A rajongás univerzuma

Napjainkban az internet tele van érzelmekkel. Úgy látszik, azonos hatás eléréséhez egyre nagyobb és nagyobb tettek, érzelmek, szavak kellenek. Talán ezért is megfigyelhető az a tendencia, hogy a közösségimédia-platformokon anélkül dobálózunk pszichológiai szakszavakkal, hogy a valós értelmükkel tisztában lennénk. Ezért úgy gondoltam, hasznos lenne utánajárni néhány olyan témának, amellyel nap mint nap találkozhatunk az online és offline világban egyaránt.

Amikor a tanév elején a kamaszaimtól megkérdeztem, mi jut eszükbe „az interneten tobzódó érzelmek” kifejezésről, elkezdtek sorjázni az üzenetek a közös csoportunkban. Néhány, általuk említett témára én is gondoltam, néhány azonban teljesen váratlanul ért. Ilyen volt többek között a delulu. Rövid keresgélés után rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is újszerűen hat a szó számomra, a jelenség azóta létezik, mióta a sztárok a köztudat részévé váltak. Elindulunk tehát a rajongás ösvényén, és néhány kérdésre keressük a választ: Mi a rajongás szerepe a személyiségfejlődésben? Meddig normális és mikor veszélyes a rajongás? A lányok vagy a fiúk hajlamosabbak a rajongásra?

Cynthia Vinney, a Cornelli Egyetem médiapszichológusa szerint a rajongó kifejezést (fanatic, amelyből később a fan rövidítés lett) először a sportrajongókra használták, majd a sci-fi újságokban jelent meg a szó, például a Star Trek sorozatot kedvelő emberek kezdték nyíltan rajongóknak nevezni magukat. Ebből számunkra is láthatóvá válik a rajongás egyik fontos szerepe: azzal, hogy kiválasztjuk a rajongásunk tárgyát, egyúttal egy csoportot, néha az egész világot átszövő közösséget választunk magunknak. Ha a metál bandákért rajongunk, akkor a szemünk előtt látjuk a kötelező öltözködési kiegészítőket, az amerikai fekete hiphopot hallgatóknál lehet, hogy bonyolult köszönés, kezelés jelzi az összetartozást, mint valami ősi rítus mai köntösbe öltöztetve, és így tovább.

Star Trek rajongók Las Vegasban. Fotó: Gabe Ginsberg / Getty Images

Manapság talán a legnagyobb médiavisszhangot a Swiftiek keltik, Taylor Swift fanatikus rajongói. Több egyetemen lehet az énekesnő munkásságából kurzusokat felvenni, illetve múlt héten hallgattam egy interjút egy zenetörténésszel, aki az énekesnő szakértőjének nevezi magát, és azonos lelkesedéssel beszél Bach, Beethoven, Shakespeare és Taylor Swift munkásságáról. Jól elkanyarodtam, igazából annyit szerettem volna ezzel mondani, hogy a rajongás fontos kapcsolódási pont lehet, és sokat elmond az emberről, ha megtudjuk, ki a kedvenc színésze, zenekara, focicsapata. Ha egyezéssel találkozol, akkor máris egy fontos dolgot megtudtál a másikról: ő is rajongó!

Kamaszkorban a példaképek fontos szerepet töltenek be az életünkben. Először a sztár egyik oldala válik számunkra érdekessé, például az, hogy milyen ügyesen focizik, gitározik, vagy hogy az interjúkban milyen elbűvölően kedves, vicces. A szimpátiánk akkor kezd rajongásba hajlani, amikor mindent tudni akarunk a rajongásunk célpontjáról: fontossá válik, mit gondol, mit eszik, miket csinál szabadidejében. Ez még nem káros, hiszen főleg kamaszkorban, de a későbbiekben is fontos, hogy pozitív példák felé igyekezzünk törekedni. Egy podcastben mesélt egy férfi arról, hogy kamaszkorában volt egy meghatározó Ryan Gosling-film, amelyben a színész egy laza szívtiprót alakított, akinek a mozgása, beszédstílusa etalonná vált a férfi számára. Amikor randira indult, elképzelte, hogy ott van vele ez a szereplő, segít neki, példát mutat, és így jutott túl a randik legstresszesebb részén.

Mindenki azt feltételezné, hogy a lányok rajongóbb természetűek, de a kutatók azt mondják, inkább arról van szó, hogy a lányok szabadabban fejezik ki az érzelmeiket, így a rajongást is. Amikor ebbe belegondoltam, eszembe jutottak az angol focidrukkerek, akik szinte vallásos fanatizmussal követik idényről idényre a kedvenc csapatukat, és ez a rajongás apáról fiúra száll. Ez a fajta rajongás egyszerre jelent egy igen erős összeköttetést az azonos csapatnak szurkoló tömegekkel, de ebből következik az is, hogy pillanatokon belül válhat rombolóvá, dühöngővé a drukkerek hada, ha az ellenfél szurkolóival találkozik össze.

Beatles-rajongók. Fotó: Keystone Features / Getty Images

A pozitív és a negatív előjelű rajongást néha nehéz elválasztani egymástól. A kamaszkorban amúgy is jellemző a megszállottsághoz hasonló állapot, én például emlékszem egy nyárra, amikor szinte folyamatosan ugyanazt a dalt hallgattam. Az álmodozásban teljesen el lehet veszíteni a kapcsolatot a valósággal, a tévképzetekbe olyannyira beleringathatjuk saját magunkat, hogy a végén elhisszük: a rajongott sztár, aki egy másik földrészen él, és talán nem is egykorú velünk, egy nap elrepül majd kicsiny városunkba, falucskánkba, végigsétál az utcán, ahol lakunk, és bekopog a szobánk ajtaján, kezében egy csokor rózsával. Szerintem muszáj azt is megemlítenünk, hogy az ábrándozásnak is lehetnek jótékony hatásai, hiszen az álmainkban, vágyainkban egyfajta cél születik meg: milyen lenne együtt focizni Vele, mint méltó ellenféllel, milyen lenne az Ő háttértáncosának lenni a világkörüli turnén, milyen lenne úgy gitározni, mint Ő. Azonban, ha szeretnél táncolni, focizni vagy éppen gitározni, ne csak álmodozz, hanem kezdd el, még ma. Semmit sem veszíthetsz vele!