Damian és a csillagok tánca (23.)

Búzási Gyopár illusztrációja

A sűrű Semmi

Az az érzésem, elérkeztünk egy ciklus végéhez, drága gyermekeim, mormolja Hold mama, Hya holdszelleme, miközben a fenyvesben sétál. Nézegeti a fáit, megsimogatja ezeket a millióéves, ezeréves, százéves, tízéves, egyéves gyermekeit a tudatának, akik saját tudattal rendelkeznek, mióta az első kis bimbót elültette testében, mióta megszületett holdként, mióta lelke beleszeretett ebbe a gázóriás bolygóba, Inába, itt, a Nayaszamé csillag családjában, és úgy döntött, hogy itt, mellette akar megtestesülni holdként, itt akar élni, élete minden pillanatában gyönyörködni akar ebben a hatalmas, megközelíthetetlen testben, Ina, mormolja, vörös, kék, lila, zöld gázvirágzás, Ina, vihar a tudatomban, bizsergés a testemben, Ina, megáldottál, hogy megáldhassak másokat, Ina, mióta megszülettem, szerelmes beléd a lelkem, Ina, mondja, miközben kiér egy tisztásra, és felnéz a hatalmas, színes, pompás gázóriásra, mióta testet öltött ez a szerelem, nyílnak bennem a bimbók, a fenyvesek, az erdők, a labirintusok, nyílnak a gyermekeim és nyílik a tudatuk, Ina, a tied vagyok, és mégsem vagyok a tied, a gyermekeimé vagyok, mutat körbe a tisztáson, belőlem vannak és belőlük vagyok. Hát gondoltad volna, hogy mindannyiunk anyja, a te anyád is, Ina, te nagy gázvirágzás, a te anyád és mindannyiunk anyja a galaxisban, a Háromszemű Kígyó, maga a Galaxis szelleme, Nagini az én gyermekemként születik meg egyszer? Gondoltad volna? Hát érzem, Ina, szerelmem, hogy véget ért egy ciklus, és el kell hagyjalak. Egyszerre sír, édesem, és ujjong a szerelmes anyalelkem, egyszerre sír és ujjong...

Lenéz a hóba maga elé. Egy darabig némán bámul, aztán legyint. Továbbmegy, át az erdőn, dúdolva gyűjtögeti a tűzifát.

– Ne haragudj, tudom, hogy bölcsebb és öregebb vagy, mint én, de kikészít a dúdolgatós könnyedséged, miközben itt szétpattintja az idegeinket az apokalipszis huzata. Veszélyben van minden, te meg itt dünnyögsz a szerelmes lelkedről – szólal meg a háta mögött egy dohánykarcos női hang. Hold mama elmosolyodik.

– Eva Maria! – mondja, miközben megfordul, hogy üdvözölje barátnéját, az Öt Varázsló közül számára a legkedvesebbet: mindig hanyag, valahogy mégis elegáns tartás, felemelt, lazán eltartott jobb keze ujjai közt füstölgő cigaretta, sötét, szigorú vonások, savanykás mosoly és az a cinkos csillogás szürkészöld szemében... – Mindig megnyugtató hallani a hangodat, főleg, amikor a hátam mögött ólálkodsz.

– Haha, mintha nem vetted volna észre már jóval hamarabb, hogy itt vagyok – mondja Eva Maria Angela, és kitárja karját. Megölelik, homlokon csókolják egymást. Eva Maria elnyomja a cigijét egy csikktartóban, amit aztán zsebre tesz. Átveszi az összegyűjtött tűzifa felét Hold mama jobb karjából. Hold mama belekarol, így mennek tovább a fák között.

– Aggódik mindenki, mama – szólal meg egy idő után Eva Maria. – Valamit kellene tennünk. Kell lennie valaminek, amit megtehetünk.

– Tudom, drága. Valamit tennünk kell. Tudom.

A tisztáson a tűzhely mellett ketten várják őket: Szibill, az arborai vak látó és Ina Sanchez, Aniya édesanyja.

*

Egy homokszemben világot látni meg,

S egy vadvirágban mennyországot,

Tenyereden megtartani a végtelent

S egy órában az örökkévalóságot.

(Itt és alább: a szerző fordításai – szerk. megj.)

Aniya fejében William Blake verse kattog, miközben a Labirintus bejáratánál számolja a perceket. Az elmúlt huszonnégy órában mindenki elfoglalta helyét Hya holdkéreg alatti és föld alatti városaiban, felkészülve a támadásra. Arek Magarian kétezer járőrhajójával már elkezdte a harcot kint, a holdközeli űrben, Salomé-Rumia világromboló hajóival. Eduardo és az erősítés a jelre várnak Hya sötét oldalán. Arekék már tíz hajót elvesztettek, de sikerült kilőniük ugyancsak tíz ellenséges hajót is.

Luigi biztonságos helyen, a Labirintusban. Aniyát furcsa szorongás eszi belülről, egyfajta fojtogató bizonytalanság, mintha valami hiányozna valahonnan. Érzi magában a Háromszemű Kígyó erejét, érzi, hogy rettenetes dolgokra volna képes, és ez megijeszti. Érzi, hogy világokat felforgató tüzek égnek benne. Érzi, hogy minden ki akar robbanni.

A kalitkába zárt vörösbegy

Láttán a Mennyek feldühödnek.

A gerlével s galambbal teli ház

Felrázza a Pokolnak minden régióját.

– A Pelikán elesett... a Kínai Cédrus is... – szólal meg Arek Aniya fülében a közös kommunikációs csatornán. Még két hajó odaveszett tehát a Holdőrségtől. Aztán még három, majd még egy, még kettő, még kettő Salomé-Rumiától, telnek a percek, majd a tízből hamar száz lesz, aztán kétszáz, és akkor Arek elkezd visszavonulni, majd újra támadni, kezdi őket átengedni, hogy leszálljanak a holdon. Jelentik az őrszemek, hogy Ithembába és két másik városba is bevonultak a katonák, keresik az ellenállást. Leereszkednek a föld alá, ekkor már kezdődnek a közelharcok. Rajtaütésszerű támadásokkal és gyors visszavonulásokkal terelgetik a Labirintus bejáratai felé a megvadult és megzavarodott ellenséget. Aniya és néhány holdőr társa egyik ilyen bejáratnál várakozik, hogy becsalja őket a Labirintusba.

Amikor a Holdőrség odaveszett hajóinak száma eléri a hétszázat, Arek megadja a jelet Eduardónak. Eduardo oldalba támadja Salomé-Rumia erőit. Elkezdik körbekeríteni őket.

A gazda portáján kiéhezett kutya

Romlást jövendöl az államra.

A ló, akit az úton meggyötörtek

Embervérért kiált az Éghez.

*

David Reisz, Salomé-Rumia Világföderáció világromboló erőinek parancsnoka türelmesen megvárja, amíg a Brent Macklemore kapitány által vezetett három ezred a felére csökken, és a Holdőrség körbekeríti őket. Amikor ez megtörténik, ő is előjön rejtekhelyéről háromezer világromboló hajójával a gázóriás bolygó mögül, és hátba támadja a mit sem sejtő Holdőrséget. Elégedetten osztogatja a parancsokat a hajóhídon. Talán mégiscsak megússza ezt ép bőrrel. Már látja magát, ahogyan nemzeti hősként ünneplik.

– Parancsnok úr, örülök, hogy láthatom. Innen könnyű dolgunk lesz. Már menekülnek is. A holdfelszínen viszont kitört a káosz. Csapatok tűnnek el csak úgy, összefüggéstelen jelentéseket kapunk. A kémeink, akiket előreküldtünk, még nem jelentkeztek a városok koordinátáival – szólal meg Brent Macklemore kapitány hologramja.

– Értem, kapitány úr. Több hajót ne küldjön le, előbb befejezzük itt a harcot, lássuk, mennyit bír meg a Holdőrség az űrben. Szólítsa fel őket, hogy adják meg magukat.

– Igenis, parancsnok úr.

*

Frekvencia volt, sugárzás, kicsi fénycsík volt Nagini, amikor elhagyta az időt és teret, ami megszülte. Kisiklott a semmibe, és tele volt ez a Semmi. Benne volt minden, amit elképzelhetett valaki a világok előtti füstben. Az anyaggal és a nemanyaggal, a sugárzással és hullámokkal, a sűrű Semmivel kezdte táncát ez a kígyó, három kicsi szemével többet látott, mint ami létezett addig, felforgatta, gyúrta az időket és tereket, és mi együtt gyúrtuk vele, forgattuk, táncoltunk vele. Frekvencia volt, sugárzás volt, kicsi fénycsík volt három kicsi szemével Nagini, a Kígyó, aki megszülte a Csillagok Táncát, hogy táncukat sose hagyják abba.

Hold mama, Eva Maria Angela és Ina Sanchez, valamint Szibill, a hyai vak imaya együtt mondják el Nagini eredetimáját. Lobog a tűz, körülötte állnak. Valamiképpen segíteni próbálnak Aniyának az imáikkal.

– Legyen az én erőm a te erőd, senki lánya és mindenki lánya, senki anyja és mindenki anyja, Aniya, és benned a mindenség pásztora, Nagini, én mondom ezt, Inanna, a Hold Szelleme, aki szerelmes a színes, pompázatos Inába, kezedbe teszem most sorsomat, itt a mindennek és semminek a peremén – mondja Hold mama.

– Láss az én szememmel, lányom, anyám, láss többet, mint én, lásd a kiutat, lásd Aru Aru titkos szeretetét, lásd a Holdsárkányokat, halld az Első Farkas énekét, neked szól, Nagini. Aru Aru bora nuha, Aniya. Veled vagyunk itt, a dolgok végén – szólal meg Szibill.

– Nincs nagyobb szabadság, mint a tied, Nagini, te táncos kígyó, te mindenség pásztora, nincs nagyobb szabadság, mint a teremtés, Aniya, utódom és ősöm. Benned van a szabadság, és benned van a mi szabadságunk is. Légy áldott, hogy megáldhass minket is. Együtt állunk mindennek a kezdetén – teszi hozzá Eva Maria Angela.

– Mindig melletted volt a lelkem, egyetlen, gyönyörű lányom. Nincs idő és nincs tér, ami szétválaszthatna. Nincs pusztítás, ami kitörölhetne. Nincs átok, amit nem lehetne áldássá fordítani. Nincs gonoszság, ami el tud bírni minket. Vigyázunk rád, ahogy te is vigyáztál mindig ránk – mondja Ina Sanchez.

*

Az űzött vadnyúl minden jajszava

Az agyakból a rostokat szaggatja.

Ha megsebezte szárnyát a pacsirta,

Az éneklést a kerub abbahagyja.

Amikor megjelennek Salomé-Rumia kék egyenruhás katonái, a Labirintusból hűvös szél tör elő és söpör végig a holdőrökön. Aniya megborzong, és lelassul az idő. Hirtelen egyszerre van a testében és kívüle, körülötte, és mindent egyszerre lát kívül-belül, a ruhák szövését, a bőrsejteket, a belső szerveket, a növények rostjait és a kövek gyűrődéseit. Minden részecske összes oldalát. Megfogja a szelet, és tüzet fúj bele, azzal továbbküldi a katonák felé.

Mire visszatér a megszokott fizikai valóságba, a katonák mindenfelé menekülnek égő egyenruháikban.

– Aniya! – hasít bele a dobhártyájába Eduardo hangja.

– Itt vagyok, apa – válaszolja.

– Találatok érték a Siklót. Lefagytak a reaktorok. Körbe vagyunk véve. Ez egy privát csatorna. Csak veled akarok most beszélni. Figyelj rám: ha bármi történik velem...

– Nem...

– Figyelj rám: ha bármi történik, tudod, hol az anya hajója, ülj be és menekülj! Keresd meg Damiant. Tarts ki, erősebb vagy mindenkinél, drága lányom! Szeretlek. Kitöltötted az é... – szakadás, recsegés, aztán csend.

– Apa!

Csend.

– Apa!

Csend.

– Apa...

– Aniya! – Arek Magarian hangja, távolról. – Aniya! Eduardót találat érte. Nem tudom, mi a helyzet vele, de neked menekülnöd kell azonnal!

A harcra kicsípett kakas

A felkelő napokra ráriaszt.

Minden farkas- s oroszlánüvöltés

Felhozza a Pokolból valaki lelkét.

Aniya megint kilép a testéből. Látja a harcot a Hya köré görbülő űrben. Keresi, és nem látja sehol a Siklót. Csak romokat, részecskék ködét. Nem látja sehol az apját. Valami belülről égetni kezdi a szívét. Sírni szeretne, de nem tud.

És megfordul, és látja a Holdat, Hyát, kívül-belül, látja, hogy a Salomé-Rumia kémei felküldik a városok koordinátáit, és látja, ahogy Ithembát ellepik a nukleáris lövedékek. Ithemba ég.

És ezzel egy időben Arek hajóját is találatok érik.

Megjelenik Szibill, és kérlelni kezdi.

– Aniya, fogd Luigit és menekülj innen, kérlek. Anyád kéri, az őseid, a Hold Szelleme is.

Aniya behunyja szemét. Arek is elment. Ithemba ég. A városom ég.

A városaim égnek. Vér áramlik a folyóban.

– Nagini, ki kell lépned innen gyorsan, szükség lesz még rád máshol! – kérleli a vak imaya.

Luigi is megjelenik a lábánál. A Labirintus elküldte hozzá. Kérlelve néz fel rá.

De Aniya szívében apró tömeggé sűrűsödik a kétségbeesés. És nőni kezd, és összeomlik minden, és haraggá kristályosodik ki benne. Szférát formál maga, Luigi és Szibill köré a sűrű haragból, Nagini minden életének haragja felébred benne. Addig sűrűsödik a harag, amíg ott ülnek egy fekete lyuk szemében. És ez a fekete lyuk elindul, és elkezdi felzabálni és részecskékre szedni Salomé-Rumia megmaradt világromboló ezredeit.

Salomé-Rumia hajói szétszélednek és menekülni kezdenek. A kicsi fekete lyuk üldözni kezdi őket. Aniyának ég a szíve, Nagini mindhárom szeme vért könnyezik.

Luigi és Szibill dermedten áll vele a fekete lyuk szemében.

David Reisz kiadja a parancsot, és Salomé-Rumia menekülő világromboló hajói egytől egyig kilövik a világromboló arzenáljukat Hyára.

Az idő kitágul, a fekete lyuk megfordul. Aniya, Szibill és Luigi tehetetlenül nézi, ahogy szeretett holdjuk felvillan, majd újra és újra, és minden villanás között egy örökkévalóság telik el.

Minden éjjel s minden reggel

Van, akit a nyomor szül.

*

– Mit tegyünk, drága anyám... – sír Ina Sanchez, és sír vele Eva Maria.

– Most már nincs mit tennünk. Bíznunk kell benne, hogy a helyükre kerülnek a dolgok, velünk is, nélkülünk is – szorítja magához őket sírva Hold mama.

*

Minden reggel s minden éjjel

Van, akit szül a finom gyönyör.

Amikor Salomé-Rumia világromboló lövedékei éppen részecskékre szaggatják Hyát, az Öt Varázsló álmát, a Limbót, ahol mindenki menedékre talált, a függetlenségnek ezt a titokzatos fellegvárát a titokzatos Labirintusával és holdkéreg alatti faunájával és flórájával, ezt a gyönyörű, sokszínű foltocskát egy gázóriás szemén, akkor odaér a fekete lyuk. A robbanás megfagy, a szétrepülő részecskéket beszippantja az eseményhorizont.

– Összerakom őket. Összerakom a részecskéket. Én vagyok a Háromszemű Kígyó. Összerakom őket – szólal meg Aniya, miközben Szibill és Luigi tátott szájjal figyel.

A fekete lyuk elindul, benne Salomé-Rumia hajóinak és Hya holdjának és labirintusainak és különféle lényeinek és mindenféle történetének sűrűn kavargó részecskéivel, el innen, minél messzebb, kifelé a galaxisból.

Van, akit szül a finom gyönyör,

Van, akit szül az örök éjjel.

*

Búzási Gyopár illusztrációja

Arek Magarian kinyitja szemét, de olyan erős a fény, hogy rögtön be is csukja. Meg akarja dörzsölni a szemhéját a kézfejével, és észreveszi, hogy bilincsben van a keze. Lassan, résnyire kinyitja szemét.

Egy asztalnál ül, vele szemben egy ember körvonalai rajzolódnak ki, kék egyenruhát visel. Arek hunyorogva összpontosít, lassan összeáll egy ridegen mosolygó, olajbarna arc. Sárga szemek.

– Üdvözletem, Holdőr uram. David Reisz vagyok, Salomé-Rumia Világföderáció világromboló haderőinek parancsnoka. Maguk, úgy látom, a fekete mágiában is jártasak. Mindenesetre hosszú út áll előttünk, lesz időnk beszélgetni. Elmesélheti nekem, hogy is jönnek maguk ahhoz, hogy csak úgy kilőjenek egy fekete lyukat.