jogot a nőknek!
A szüfrazsettmozgalom korának plakátjai
A szüfrazsettmozgalom korának plakátjai
Munkásasszonyokat és háziasszonyokat megszólító poszter (1910-es évek) • Kép forrása: designweek.co.uk
A nők figyelmét a sorsukra vonatkozó törvények megszavazásának jogára felhívó plakát (1910-es évek) • Kép forrása: designweek.co.uk
A szüfrazsettek 1908-ban szervezett manchesteri tüntetésére mozgósító hirdetmény • Kép forrása: Manchester Archives • Flickr
Az amerikai szüfrazsettmozgalom iránti rokonszenvet felkeltő falragasz 1915-ből • Kép forrása: Brooklyn Museum
Munkát, kenyeret és választójogot követelő, múlt század eleji hirdetmény az Amerikai Egyesült Államok Ohio tagállamában • Kép forrása: Wikimedia Commons
Az Emmeline Pankhurst által kezdeményezett WSPU szervezet tüntetésre buzdító plakátja (1910-es évek) • Kép forrása: Bloomsbury Publishing
A Nők Társadalmi és Politikai Szövetségének (WSPU) sajtóorgánumát népszerűsítő poszter (1910-es évek)
Plakát 1920-ból, amikor a nők szavazati jogát az Egyesült Államok valamennyi tagállamában törvénybe iktatták • Kép forrása: newsroom.unl.edu
Megjelent a Cimbora 2022/3-as számában