Damian és a csillagok tánca (14.)

Búzási Gyopár illusztrációja

Édesanyám rózsafája

A walkie-talkie-t a sztánai ószeren vette neki az apja ötéves korában. Valamelyik ősi kalotai telepes család örökségéből kerülhetett elő. Apjával egyik kedvenc játékszerük lett belőle, órákat töltöttek el Kalota erdőiben, dombokon-hegyeken kalandozva, vadakra lesve, feltérképezve mindenféle kis barlangot, patakot, ösvényt és zugot. Mindig külön utakon indultak el, és a walkie-talkie segítségével találtak vissza egymáshoz. Hamar megtanult tájékozódni, figyelni a részletekre a legidegenebb környezetben is.

Aztán tizenöt éves korában inasmunkát vállalt a sztánai szárazdokkoknál – mindig is gépészmérnök szeretett volna lenni –, és elköltözött otthonról. Onnantól az ezeréves walkie-talkie, ez a történelem előtti szerkentyű, amit Hao és apja, Johann ezerszer szétszerelt és összerakott, a szüleivel való hétköznapi kommunikáció szokatlan, de praktikus eszközévé vált. Valamivel izgalmasabbá és különlegesebbé tette a szüleivel való viszonyát. Olyan volt, mint egy játék, ami csak az övék, de ebben a játékban benne volt az élet. Anyja, Chun Lin is kicsivel közelebb került így hozzá, sokszor vele is hosszú beszélgetéseket folytatott le az ósdi eszközön.

Néhány hete jött a hír, hogy Serenitast Azar segítségével elfoglalta Rumia és Salomé, és hogy Világföderációt akarnak létrehozni. A régi és új szabadságharcosok, akik az elmúlt évszázadokban mindenhol felléptek a régi kolonialisták elnyomásai ellen a galaxisban, gyülekezni kezdtek Kalotán, hogy megszervezzék az Ellenállást.

Egyik nap Chun Lin meglátogatja fiát a dokkoknál, és megkéri, hogy sétáljon vele egyet. Séta közben elmondja neki, hogy a világ most nagyon gyorsan meg fog változni, és legyen mindenkor készenlétben, mert egyszer megtörténhet, hogy a walkie-talkie-n azt fogja hallani: menekülniük kell innen.

*

Hirtelen nagy dörgés rázza meg az utcát, a szárazdokkok délnyugati sarkában felrobban valami. A rumiai őrök egymásra néznek, aztán a következő pillanatban otthagyják a dokkok főkapuját, és sietve megindulnak a robbanás irányába. Johann és Katalin felkarolja Kait, miközben Chun Lin int Mercédesnek és Dombi Gidónak, hogy induljanak, ő fedezi őket.

Hao két kollégájával várja őket a Mononokénál, akiket úgy mutat be, mint Andrej és Boglár. Mindannyian felszállnak a hajóra. Amint elhagyják a bolygó légkörét, azonnal üldözőbe veszi őket két azari vadászhajó. Dombi Gidó vigyorogni kezd. Áron, a mechanikus kecskegida segítségével utasítja utasait, hogy kössék be magukat. Amikor ez megtörténik, Gidó manőverezni kezd a Mononokéval, ugrabugrálni az űrben, mint egy igazi, nyughatatlan kecskegida. Katalin és Mercédes értetlenül néznek egymásra. Egy néma kisfiú kezébe tették az életüket csak azért, mert a ravasz Káldeus azt mondta, bízzanak benne, ő a galaxis legjobb pilótája. Az alig tizenegy éves pilóta pedig szemmel láthatóan piszokul élvezi a helyzetet.

Hogy pontosan mi történik, azt Mercédes és a többi utas alig fogja fel, ahogy azari üldözőik se értik. Azt látják, hogy a Mononoke apró, sorozatos kvantumugrások sorozatát hajtja végre, vagy valami ilyesmit: hol előttük, hol mögöttük, hol egy kicsivel odébb tűnik fel az űrben, valamennyire megvezeti őket, aztán hajsza közben megint eltűnik, hogy felbukkanjon teljesen máshol. Aztán Mercédes arra lesz figyelmes, hogy a képernyőkön folytatódik ez a tánc, de érzi, hogy valójában a Mononoke már nem manőverezik, visszatért a mesterséges gravitáció, és lassan siklanak valamerre. Az azariak pedig tovább hajszolják az ugrándozó kecskegida-illúziót. Valamiféle hologramokat hagyhatott maga mögött a Mononoke minden kis ugrásnál, gondolja Mercédes, és utána már csak azokat kergeti az ellenség, miközben a Mononoke csendesen elsurran.

Amint elég távol kerülnek, Mercédes feláll a székéből, és odalép Gidóhoz. Kérdésére Áron elmagyarázza, hogy valóban hologramok voltak, amiket úgymond eldobott a Mononoke különböző pontokon, és úgy sikerült elsurrannia, hogy közben egy újfajta lopakodó technológiát is kifejlesztett annak idején Dolores, amit először a Mononokén próbált ki: szinte láthatatlanná tud válni a hajó. Mire a hologramok kihunynak, és az azariak rájönnek, hogy át lettek verve, a Mononoke már fel is szívódik a kalotai rendszerből.

*

Arbora története a természet diadalának története. Azon kevés világok egyike, ahol soha nem sikerült igazi kolóniát alapítani. Akik a bolygón éltek és élnek, egytől egyig tudták és tudják: csak azért élhetnek itt, mert az Erdő megengedi nekik.

Pedig az első kolonialisták számára ígéretes kincsnek tűnt ez a természetes erőforrásokban és anyagokban bővelkedő bolygó. Csakhogy minden bánya, minden faüzem, minden mezőgazdasági berendezkedés kudarcba fulladt és tönkrement alig egy év leforgása alatt. Az erdő néha egyetlen éjszaka leforgása alatt benőtte, felforgatta és megfojtotta azt, amit ember odaépített, megtisztított, megmunkált. Hamar elterjedt a kolonialisták között az elátkozott bolygó elnevezés. Az idehozott munkások folyamatosan elkallódtak, eltűntek, beköltöztek a vadonba, kis közösségeket alapítottak. A FENDE (Földi Egyesült Nemzetek és Korporációk Demokrata Egyesülete) kiküldött hadseregei előtt bezárult az erdő, megbolondultak az iránytűk, radarok és egyéb tájékozódási vagy kommunikációs műszerek, hiába próbálták elfogni meglépett munkásaikat, fáradtan, éhesen és eredmény nélkül tértek vissza hajóikhoz minden alkalommal. Egy idő után a FENDE feladta, és elhagyta a bolygót.

Akik itt maradtak, idővel öt kisebb várost alapítottak, ahol összehangolták életüket az Erdővel. Mások kisebb közösségekben vagy egyedül éltek a vadonban. Köztük voltak a rejtélyes imayák, akik közvetlen kapcsolatot ápoltak Aru Aruval és egyéb kozmikus erőkkel. Ahogy teltek az évszázadok, az imayák elterjedtek a galaxisban, és magukkal vitték az arborai természetkultuszt. Sokan boszorkányoknak, fekete mágusoknak vagy gonosz sarlatánoknak nevezték őket, mások pedig egy rejtett világ bölcs őrzőit látták bennük.

Több mint ezer évvel később az új, egyetemes időszámítás 923. éve hatodik hónapjának tizenötödik napján két csillagközi űrhajó száll le Novo Cluj határában, a földalatti szárazdokkoknál: az azari misztikus kereskedő, a Káldeus hajója, az Ahura Mitra, valamint a Mononoke. Négy másik hajó parkol ott: Ben Sawada hajója, az Egér, Dolores Lima hajója, a Niké, Gitana Angelica Moldovean hajója, a Kisgyilkos, illetve az Árnyék, Mercédes Lima korábbi hajója. Egy új történet veszi kezdetét azon a napon, amelyet később a galaxis minden kis szegletében mesélni fognak: az arborai ellenállók története. Fejvadászok, költők, gyermekek és páriák története. A szabadság története.

*

Hatalmas tüzet raknak este, előkerülnek a borok és az aranyzsálya, mindenki ünnepli a találkozást és a tényt, hogy megmenekültek, és hogy egy pillanatra minden rendben lehet. Damian boldognak érzi magát. Ahogy anyja magához öleli, minden haragja elpárolog, nem is nagyon bír megszólalni perceken keresztül. Alig látják egymást a könnyektől. Mindenki egyszerre sír és nevet. Damiant estére folyton egy-egy random szeretethullám veszi birtokába, hirtelen másképp látja apját, Dolores nénit és Nunut is: ők is egy náluk fényévekkel nagyobb, rettenetes világ kiszolgáltatott és sokszor tehetetlen játékosai, akik a maguk módján próbálják a legjobbat kihozni magukból és szeretteikből. Ahogy apja gyermeki örömét látja, amikor anyjával megfogják egymás kezét, arra döbben rá, hogy mennyire együttérez vele, hogy mennyi mindent fel kellett áldoznia értük. Hogy mennyire egyedül lehetett.

Az este nagy részét Stefannal, Gítával és Nunuval tölti, időközben csatlakozik hozzájuk Hao, Dombi Gidó és tolmácsa, a mechanikus Áron, valamint Hao szülei, Johann és Chun, akikről Damian hamar megtudja, hogy költők és írók. Ben Sawada, Mercédes és Dolores néni végtelen, heves beszélgetést folytatnak a tűz másik oldalán, egy hatalmas tölgyfa alatt. Egy idő után leül melléjük a Káldeus, Katalin és Kai. Sokat nevetnek mindannyian. Damian az este egy pontján megkérdezi Gítát, hogy valóban akkora tolvaj-e, hogy őt is meglopná. Gíta előbb egy kicsit zavarba jön, aztán hangosan nevetni kezd, majd oldalba böki Nunut:

– Te diló benga, miket mondasz rólam, hogy hullna ki a szemed!

Amikor Hao barátai zenélni kezdenek, Damian úgy érzi, valami körbeért benne. Hogy bármi jöhet ezután, jelen pillanatban élete káosza és fájdalma nemcsak az övé, hanem mindenkié, aki itt van, közös a káosz, és közös a fájdalom, és ez csodálatos. Miközben Boglár játszani kezd a hegedűn, Damian rádöbben, hogy hosszú évek óta, talán azóta, hogy apja elment, nem érezte otthon magát. És tudatosul benne, hogy most itthon van, miközben Andrej szívszorongató hangja kísérni kezdi a hegedűszót:

(folytatjuk)