Nádasdi Csilla Emese
szerző
Miért fontos beszélgetni?
A minap hallottam egy interjút, amelyben népszerű magyarországi pszichológusokat kérdeztek a jövőről, hogy szerintük 20–30 év múlva milyen problémákkal fordulnak majd az emberek hozzájuk.
„Szerintem szorongással, étkezési zavarokkal, közösségi médiától való iszonytató függéssel és az e köré csoportosítható addikciókkal, és remélhetőleg nem lesz sok, de az izolációval kapcsolatos nehézségekkel, a szeparációs szorongás valószínűleg még erősebb lesz, mint most. Ugyanis ha nem csinálunk valamit, és továbbra is ennyire fontosak lesznek az okoseszközök az életünkben, és továbbra is úgy élünk, hogy a legriasztóbb dolog a csend és az önmagunkban levés, akkor még jobban pórázra kötött ének élik majd az életüket” – érkezett a válasz. Ugyanerre a kérdésre más egy szóval válaszolt: „Magány.” (Magányos vagy boldog jövő? – Pszichológusok válaszolnak, YouTube)
Hogy őszinte legyek, nekem is ez volt az első gondolatom. Egyre nehezebb barátkozni, egyre nehezebb olyan társaságot találni, ahol megtisztelnek azzal, hogy a beszélgetés idejére leteszik a telefont, egyre hajlamosabbak vagyunk arra, hogy a szabadidőnket egy villódzó képernyő előtt töltsük, egyedül, és ez sajnos már nem csupán a fiatalokra, hanem az összes nemzedékre egyaránt jellemző.
Pedig beszélgetni nagyon fontos. Az ember társas lény, vagyis a boldogsága, elégedettségérzete nagyban függ attól, hogy része-e egy közösségnek, vannak-e olyan barátai, akikre számíthat, akik elfogadják őt olyannak, amilyen. Ezért az odatartozás-élményért igen sok mindenre képesek vagyunk, elsősorban kamaszként. Hiszen ahhoz, hogy kapcsolódni, beszélgetni tudjunk, megosszuk valakivel a gondolatainkat, szükségünk van társakra! Vagy mégsem?
Képek forrása: unsplash.com
Beszélgetés saját magunkkal
Az önmagunkkal való élő kommunikáció nem az őrület jele – egészséges keretek között kifejezetten hasznos, gyógyító tevékenység. Azt hiszem, sokszor egy ilyen beszélgetéstől jobban félünk, mint a legkevésbé kedvelt tantárgyunk témazáró dolgozatától. Zenét, podcasteket hallgatunk, csevegünk, percenként csekkoljuk a telefonunkat, bármit megteszünk, ami elfoglaltnak láttat, ami lefoglalja az agyunkat, szórakoztat minket.
Gondolkodtál már, miért menekülünk sokszor az elől, hogy megértsük saját működésünket, meghallgassuk, mit súg a szívünk, vagy éppen mit kiabál a testünk? Mi történne, ha egy picit csendben maradnál, kikapcsolt telefonnal, zene nélkül, és ránéznél a dolgaidra, amelyek zavarnak? Ha több oldalról megközelítenéd, kérdéseket tennél fel saját magadnak, ha igyekeznél megérteni a gondolataidat, cselekedeteidet? Három évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött azt tanácsolom, hogy ne reménykedj, hosszú távon nem tudsz elfutni magadtól. Ennyi erővel pedig akár el is kezdhetsz barátkozni a kis hanggal a fejedben.
Ebből úgy tűnhet, mondjuk, hogy az önmagaddal való beszélgetésnek muszáj ilyen komolynak, felkavarónak lennie. Pedig ezek a beszélgetések is lehetnek szerintem szórakoztatóak, megdicsérheted vagy épp fel is vidíthatod magad, ha arra van szükséged. És persze emellett iszonyú hasznos lehet az is, ha a vitát, ahol lefagytál, újrajátszod, és kitalálsz frappáns visszaszólásokat. Vagy épp arra készülsz fel a képzeleted segítségével, hogy mit mondanál, ha a titkos szerelmed hirtelen odalépne hozzád.
Beszélgetés barátokkal
A beszélgetés és a barátság fogalma megannyi szállal kötődik egymáshoz. Lehet-e barátod az, akivel nem beszélgettél még soha egy jót? Lehet-e a barátod, akivel nem tudod megosztani a titkaidat, félelmeidet? Lehet-e a barátod, akivel nem tudtok együtt nevetni, viccelődni?
Nem kezdek el megint boomerkedni, jó? Szerintem ti is látjátok, tapasztaljátok, mennyire lehúzó olyan társaságban ülni, ahol, habár emberek fizikailag együtt vannak, mindenki a saját kis világát bámulja a telefonján. Sok esetben ahelyett, hogy legalább megmutatnának egymásnak egy-két videót, azt is inkább csak továbbítják chaten. Nézzük inkább azokat a dolgokat, amelyeken akár te magad is változtatni tudsz! (Bár csendben mégis megsúgom, lehet olyan szabály a társaságban is, hogy nem veszi senki elő a telefont, hacsak nem a szülők hívnak, hogy hol vagytok…)
Hogyan beszélgess jobban?
A beszélgetéshez elengedhetetlen két dolog: figyelem és egymásra hangolódás. Kinek egyik, kinek másik okoz nehézséget, de mindkettő szuperül fejleszthető, és látni fogod azt is, hogy ha törekszel jobb lenni benne, egyre jobban fognak vágyni a társaságodra az emberek.
Szerintem te is jártál már úgy, hogy épp beszélgettél valakivel, aki mondott valamit, ami beindított benned egy szuper gondolatot. Így ahelyett, hogy teljes figyelemmel kísérted volna a társad mondandóját, már azon kattogtál, mit fogsz válaszolni. Sokszor ilyenkor ki se várjuk, hogy befejezze a gondolatát, és már a szavába vágunk. Itt az egymásra hangolódás ugyan megtörtént, viszont a figyelem elkalandozott.
A másik gyakori hiba az, hogy reakció nélkül hagyjuk, amit a másik megosztott velünk. Rosszul tud esni, ha mondod, mondod, ami kikívánkozik belőled, s látod, hogy a másik figyel, mégsem érkezik reakció tőle az elmondottakra. Itt nem arra gondolok, hogy bólogass folyamatosan, és mindenben érts egyet vele! Ugyanolyan jól tud esni egy jól megfogalmazott kérdés, egy intelligens vita is. A harmadik tanácsom az, hogy ha be akarsz vágódni egy ismeretlen embernél, akkor kérdezz! Olyan kérdéseket tegyél fel, amelyekre nem eldöntendő, hanem kifejtős válaszokat lehet adni, s így jobban megismerheted a beszélgetőpartnered. Például: ha bármelyik könyvnek vagy filmnek a világában élhetnél egy hétig, melyik lenne az?
Képek forrása: unsplash.com
Beszélgetés egy szakemberrel
Vannak olyan élethelyzetek és problémák, amelyek túlmutatnak azon, hogy a barátaiddal vagy a családtagjaiddal meg tudd beszélni ezeket. Arról, hogy melyek ezek, a Tanulom magam YouTube-csatorna készített összefoglaló videót 12 jel, hogy pszichológushoz kell menned címmel. A pszichológusban épp az a szuper, hogy nem a barátod, ezért objektíven tud veled együtt gondolkodni, segíteni, kérdéseket feltenni.
