Élet a füvészkorszakban

el kellene
mesélnem az életem.
hogy x vagy y megértse,
de inkább, hogy én is értsem,
miért kell a repülőből
kiszállnom, bele a semmibe,
valahol itt a láthatáron,
a kertem utazik velem
és egy abbahagyott átváltozásom.

(közben álmomban vagy az elmémben
korcsolyázgatok a testeden.)

jó lenne azt mondani, tavasz
jön, de tél jön. hallgatnak
bennem az erek. pedig
télen úgy kellene,
húzódjunk közelebb,
egy város, egy szoba,
a szobában a tárgyak melegéhez,
és énekeljünk a vadászaton,
adjunk a zsákmányból mindenkinek,
rendezzük földi dolgainkat,
szemünkben tűz,
szívünkben ajtó, ablak,
csak akkor ki kellene szállni,
olvasni, utazni, kaját csinálni,
a fűszereket okosabban variálni,
ajtót nyitni, időt adni neked,
hogy x vagy y megértse,
de nem értem én se,
mit is kell elmesélnem,
mielőtt a föld, a virágok
lassan fölemésztik húsom
a téli farkasok nevében.

Házsongárd-szvit

akkor mit is akarsz tőlem?
– én, a gyertyás, itt ülök megint,
valami kérdés kellett
novembertől novemberig,
sötét van, piros fények
és krizantém, és eddig mintha
simán ment volna minden,
ha minden alkalommal is
azt hittem induláskor
ez akár az utolsó lehetne,
budapesttől szeredáig
az összes elrugaszkodások,
az összes elszívott utolsó
– füstös gólem mindenik,
várni, várni türelemmel
mindörökké, most is itt,
függés, függés, én nélküled
hogy is leszek valaki,
ez itt mind elhagyhatatlan,
különben is, milyen jogom van
nézni beléd, tükörkatlan,
megkérdezni, melyik az igazi,
megvétózhatatlan oldalam.

RG 34

az enyém a másnap.
amit vetsz azt aratsz,
mondja benne Lou Reed,
megveti lábát, körülnéz,
kér még egy poharat.
nomádok viszik a nyarat
valamerre, vissza, délre,
hegedűjükön zenél a szél.
az Úré a föld és annak
teljessége, idézte apám
az Írást, emlékezz fiam,
ha többé vissza nem is térsz.
hallgat bennem a hiány,
mielőtt feleszmél és lesújt.
előbb-utóbb levágják
minden király fejét.
láthatatlan láthatóvá,
lélek testté, pont úgy,
ahogy összedől némán,
mihelyt megszólal az új,
a régi Leviathán.
nincs földem nékem,
csak a férhetetlen
áradat, a villanás
hajnalban, nézz rám,
Uram, imhol vagyok,
a Te hűtlen szolgád,
tétova és tetovált,
add nekem poharad,
mert enyém a másnap.

RG 50

az első ébredés korán és kint talán süt
kávémba mostmár cukrot sem teszek
ha kérdik majd beszélek én velük
barátom egyik úton sem kell végigmenned
és ami késik az majd el is múlik
elhittem mindent tegnap is hitetlenül
jobbra néz a macskám balra esküszik
így jársz te is sötét világos anyagon keresztül
de ne aggódj nem kell hogy önmagad légy
és nem kell másvalaki sem
legyen elég az ágy a szék a zöld a kék
nem kell megbíznod semmiképp a szívben
így álmodnak kik alszanak a földben
a másnap végre pofátlanul szép
kukák virágzás elkent rúzs manöken
nem voltam soha több csak hivatlan vendég
kellesz nekem de mintha nem is lennél
ha búcsúznod kell búcsúzz hirtelen
így hallgatom a lassított tücsökzenét
így fogadom ha visszajön mit elengedtem

Megjelent a Cimbora 2016/5-ös számában