Mert, ugye, volt a Madagaszkár, a maga elit pingvinkommandós alakulatával. Aztán ott volt Luc Jacquet filmje, a Pingvinek vándorlása. Jó, ez egy kicsit kilóg a sorból, hiszen Luc mester madarai éltek. (Habár némely beteg agyvelők megvádolták, hogy robotpingvinekkel dolgozott.) Aztán következett a Táncoló talpak, amely szintén egész estés animáció. Mindezek után jogosnak tűnhet a homlokráncolás. Tényleg, nem lehetne filmet készíteni, mondjuk, a gleccserbolhák és a globális felmelegedés élethalálharcáról? Amelyből, ha lehet, hiányozzanak a pingvinek. Persze, hogy lehetne, sőt, előbb-utóbb valamelyik filmcsinálónak eszébe is jut.

Mielőtt azonban lesepernénk vásznunkról, képernyőnkről a sorban egyelőre utolsó pingvin-rajzfilmet, nézzük meg, hol is áll, például a rangsorban. A Pingvinek vándorlása kiesik a versenyből, hiszen nem rajz-, hanem dokumentumfilm. Marad tehát a „mesterhármas”. A Madagaszkár pingvinjei viccesek, erős mellékszereplők, de a történet, hogy mennyivel jobb a keserves küzdelem árán megszerzett szabadság a kényelmes rabláncnál, lehangolóan elcsépelt. Viszont az animált képi világ lenyűgöző, a betétdalok pedig mindenkit magukkal ragadnak. A Táncoló talpak esetében szintén a történettel van a baj. Világmegmentés (a pingvineké persze), édes istenem, a szórakoztató filmek Metro-Goldwyn-Mayer-oroszlán-része erről szól. A szerzők is tudták ezt, ezért ugyancsak kidolgozták a történetet illusztráló zenés-táncos show-t. És a számítás bejött, a táncos lábak eltakarták a történetben tátongó fekete lyukakat. Az animációs technika is remek, mondhatni, a megszokott módon.
Ehhez képest a Vigyázz, kész, szörf! eléggé közepes alkotás. Hiszen a film pingvinjei nem akarnak semmit, se szabadságot, se világmentést, se uralmat... csupán szörfözni. Ami, magunk közt legyen mondva, eléggé ostoba ötlet, hiszen tudjuk, a pingvin inkább emlékeztet szörfdeszkára, mint a hullámok rettenthetetlen lovasára. De azt is tudjuk, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor kasszasiker lett a pingvines filmekből, akkor folytatni kell, mert ezek szerint a pingvin piacképes arc. Emlékeztek a Karate Kid-filmekre? Amikor az öreg mester megtanít egy fiút, miről is szól a karate valójában. Na és akkor mondjatok szörföt karate helyett, helyettesítsétek a sokdanos mestert például Gombóc Artúrral, és máris megvan a Vigyázz, kész, szörf, története. Mit mondjak, nem sok, és nem is nagyon eredeti. Viszont: soha nem láttam széles tömegeknek szóló rajzfilmet, ami egy dokumentumfilm köntösébe burkolózik. Áldokumentumfilmnek nevezik az ilyesmit a szakik. Vannak benne kedves kis interjúk, régi-régi, karcolt felvételek az ősidőkből, valóságshow, sőt, a dokumentumfilm készítői időnként kiszólnak a kamera mögül. Ez a módszer máris nagyon szimpatikussá teszi a filmet. Arról nem is beszélve, hogy indokolja a – valószínűleg pénzhiány miatti – igen közepes animációs képi világot. Ehhez járul a színészek remek teljesítménye, a betétdalok könnyed, vidám hangvétele, és máris megkockáztatom a kijelentést, hogy az ostobácska téma ellenére ez a film vezeti a hármas listát. Persze, véleményemet az is befolyásolja, hogy a három film közül ez az egyetlen, ami nem csak nyolc éves gyerekek befogadóképességére szabott. Mindent összevetve, érdemes megnézni... még akkor is, ha véleményetek nem egyezik az enyémmel.