Könyvajánló – címke – 2. oldal
Van, hogy a könyvek nem a szavakkal, hanem a látvánnyal, a vizuális élménnyel állnak közelebbi viszonyban, amikor a kép nemcsak kíséri, ábrázolja a szöveg üzenetét, hanem ő maga a tartalom.
„Persze, jogos a kérdés, hogy mit lehet látni egy világítótoronyból az óceán közepén? De az a helyzet, hogy minél kevesebbet látsz, annál többet veszel észre.”
– Anti, gondold végig, hogy azzal, amit mondasz, megbántasz-e valakit. Aztán gondold végig, hogy ha nem mondod el, azzal kit bántasz meg. És végül gondold meg azt is, miért fontos, hogy kiderüljön az igazság.
Mészöly Ágnes érzékeny nyelvű prózát ír, kiforrott és hiteles karakterekkel, néhol már-már hihetetlenül fordulatos eseményekkel...
Hiába próbálom megtalálni az első meghatározó olvasmányélményem a holokausztról, nem sikerül. Könyvtárból kölcsönöztem és az eseményeknél erősebben képek maradtak meg bennem: egy kisfiú, aki egyedül, családja nélkül bujkál a kiüresedett gettóban, elhagyott lakásokban keresi a túléléshez szükséges ételt, eszközöket. Egy magas létrát látok, amin bújóhelyére, egy padlásra húzódott meg, és egy német tisztet, aki elkaphatta volna, de megkegyelmezett. Így emlékszem, de lehet, hogy nem is így volt. És az is lehet, hogy amíg az Olvasólámpát írtam, rátaláltam a regényre, és már az ajánlottak között van...
Szokás mondani, hogy a tavasz az újrakezdés időszaka: én szeretem azt hinni, hogy már az ősz is az. Ami viszont kétségtelen: a tavasztól bepörög a természet, hát pörögjünk mi is – kalanddal, rejtéllyel, barátokkal, ismeretlennel és ismerkedéssel.
A szembenézés sohasem egyszerű harc, és nem is mindig olyan, mint a mesében, hogy a jó elnyeri megérdemelt jutalmát. Ez a két könyv mégis arról szól, hogy ha rázós változások is történnek velünk, érdemes kitartással és humorral megpróbálni leküzdeni a nehézséget. Néha nem könnyű, máskor meg elég vicces.
A Lúna gyermekei legendateremtő regény, amely a gólyákról szóló ismereteinket fogalmazza át egy mitikus mesevilágba.
Cimbi a folytatódó könyvajánló-sorozatában arra tesz kísérletet, hogy olvasólámpájával havonta különböző témákat világítson meg. Az ajánló első része a budapesti Móra Kiadó Tabu könyvek sorozatára összpontosít. A Tabu könyvek mottója a „ Törd meg a hallgatást ”, és olyan kérdéseket, problémákat feszeget, amelyekről sokszor nem merünk nyíltan beszélni, mert félünk tőlük, vagy mert megrázóak.
Olivér története nem éppen szokványos helyszínen zajlik: a regény helyszíne egy gyerekkórház, ahová azért kerül Olivér, mert születésnapján lezuhan egy magas fáról.
Tóth Krisztina könyvében három, egymástól függetlenül is értelmezhető mesefüzér olvasható, amelyek egy narratív szálra épülnek. A teknő, Az emlékező forrás és Az erdei emberek című részekből összeálló történet mitikus világba varázsol, aminek a mélyén olyan valóság húzódik, amit emberek ma is megélnek. Nem könnyed varázsmese ez, hanem olyan történet, ami egyszerre hord magában emberi sorsokat, és mutat meg egy számunkra idegen látásmódot.
A Carlo Párizsban azok közé a regények közé tartozik, amelyek nem futamodnak meg a társadalmi kérdések elől, hanem vállalják, hogy érzékeny terepre merészkednek. Nem kis vállalkozás egy fiatal srác bőrébe bújva megmutatni egy cigánytelepet, amelynek valóságát sokszor rejtik el előlünk a sztereotípiák.
James Lecesne színész, író, forgatókönyvíró és LMBT-aktivista Trevor című, mindössze kilencvenhat oldalas könyvében olyan témát boncolgat, amely kis hazánkban komoly tabunak számít, és amivel a fiataloknak emiatt sokszor maguknak kell megküzdeniük.
Szabó Imola Júlia felnőttmesekönyvében két gyermek naplóját és nehéz történetét találjuk.
Egyik legmeghatározóbb fiatalkori olvasmányom a Virágot Algernonnak (Daniel Keyes) volt, egy srácról szól, aki szellemi fogyatékos, de aztán egy új gyógyszer segítségével zsenivé válik, majd újra leépül. A regény írásmódjában is tükrözi a fiú szellemi képességeit, majd a képességei leépülését és a szörnyű szembesülést saját helyzetével...
Amikor 1976. október 27-én, a Kolozsvár fölötti Kányafő fái közt Szilágyi Domokos a létből átment a nemlétbe, sokan, még az irodalmi élet berkeiben járta sak sem tudták biztosan, hogy mekkora alkotót, mekkora költőt vesztett a romániai magyar irodalom. Azóta, az életművel foglalkozó irodalomtudósok, kortársainak vallomásai, valamint hát rahagyott műveinek kiadása révén lényegesen bővültek ismereteink.
László Noémi költő visszabújt gyermekkori önmagába, hogy onnan mesélje el, milyen volt felnőni az 1980–90-es évek, a kommunizmus és rendszerváltás Romániájában, pontosabban az ország egy konkrét városában: Kolozsváron. Milyen volt különféle tanintézmények diákja lenni, kérdéseket feltenni, kíváncsiskodni, az élet kisebb és nagyobb dolgain morfondírozni.
Az ifjúsági regények megjelenése olyan sebességgel történik, hogy alig lehet – ha egyáltalán lehet vagy kell – tartani a ritmust. Mivel a disztópia az egyik legnépszerűbb szövegtípus a fiatalok körében, az sem meglepő, hogy számos jól sikerült disztopikus regénnyel is találkozhatunk a könyvesboltok, könyvtárak polcain.
„Szó nélkül indultak tovább a kurkászok felé. Ahogy a fehér homokon egymás mellett gyalogoltak, kezükben fegyverrel és arcukon elszánt mosollyal, Ash tényleg úgy érezte magát, mintha egy világmegmentő küldetés részese lenne.” A Tilos az Á könyvek sorozatban közösségi részvétellel született ifjúsági disztópia* fejezetei hétről hétre jelentek meg, mindegyik végén az olvasók dönthették el, milyen irányba alakuljon a történet...