Dico lemaradt a többiek mögött a lépcsőn.
– Tanár úr, még lehetséges osztályt váltani?
– Inkább az osztály váltana Dicót.
– S az lehetséges, hogy a diákok leváltsák az osztályfőnököt?
– Na, igyekezz!
A többség már a fizikalabor előtt várakozott. Fridából áradt a szó, mint egy szökőkútból, a többiek pedig mohón itták beszédét.
– S akkor én azt mondtam, nem vagyok a kurvád, s akkor ő azt mondta...
– Gyerünk befelé.
Nem aludtam jól. Mohammed meglökte Kevint, aki, eltúlozva a lökés erejét, megtántorodott, beleütközött az ajtó mellett balról az első padba.
–Tanár úr, látta, hogy meglökött?
– Nem érdekel.
Dianka a katedra mellett ért utol.
– Tanár úr, nem tudtam beszerezni a könyvet.
– Mindenki be tudta szerezni, csak te nem?
Souleymane csuklyával a fején jött be az osztályba, megvártam, hogy helyet foglaljon.
– Souleymane, a csuklyát, légy szíves.
Fejét lazán hátradobva csúsztatta vállára.
– A sapkát is.
Úgy kapta le azt is, mintha egy kapucnit tolna hátra.
Dounia a fém tolltartója fedelében bámulta magát. Dianka még mindig ott állt.
– Tanár úr, nem nagyon nagy baj, hogy nem tudtam beszerezni a könyvet?
– Semmi gond, csak annyi, hogy a szokásosnál is jobban el leszel tévedve az órán.
Megkönnyebbülten, hogy ilyen jól megúszta a dolgot, hátat fordított, és szinte felborította Fortunée-t, aki most nem viselt szemüveget, és éppen Khoumba büntijét próbálta eljuttatni hozzám. Magam elé tartott tenyérrel állítottam meg.
– Mond meg neki, hogy tőle magától kérem.
Miután megkapta az üzenetem a barátnőjétől, Khoumba előrejött a hátsó fertályból, kezében a füzetlappal, amit szó nélkül ledobott a katedrára:
Egy tinédzser azáltal tanulja meg fokozatosan tisztelni a tanárát, hogy az folyton fenyegetőzik, és a diák fél, nehogy problémái adódjanak. Ezek csak példák. És én már megtanultam tisztelni önt, de a tisztelet kölcsönös kell legyen. Például ha én nem mondom azt önről, hogy hisztérikus, akkor ön miért mondja rólam? Én mindig tiszteltem önt, akkor nem értem, miért íratja ezt velem?! Úgyis tudom, hogy pikkel rám, de nem tudom, mivel érdemeltem ki. Én nem azért jövök iskolába, hogy a tanár csak úgy viccelődjön velem! Elveszem én az ön jegyzetfüzetét? NEM! Én az ön diákja vagyok, ön az én tanárom. Tehát nem értem, miért viccelődik velem. Önnek az a dolga, hogy franciát tanítson. Elhatároztam, hogy minden órán a hátsó padban fogok ülni, így nem lesz fölösleges viszály közöttünk, hacsak ön nem fog „megkeresni”. Elismerem, hogy NÉHA tiszteletlen vagyok, viszont ha békén hagynak, olyankor nem. De térjek vissza a megadott témához. Mikor azt mondom, hogy „folyton fenyegetőzik”, akkor például arra gondolok, hogy azt írta a füzetembe: „különben kénytelen leszek, súlyosabb intézkedéseket hozni”, nos, ez fenyegetés (legalábbis énszerintem!). És azért mondom, hogy „fél, nehogy problémái adódjanak”, mert az illető attól fél, hogy behívják az igazgatóhoz, vagy kidobják. Én mindenesetre megígérem, hogy tisztelni fogom, ha ez KÖLCSÖNÖS. Mindenesetre még önre se fogok nézni, nehogy még azt mondja, tiszteletlenül néztem. És különben is franciaórán a franciáról kellene beszélni, és nem a nagymamánkról vagy a nővérünkről. Éppen ezért én mostantól nem is szólok önhöz.
 
Szőcs Imre fordítása

Megjelent a Cimbora 2020/1-es számában