Hétköznapi szorongásaink

Napjainkban az internet telítődött érzelmekkel. Úgy látszik, azonos hatás eléréséhez egyre nagyobb és nagyobb tettek, érzelmek, szavak kellenek. Talán ezért is figyelhető meg az a tendencia, hogy a közösségimédia-platformokon anélkül dobálózunk pszichológiai szakszavakkal, hogy a valós értelmükkel tisztában lennénk. Ezért úgy gondoltam, hasznos lenne utánajárni néhány témának, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk az online és offline világban egyaránt.

Amikor a kamaszaimat kérdeztem, mi jut eszükbe „az interneten található érzelmekről”, az elsők között szerepelt a szorongás, amit legegyszerűbben talán tárgy nélküli félelemként lehet körülírni. Ez a kellemetlen érzés kitolódhat, újra és újra visszatérhet, de akár állandósulhat is! Ilyenkor olyan érzésed is lehet, hogy köd borítja el az agyad, hiszen a tested úgy reagál, mintha vészhelyzetben lennél. Emiatt az aggódás kihat a gondolataidra, a tanulásra, az étkezésre-emésztésre, alvásminőségre... és úgy alapvetően a teljesítményedre is.

Mit érzel ilyenkor? Ahogy azt az elnevezéséből is kihallhatjuk, a szorongás sokszor az izmok önkéntelen szorításával, egyfajta görccsel járhat, amely megjelenhet az állkapocsban, a kezekben, vállakban, gyomortájékon is. Emellett előfordulhat, hogy aki szorong, nehezebben kap levegőt, megemelkedik a pulzusszáma, hirtelen kimelegedik. Amint írtam, az étkezésedre is kihat, ha a szorongásod állandósul, felléphet étvágytalanság vagy túlevés. Ami pedig az alvást illeti: gondolom, te is jártál már úgy, hogy egy aggasztó gondolatról egész nap sikeresen terelted el a figyelmed, majd amikor ágyba bújtál, elindult a fejedben a film a lehető legszerencsétlenebb végkimenetelekről?

nádasdi csilla emese 2023 dec

Kép forrása: me.me

Én: itt az ideje aludni (random gondolatok és szorongások)

Szerencsére egyre több sztár beszél őszintén arról, hogy habár mosolygós, mindig tökéletes képeiken nem látni, nekik is okoz nehéz pillanatokat az élet. Dua Lipa, Lena Dunham, Emma Stone több interjúban is őszintén, példaértékűen nyilatkozik a hírnévvel járó szorongásokról, azonban nem csupán ilyen pozitív példákat látni az online platformokon. Gondolom, te is találkoztál már azzal a mémmel, amely szerint szerettél volna egy produktív napot, de hazaértél, bebújtál az ágyba, és aztán szorongtál egy „jót”...

nádasdi csilla emese 2023 dec

Kép forrása: me.me

Szorongásos zavarokra. Hat olcsó, természetes és gyors orvosság a szorongásra: 1. Nevesd ki magadból. (Kikacagni a szorongásom / szóvicc).

Számomra ezekből a posztokból az a legmegdöbbentőbb, hogy sokszor viccet csinálunk ebből az igen erős és káros érzésből. Hasznos lehet, ha humorral tudjuk kezelni a nehezebb élethelyzeteket, de úgy érzem, ezek a mémek, posztok inkább csak azt érik el, hogy hétköznapivá váljanak a feszült periódusok. Néha én is szorongok, te is szorongsz, a matektanárod is szorong... de fontos tudatosítanunk, hogy felelősek vagyunk az érzéseinkért, gondolatainkért és manapság szerencsére rengeteg technikával találkozhatsz, amelyek segíthetnek elűzni a sötét fellegeket a fejed felől.

Hoztam néhány tippet, amivel ki tudod húzni saját magad a szorongásból:

1. Az első és legfontosabb, hogy tudatosítsd, hogyan érzed magad. Az Insta és TikTok görgetése és az az ezer más mód, amellyel el szoktuk terelni a figyelmünket a rossz kedvünkről, nem nyújt hosszútávú megoldást! Habár azt hiheted, jobban vagy, csak elodázod az érzés visszatértét.

2. Szuper, elkezdted azonosítani, milyen gondolatok cikáznak a fejedben. Talán azt is, hogy milyen testérzeteid vannak. Ha igen, hunyd le a szemed, és hagyd, hogy ezek előjöjjenek. Szorít a gyomrod? Hagyd, hogy szorítson. Feszíted az állkapcsod? Ne állj neki ellen! Koncentrálj ezekre az érzésekre, és akár 10–15 perc alatt végleg meg is szűnhetnek.

3. Ha gyors megoldásra van szükséged, akkor alkalmazd az alábbi módszert. Állj egyenesen és kezdd el lentről felfelé megfeszíteni az ÖSSZES izmodat! Kezdd a lábujjaiddal, a talpaddal, a vádliddal, és így tovább, egészen az arcizmaidig. Tartsd ki a feszítést néhány másodpercig, majd engedd el. Ugye, egyből könnyebb a tested és az elméd is?

4. Hosszabb távú megoldások érdekében szükséged lesz egy egészséges, fenntartható napi rutinra, amely tartalmazza a megfelelő étkezést, elegendő alvást, heti többszöri mozgást és legalább hetente egy kis időt, amelyet önmagadra és a hobbijaidra fordíthatsz. Mens sana in corpore sano, vagyis ép testben ép lélek, ahogy a művelt latinok mondták.