Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Bernard Friot

Bernard Friot

Sietős történetek (1.)

Matek

Cimbirodalom

Bernard Friot 1951-ben született a franciaországi Saint-Piat-ban. Gimnáziumi és középiskolai tanár, majd négy éven át a Frankfurti Gyermekirodalmi Központ vezetője. Mintegy ötven, gyermekeknek és kamaszoknak szóló könyv szerzője, ugyanakkor német és olasz nyelvből is fordít. Az alábbi rövid elbeszélés az Histoires pressées (Sietős történetek) című kötetéből származik.

Sietős történetek (1.)
Kép forrása: amazon.com

Azt hiszem, már mondtam, hogy apa franciatanár. Anya se sokkal jobb: ő mateket tanít. Ahogy suli után beteszem a lábam a házba, kezdődik: „Hányast kaptál a felmérőre? Mi a házi feladat? Remélem, jól ment a felelés a törtekből!”

Persze, azt gondoljátok, hogy eddig semmi különös. Tőletek is ilyeneket kérdeznek. De nálam nem érik be ennyivel. Anya eldöntötte, hogy neves matematikus lesz belőlem, ha nagy leszek, megtömi a fejem számokkal, képletekkel, mértani formákkal. Éppen ezért minden alkalmat megragad, hogy eddzen.

Ha kedd este krumplipüré van bécsi szelettel vacsorára, ott terem a tányérom mellett, a bécsi szeletemet négyzetekre, háromszögekre, trapézokra vágja, és addig nem ehetek belőle, amíg egy csomó lüke kérdésre nem válaszolok: „Ez a háromszög egyenlő szárú vagy egyenlő oldalú? És miért? Bizonyítsd be! Húzd meg az átlóját! Melyik szög a derékszög?”

A legrosszabb a bolognai spagetti. Amíg ki nem számítom egy kiló spagetti teljes hosszúságát, egy 20, egy 50 és egy 250 grammos porció előállítási árát, hozzá sem nyúlhatok. Mire mindent kikalkulálok, a spagetti teljesen hideg és ehetetlen.

De megtaláltam az ellenszert. Tegnap este. Azt hiszem, kigyógyítottam anyát egy időre.

A tegnap volt a születésnapja, és mint az lenni szokott, széles családi körben ünnepeltük, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatesókkal, nagyszülőkkel. Az üdítő kitöltésnek pillanatában, mielőtt még anya megkérhetett volna, hogy alakítsam át a 0,13 literes kólát hekto-, deka- és deciliterré, felálltam, és felolvastam az előre megfogalmazott köszöntőmet:

Drága, egyetlen édesanyám!

Ma 38 évet töltesz. Azaz 13 879,5 napot éltél eddig, vagy, ha úgy tetszik, 333 108 órát, ha még pontosabbak akarunk lenni: 19 986 480 percet. Mivel a nők várható életkora 83 év, még 23 668 200 percet élhetsz, feltéve, ha leszoksz a dohányzásról, mivel jelenleg 19 cigarettát is elszívsz naponta, vagyis évente 6939,75-öt (a szökőéveket figyelembe véve)...

Így folytattam pontosan 12 percen és 32 másodpercen át, közölve anyával, hányszor mos majd fogat, milyen csillagászati összeget fog költeni ránctalanító kenőcsökre, hány percet fog beszélni telefonon (összesen 8 hónapot, 22 napot, 6 órát, 52 percet, ha a jelenlegi ritmusát tartja), hány kilós lesz, ha, mint eddig, évente átlagban 685 grammot hízik (90 kiló és 86 gramm), és a többi, és a többi.

Eleinte büszkén mosolygott, hogy milyen matekzseni fia van, de amire befejeztem, az arcára fagyott a mosoly, és úgy festett, mint aki éveket öregedett. Az asztalnál nem kellett kiszámítanom a borsófőzelékben található szemek hozzávetőleges számát, sem a szülinapi torta átmérőjét, alapterületét, sem a térfogatát.

Azt is hallottam, amint este, egyértelműen rólam beszélve, így szól apához:

– A fiadnak semmi érzéke a költészethez, jó volna, ha foglalkoznál vele egy kicsit...

Most aztán ismét ki kell találnom valami ravaszságot, ha nem akarom, hogy matek helyett ezután irodalommal kínozzanak.

Szőcs Imre fordítása

Megjelent a Cimbora 2018/7-es számában

A gyermek (1.)

Jules Vallès

A gyermek (1.)

Cimbirodalom

Jules Vallès Dél-Franciaországban született 1832-ben. Lázadó, mindig elégedetlen alkat volt, aki a 19. század összes francia forradalmában aktívan részt vett. Egyik vezető egyénisége volt az 1871-es párizsi kommünnek (abban az évben, rövid ideig, Párizsban a köznép ragadta magához a hatalmat, egyenlőségen alapuló rendszert vezetve be; a kommün támogatóit kommünárdoknak nevezték). A kommün bukása után, a rá mért halálos ítélet elől kénytelen Angliába menekülni. 1885-ben hunyt el.Jacques Vingtras című, háromrészes önéletrajzi regénye bizonyult irodalmi munkássága legmaradandóbb darabjának. Az első kötetben, amely a L’enfant (A gyermek) címet viseli, gyermekkora viszontagságait meséli el. A konok, önfejű gyermek mindig szembement szülei akaratával, akik minden áron engedelmes, tekintélytisztelő polgárt szerettek volna nevelni fiukból.

Read More
Vöröske (1.)

Jules Renard

Vöröske (1.)

A tyúkok

Cimbirodalom

Jules Renard a 19. század második és a 20. század első felének, a magyar közönség által kevésbé ismert írója. Egyik legismertebb műve Naplója. Az irodalmi szóbeszéd szerint Sommerset Maugham angol író Renard hatására döntött úgy, hogy közzéteszi eredetileg asztalfióknak írt naplójegyzeteit. Ebben a művében bontakozik ki legteljesebben tömör, tűpontos fogalmazásmódja, könyörtelen iróniája.

Read More
Külső-benső falak között

Szőcs Imre

Külső-benső falak között

Kézfogás az irodalommal

„A film, valamint a könyv cselekménye teljes egészében az iskolai falai között zajlik, mintegy hangsúlyozva az intézményre jellemző bezártságot. A valóságos falakon túl láthatatlanok is húzódnak, tanár-diák, tanár-tanár és diák-diák vagy éppen diák-szülő között is. Ráadásul a falak mindig kétértelműek: egyszerre jelentenek védelmet és fenyegetést...” – Közelképben François Bégaudeau regénye.

Read More