Külső–benső falak között (3.)

Néha mintha a világ négy égtájának sérelmei, frusztrációi, félelmei fortyognának a „falak között.” A legkülönfélébb problémákat hurcolhatják magukkal a diákok az iskolába, és a tanároknak ezekre nem lehet rálátásuk, ami jócskán megnehezíti a két fél közötti kommunikációt. Pedagógiai érzék, humor, empátia, a problémák iránti fogékonyság néha kevésnek bizonyul, és a konfliktus elkerülhetetlenné válik… Ilyenkor mindig kiderül, hogy a tanár is ember, sokszor nem kevésbé kiszolgáltatott, mint a diák. François Bégaudeau A falak között című regényének és az ebből készült filmnek a franciatanár szereplője is eljut erre a pontra, de aztán, ha nem is fordul minden jóra, a bizalom többé–kevésbé helyreáll.

Újabb részletet olvashattok alább a regényből.

Jelenet a filmből  • Forrás: boston.com

Jelenet a filmből • Forrás: boston.com

Megkértem Khoumbát, hogy olvassa fel a szövegrészletet, ő azt válaszolta, nincs kedve hozzá.

– Ha van, ha nincs, felolvasod!

– Nem kényszeríthet rá, hogy felolvassam.

Tanúmul hívtam a többi huszonnégyet.

– Szerintetek hogy nevezik Khoumba magatartását?

– Tiszteletlenségnek.

– Pontosan, Kevin. De hát aki profi ebben, az tudja.

Khoumba tiltakozás helyett, mint szokott, morgott valamit maga elé érthetetlenül, amit a sarokból a lányok gúnyos vihogása kísért. Mivel nem jutott eszembe más, azt mondtam neki, maradjon bent az óra után.

– Frida, az előbb elkezdted a „perverz” szó jelentésének kifejtését. – I love Ungaro, közölte a lány pólója.

– Nem biztos, hogy jó.

– Mondd csak.

– Olyan valaki, akinek bizarr dolgok jutnak eszébe, ilyesmi...

– Tehát, ha mondjuk, meg akarom enni az Eiffel-tornyot, perverz vagyok?

– Nem, nem ilyen bizarr dolgokra gondoltam, nem is tudom...

A csengő hangja a levegőbe röpítette az osztályt. Szemem sarkából Khoumbát figyeltem, aki határozott léptekkel előjött letenni a katedrára az üzenőfüzetet, műbőr trikóján Nike Atlantic felirat, ajkai összezárva, mintha valami hétpecsétes titkot őrizne szájában. Megfogalmaztam a büntetés szövegét, hozzáfűztem még néhány sort a szüleinek. Száz sorban leírni, hogyan tanulja meg egy tizenéves mások tiszteletét, holnaputánra aláíratni. Mielőtt visszaadtam volna a füzetét, le akartam nyugodni egy kicsit.

– Egész évben így fog menni?

– Mi?

– Kérj elnézést.

– Miért? Nem csináltam semmit.

– Kérj elnézést. Nem engedlek el innen, míg nem kértél elnézést.

Pillanatig habozott, hogy megadja magát, és csatlakozik a barátnőihez, akiknek az arca felváltva bukkant fel az ajtónyílásban.

– Hát jó, nincs miért elnézést kérnem, nem csináltam semmit.

Hogy felbosszantson, megpróbálta kikapni a kezemből az üzenőfüzetet, amelyet visszatartottam, hogy felbosszantsam.

– Mit nem képzelsz? Tessék, tépd ki a karom, ha már itt tartunk.

Ismét lehúzta a rolót.

– Mi történt veled a nyáron, valami ocsmányságot hallottál rólam?

Durcáskodva kérdezett vissza:

– Miért mondja ezt?

– Nem értem, a tavaly jó barátok voltunk, kedveltél engem, az idén pokollá teszed az életemet, azt kell hinnem, valaki csúnyákat beszélt neked rólam.

– Anya vár.

– Arra vár, hogy elnézést kérj.

– Bocs.

– Hogyhogy bocs?

– Úgy, hogy bocs.

– Milyen bocs?

– Nem tudom.

– Mondd utánam: elnézést kérek a tanár úrtól, amiért tiszteletlen voltam.

– Nem voltam tiszteletlen.

– Várok: elnézést kérek a tanár úrtól, amiért tiszteletlen voltam.

– Elnézést kérek a tanár úrtól, amiért tiszteletlen voltam.

Gépiesen mondta, a meggyőződés legkisebb nyoma nélkül a hangjában. Mégis odanyújtottam a füzetet, amelyet fürgén elkapott, majd szökellve az ajtó felé vette az irányt. Mielőtt eltűnt volna a folyosón, még visszafordult:

– Nem gondoltam komolyan.

Utánairamodtam, de késő volt. Rebellis sziluettje már egy emelettel lennebb ugrált a lépcsőkön. Lemondtam róla, hogy akár utánakiáltsak. Visszatérve a katedrához olyant rúgtam egy székbe, hogy fejre állt. Négy vascső meredt a plafonra.