Nényei Pál író, drámaíró, középiskolai és egyetemi tanár. Úgy képzelem, hogy ő az a tanár, aki úgy adja át az anyagot, hogy a gyerekek szeme csillog a kíváncsiságtól. A könyv hangvétele tele van humorral, könnyedséggel, így azok számára is emészthető, akik nem ismerik a taglalt műveket. Folyton viccelődik, de nem vicceli el a dolgokat. Olyan, mint egy idősebb jó barát, aki egy tea mellett megpróbálja neked elmesélni, hogy az a sok-sok minden, amit tanulsz az irodalomról, valójában mit is jelent.

A kétméteres hótorlaszt látva maga előtt egy pillanatra elbizonytalanodott: egyáltalán érdemes nekifogni? Mintha egy hegyet kellene arrébb lapátolni. De aztán nekiveselkedett, először kétségbeesetten, dühösen csapkodta a lapáttal a fehér falat, mintha elkergetni akarta volna, mintha az nem is egy hideg és érzéketlen hótömeg, holt anyag lett volna, hanem egy hatalmas, fehér bundájú élőlény.

Felnőttek anya meg apa a földre dobálják a ruhájukat és a mosatlant ott hagyják a konyhapulton otthon felejtik a kulcsukat és a mobiljukat amikor én már ágyban vagyok csokit és csipszet majszolnak rosszkedvűek és mérgesek szitkozódnak és veszekszenek igen megteszik mindazt amit én nem tehetek meg és a felnőttek talán csak nagy gyerekek akik maguk dönthetnek mindenről

Damian csak félig eszi meg a rántottát. Miközben Dolores néni beszél, kezdi úgy érezni magát, mint aki bezárult a saját testébe, és csak nézni tud kifelé, ahogy a dolgok megtörténnek a távoli valóságban, miközben ő maga, ott belül, teste börtönében többé semmit nem ért és érez. Amikor Dolores néni elhallgat, sokáig nem tud megszólalni. Dolores néni fején átvillan, hogy tölt magának egy újabb whiskyt, de meggondolja magát...

Múlt héten, a TiniDráma előtt csíptem el, hogy a gyönyörű kamaszlányaim arról beszélgetnek, vajon kövérek-e. Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha időutazáson vennék részt. Megnyílt a tér–idő kontinuum, és ismét tizenegy éves lettem. Anyukám vett nekem új ruhákat, hiszen életem első külföldi nyaralására indultunk, és én nagyon izgatott voltam. Aztán az egész kirándulás alatt végig szorongtam, mert kövérnek éreztem magam a ruhákban