Barangoló

A felhők születése

„Gömbfelhők szállnak át a hegy mögül
libegve ússzák át a fél eget.
A völgyben óriás-fiúcska ül
s szappanbuborékokat ereget...”
(Áprily Lajos: Labda-fellegek)

A Nap melegének hatására nagy mennyiségű vízpára jut a levegőbe. Párolognak a Föld felszínének közel háromnegyed részét borító óceánok, tengerek, tavak, de a talaj és az élő szervezetek is. A légkör mindig tartalmaz apró szervetlen részecskéket és parányi élő szervezeteket (baktériumokat, pollenszemcséket) is, amelyek többsége az alsó, mintegy két kilométer magasságig terjedő tartományban lebeg. Szennyezik a légkört a vulkáni kitörések, az elégő meteoritok, a tengervízből származó sókristályok, a sivatagok pora, a földfelszín mállása, és számottevő az emberi tevékenység során keletkező ipari füst, közlekedési égéstermék, vegyi anyag is. Ha a magasba emelkedő vízgőzök hőmérséklete eléggé alacsonnyá válik, és lecsapódási magokként a levegőben parányi szilárd részecskék is jelen vannak, apró vízcseppek vagy jégkristályok sokasága keletkezik, amelyekből megszületnek a felhők.

A felhők változatos világa

Magasságuktól függően a felhők felépülhetnek kisebb-nagyobb vízcseppekből vagy apró jégtűkből. Vannak köztük esőt hozók, és vannak, amelyek a Nap melegének hatására elpárolognak, eltűnnek. Kialakulhatnak vízszintes kiterjedésű rétegfelhők, és keletkezhetnek gomolyfelhők, amelyeknek vízszintes és függőleges irányú ki-terjedése egyaránt nagy. Lehetnek alacsony szintűek (a talajfelszíntől 2 km-ig), középmagasak (2 km-től 6 km-ig), magas szintűek (6 km-től 13 km-ig), és vannak függőleges felépítésű, több szintet átfogók is. A felhők talajfelszín közelében hajnalonta keletkező változata a derült időt ígérő köd. A felhőket tíz alaptípusba, ezeken belül altípusokba sorolták, és alakjukat, illetve magasságukat egyaránt jellemző latin nevekkel látták el. A cirrus (cirrusz) hajtincset, a stratus (sztrátusz) réteget, a cumulus (kumulusz) halmot, rakást, a nimbus (nimbusz) esőt jelent.

A felhők alaptípusai 1. cumulus (Cu) – alacsony gomolyfelhő 2. cumulonimbus (Cb) – több szintet átfogó zivatarfelhő 3. stratus (St) – alacsony rétegfelhő 4. stratocumulus (Sc) – alacsony gomolyos rétegfelhő 5. cirrus (Ci) – magas pehelyfelhő 6. cirrocumulus (Cc) – magas bárányfelhő 7. cirrostratus (Cs) – magas fátyolfelhő 8. altocumulus (Ac) – középmagas párnafelhő 9. altostratus (As) – középmagas lepelfelhő 10. nimbostratus (Ns) – több szintet átfogó esőfelhő
beszélő felhővilág

Beszélő felhővilág

A derült, napsütéses idő előjelei a lapos gomolyfelhők. Tavasszal és nyáron a talaj – főleg a kopár, száraz területeken – felmelegszik, és felette megindul a melegebb, könnyebb levegő magasba áramlása: ún. termikek keletkeznek. A felszálló levegő fokozatosan lehűl, viszonylagos páratartalma megnő, és a termikek tetején, 1000–2000 m körüli magasságban, a vízpára apró vízcseppekké alakul, kisebb-nagyobb felhőpamacsokat, lapos gomolyfelhőket (cumulus humilis) alkotva. Ha ezek függőleges irányban nem tornyosulnak, és a déli órákban is laposak maradnak, délutánra derült, napsütéses marad az idő. A nyár felhőóriásai a tornyosuló gomolyfelhők.

A nyár elejének jellegzetes felhőtípusa a tornyosuló gomolyfelhő (cumulus congestus). Ha a felmelegedés hatására létrejövő erőteljes, felfelé tartó légáramlás a levegőt 4–6 km magasságig sodorja, hatalmas, rendszerint lapos aljú felhőtornyok születnek. Megjelenésük a kora délelőtti órákban helyi zivatart jósol, míg a délutánra kialakulók rendszerint szétoszlanak. Esőt ígérnek a zivatarfelhők (cumulonimbus).

A nyári hőség által okozott, erő-teljes felszálló légmozgás hatására a kezdetben különálló felhőtornyok piramisszerűen felboltozódó felhőóriásokká tömörülnek. Az apró vízcseppekből álló óriásfelhők felett újabb, jégkristályokból álló, vakítóan fehér felhőképződmény tornyosul, akár 810 km magasságig. A hatalmas zivatarfelhő teteje kezdetben jellegzetes karfiol formájú, majd lassan kisimul, a helyi égiháború csalhatatlan előjeleként.

Záporesőt jósolnak az üllős zivatarfelhők, perceken belül eleredő záport jeleznek az emlőfelhők. A tornyosuló zivatarfelhőkből kialakuló, hosszan elnyúló üllőre emlékeztető, fehéren világító üllős zivatarfelhő (cumulonimbus incus) jégtűkristályokból álló, félelmetes felhőkolosszus, amely lassan beborítja az eget, alatta elsötétül a táj, és elered a villámlástól, mennydörgéstől kísért nyári zápor. Előterében a port felkavaró, hideg szélként érzékeljük a felszálló légáramlás által keltett szélgyűrűt.

Zivatarfelhők keletkeznek az ún. időjárási frontok előterében is, a különböző hőmérsékletű és sűrűségű légtömegek találkozásakor. A hidegfront kialakulásakor a hidegebb levegő megemeli az összetorlódó melegebb légtömegeket, aminek eredményeként az üllős zivatarfelhők egész sora alakulhat ki. A felhőket alkotó jégkristályok többsége esés közben, a hosszú úton elolvad, és esőcseppek alakjában érkezik a Földre. Ha azonban a nagy magasságban uralkodó alacsony hőmérsékleten a jégszemek olyan nagyra nőnek, hogy már nem tudnak teljesen elolvadni, jégeső pusztíthat a vidéken. Kialakulása a forró nyári délutánokon a legvalószínűbb, amikor a felmelegedett levegő hirtelen emelkedik a magasba. A zivatarfelhők alján gyakran látható, félgömb alakban lenyúló emlőfelhők (cumulonimbus mammatus) a perceken belül eleredő felhőszakadás előhírnökei.
Szép időt is, esőt is ígérnek a fátyolfelhők. Jóval a gomolyfelhők felett vonulnak át az égen a fátyolfelhők (cirrostratus) apró jégkristályokból, jégtűkből álló változatai. Előbb elszórtan, majd kiterjedt felületeken, egyenletesen borítják be az égboltot. A kampós fátyolfelhők (cirrus unicus) vékony, szálas felhőképződményei, amelyek összefüggő, áttetsző felhőlepellel vonják be az eget, az esőfront, a tartós esőzés elő-hírnökei. A fátyolfelhők szép fényjelenségek (napkoszorú, szivárványos elszíneződés) okozói lehetnek, és gyakran igazolódik a népi megfigyelés: ha udvara van a Holdnak, eső várható.

Az apró (illetve nagy magasságuk miatt aprónak tűnő) felhőpamacsokból álló bárányfelhők (cirrocumulus) viszont a derült, napsütéses idő előjelei.
A „mennydörgéstelen” felhők a rétegfelhő elnevezésűek. Őszidőben, amikor a mind alacsonyabbról világító Nap egyre kevésbé melegíti fel a Földet, fokozatosan egyeduralomra tesznek szert a vízszintes irányú légmozgások, amelyek megváltoztatják a felhős égbolt képét. Eltűnnek a gomolyfelhők, és helyüket a szürke rétegfelhők (stratus) változatai veszik át. Alacsonyan úszó, lapos, gyakran az egész égboltot betakaró rétegfelhők hangsúlyozzák télen is a természet kopár mozdulatlanságát. Az őszi égbolt látványos felhői a párhuzamos felhőorsóknak tűnő hullámos párnafelhők (altocumulus ondulatus). Állandóan változó, el-tűnő és megújuló fodraik a légkör rétegeinek hullámos mozgásáról tanúskodnak.
A vízszintesen és ellentétes irányban elmozduló levegőrétegek határán képződő, világosszürke gomolyos rétegfelhőkből (stratocumulus) nem hull csapadék, a vastag, nagy kiterjedésű, sötétszürke esőrétegfelhők (nimbostratus) viszont nem sok jót ígérnek. Ha beborítják az eget, esőre, havazásra számíthatunk.

Időjós mesterséges felhők

Egy-egy hosszú felhőcsík néha már a légcsavaros repülőgépek nyomában is feltűnt, a jelenség azonban a sugárhajtású gépek elterjedésével vált gyakoribbá. A 8–10 km magasságban repülő gépóriások mögött az égéstermék-részecskéken kicsapódó vízpárából jégkristályok keletkeznek. Ezek összessége alkotja a fehéren világító, keletkezésükkor egyenes vonalú vagy enyhén ívelt kondenzsávokat.

Ha nyugodt a légkör, alakjuk nem változik, kiszélesedésük és formájuk megváltozása légmozgásra utal. A sáv eltorzulásából vagy feldarabolódásából a magasban lezajló szélviharokra következtethetünk, ami általában az időjárás rosszabbodásának előjele. Amikor a kondenzsávok a legszebbek, legvastagabbak, nagy a levegő nedvességtartalma, és hamarosan cirrusfelhők jelennek meg az égen. Elmaradásuk a levegő alacsony páratartalmára, tehát tartós derült időre utal.
Barangolónkat Kónya Ádám napilapokba megjelent rajzait felhasználva állítottuk össze

Ha beborul az ég

Az alacsonyan képződő lapos gomolyfelhők (cumulus humilis) a nyár mindennapjainak égi díszei

A kampós fátyolfelhők (cirrus unicus) megjelenése közeledő frontot, tartós esőzést jósol

A forró nyári napok látványos felhőképződménye a tornyosuló gomolyfelhő (cumulus congestus)

A bárányfelhőkhöz hasonlító, de alacsonyabban kialakuló és ezért nagyobbnak látszó felhőpamacsokból álló párnafelhők (altocumulus) a tartós száraz idő előjelei

Az üllős zivatarfelhők (cumulonimbus) záporeső, zivatar, égiháború közeledtét jelzik