Damian és a csillagok tánca (12.)

Búzási Gyopár illusztrációja

Gíta

Nunu pipafüstbe burkolózva várja őket Novo Cluj határában. Arcán gondterhelt árnyékok.

– Maugli főnök – biccent Stefannak –, Damian... mi jót láttatok?

Damian nem bírja magában tartani:

– Láttuk Aru Arut, Nunu. Ott sétált el előttünk a völgyben Aru Aru!

Nununak elkerekedik a szeme. Mosolyogva ráteszi nagy tenyerét Damian fejére, aztán szelíd hangon szólal meg:

– Ej, főnök. Jó sok dolog van a tányérodon, sosincs vége. Gyere, ismerd meg a testvéremet, Gítát. Híreket hozott édesanyádról.

Damian fejében ezer kérdés fogalmazódik meg egyszerre, reménység és félelem dulakodik benne. Aztán a legegyszerűbbet teszi fel.

– Neked van testvéred, Nunu?

Nunu elneveti magát.

– Van bizony, és sokkal nagyobb zsivány, mint én valaha voltam. A szíve tiszta, de a zsebeidre vigyázz a közelében... – kacsint oda Nunu, azzal megfordul, és elindul befelé az erdőváros ösvényein.

Nunu testvére tényleg egy rablótolvaj benyomását kelti: a világ leggyönyörűbb, legfélelmetesebb rablótolvajáét. Bőre, akárcsak a Nunué, barna olívabogyóra emlékeztet, zöld szeme kígyók szeme. Kések, pisztolyok míves markolatai bukkannak elő az övéből. Nadrágja a legfinomabb, sötétkék szövet, inge vörös, csipkés selyem, kabátját, mellényét, övét mindenféle, rég elfeledett vagy Damian számára ismeretlen népi motívumok tarkítják – az örmény és arab motívumokat felismerni véli, de nem merne esküdni rájuk. És az ékszerek. A legdrágább fémek és ékkövek – gyűrűk, karperecek, láncok. A karjain, a nyakában, a dús, fekete hajában, a homlokán. Damian valami furcsa érzést érez a gyomrában, mintha megfordulna benne a gravitáció, és elgyengülnek a lábai. Olyasmit, mint amit Aniya közelében érzett, mégis más, sokkal kiszolgáltatottabbnak érzi magát, sokkal izgatottabbnak. Ettől egy kicsit ideges is lesz. Igyekszik leplezni zavarát. A zsiványistennő rámosolyog, és a kezét nyújtja.

– Gitana Angelica Moldovean. Ennek a nagy semmirekellő mackónak a nővére – bök Nunu felé –, a barátaim csak Gítának hívnak. Te pedig Damian Lima volnál, ugyebár? És Maugli mester. Aru Aru bora nuha, Stefan.

– Aru Aru bora nuha, Gíta! – kiált Stefan, és odaszalad Gítához, aki mosolyogva átöleli. Aru Aru bora nuha, az arborai üdvözlés, ami annyit jelent a közös nyelven, hogy Aru Aru szeretete legyen veled. Ekkor döbben rá Damian, hogy zavarában még mindig nem fogta meg a káprázatos zsiványistennő feléje nyújtott kezét. Gyorsan megszorítja, és ugyanolyan gyorsan el is engedi.

– Gíta régi barátja a családnak, akárcsak Nunu – szólal meg Ben Sawada, Damian apja, akit Damian csak most vesz észre, pedig ugyanannak az asztalnak a két oldalán ülnek Gítával. Ben Sawada kihúz egy széket maga mellől: – Ülj le, Damian.

Damian érzi, hogy le kell ülnie. Hirtelen támad rá a felismerés: az anyjáról fog híreket hallani. Megint dulakodni kezd benne a reménység és a félelem. Megint érzi a szorulást a mellkasában. Legszívesebben kimenekülne innen. Nem akar többé sehová sem tartozni, csak az erdőhöz. Nagy levegőt vesz, és lassan fújja ki. Nincs hova menekülni. Túl kell esni rajta hát. A fejében felkészül a legrosszabbra.

– Gíta híreket hozott Mercédesről – mondja Ben Sawada. Damian belenéz a méregzöld szempárba, és szinte beleborzong. Lenéz az asztalra. Nem mer kérdezni.

Illatos kéz simogatja meg az arcát, és felemeli újra. A hideg zöld mintha sötétebb árnyalatba tompulna, ahogy elmosolyodik a zsiványistennő:

– Édesanyád jól van, Damian. Együtt töltöttünk egy kis időt. Kalotán van.

Damian fejében felfordul az univerzum. Kalota a galaxis másik végében van.

– Miért nincs itt? – kérdi, és tekintete számonkérő, ahogy az apja felé fordul.

Ben Sawada és Gíta egymásra néznek. Ben Sawada feláll, fia vállára teszi a kezét.

– Gíta mindent elmond, Damian. Hallgasd meg őt – azzal int Stefannak és Nununak, és kimennek a házból.

Damiant egy kicsit zavarja, hogy az apja ilyen könnyedén átruházza a felelősséget Gítára, de közben belátja, hogy az apjával alig ismerik egymást, és ebben a pillanatban ő is szívesebben hallgatja a zsiványok istennőjének selymes-mély hangját, mint hogy apjára mérgelődjön, amiért ő az apja. Tudja, hogy apja alig találja a szavakat, amikkel közeledhetne hozzá, és ez őt csak irritálja. Újra felemeli tekintetét, belenéz a méregzöld szempárba, és igyekszik a lehető legtárgyilagosabb hangon megszólalni:

– Akkor mondj el mindent, Gitana.

Egy árnyalatnyi meglepettséget vél felfedezni Gíta mosolyában, ahogy bólint.

– Az volt a szerencse, hogy éppen az útjában álltam. Már egy hete úton volt az Árnyékkal, a Nayaszamé Oort-felhőjében üldözőbe vette egy rumiai vadászhajó, és már hiába váltott kvantumra, minden ugrásnál még időben be tudták mérni a koordinátáit, ahogy megérkezett valahova, kis időre rá újra felbukkant a vadászhajó. Amikor találkoztunk, már két napja nem evett, nem aludt, hat kvantum-ugráson volt túl, többre már nem futotta volna az Árnyékkal. A Káldeus üzletébe tartott Azaron, az volt az utolsó reménye, mert ha idejött volna, azzal titeket is veszélybe sodor. Azar nem volt veszélytelen, de messzebbre nem bírt volna ugrani az Árnyék. Mielőtt utolérhették, leparkolt Azar körül, beült az Árnyék leszállósiklójába, és leszállt Grande Dio City forgalmas űrállomásán. Otthagyta a siklót, és mielőtt a rumiaiak értesíteni tudták volna az azari hatóságokat, elhagyta az űrállomást taxival. Ott voltam a Káldeusnál, amikor megérkezett, egyenesen hátrajött az irodába, beesett az ajtón. Mi éppen róla, rólatok beszélgettünk. A Káldeus kicsit zúgolódott, hogy most tűvé fogják tenni az üzletét megint, és mindent gyorsan el kell takarítani, mielőtt ideérnek. Grande Dio hatóságai mindig pikkelnek rá, de ügyes az öreg, a megtévesztések mestere, még sosem tudták rajtakapni semmivel. Éppen arról beszélgettünk, hogy vajon mi lehet Limáékkal, előbb-utóbb csak felbukkannak valahol. Amikor megtámadták Serenitast, arra valamennyire mindannyian számítottunk, csak nem sejtettük, hogy ilyen hirtelen és alattomosan fog történni a dolog. Bíztunk benne, hogy diplomáciával még elhúzhatjuk és enyhíthetjük a körülményeket, amíg az Ellenállás megszervezi a lépéseit, megnöveli erejét. A helyzet az, hogy a dimbes-dombos Kalotán van jelenleg az Ellenállás legnagyobb magja. Viszont a Káldeus fülébe jutott, hogy a rumia-saloméiak elhelyezték ott az embereiket, és rajtaütést terveznek néhány napon belül. Tudtam, hogy engem az embereim várnak a Kisgyilkossal, ami egy régebben ellopott és felturbózott hadihajó. Valakinek el kellett mennie Kalotára, hogy figyelmeztesse az Ellenállást a rajtaütés veszélyéről. A rumiai vadászhajót valahogy el kellett tüntetni, mielőtt bármilyen információt hazavisz. Mirri nem menekülhetett el az Árnyékkal, egy idő után így is, úgy is elkapták volna. A Káldeus szerzett neki egy csillagközi kishajót, ami kereskedelmi hajóként volt bejegyezve. Senki nem vette észre, amikor felszállt a szárazdokkból. Ezért kellett neki Kalotába mennie, mert őt biztosan nem állítja meg azzal a hajóval senki. Én kijátszottam az őröket, felszálltam az Azar körüli pályán parkoló Árnyékhoz, és elkezdődött a hajsza, a rumiaiak már elég közel voltak. Egyenesen a Kisgyilkoshoz tartottam, és titokban jeleztem az embereimnek, hogy én vagyok az, és meg kéne szabadítani a kellemetlen kérőktől. Ők tették a dolgukat. Beizzították a Kisgyilkos plazmaágyúit, és zzzupp... a rumiai vadászhajóból nem is maradt semmi, csak atomrészecskék. Az atomrészecskék pedig nem mesélnek semmit. Csókot intettünk az űrnek, és ugrottunk is ide, Arborához, mint akik ott se voltak.

– Gíta, te szép ördög! Hát még nem szippantott be egy fekete lyuk? – dörmögi Dolores néni az ajtóban. A zsiványistennő zöld szemei huncutul felvillannak, majd, otthagyva a tátott szájú Damiant, felugrik az asztaltól, és egymás karjába borulnak Dolores nénivel.

(folytatjuk)