Damian és a csillagok tánca (3.)

Búzási Gyopár illusztrációja

Kígyók és terroristák

Vörösen izzó hold, szikrák és hamu száll a homályban, valahol felsejlik az erdő. Damian egy mező közepén áll, és ahogy a holdat nézi, az hirtelen ezer meg ezer sötét madárrá bomlik szét, és szétrepülnek a madarak, éjfekete madarak, és elborítják az eget, fülsüketítő hangon énekelnek, és ellepik Damiant is, le kell buknia előlük a magas fűbe... aztán csend. Erdei ösvény, aztán folyosó, egy alak megy előtte, és tudatosul Damianban, hogy az apja az. Előtte sétál, ő pedig szólítja – Apa! –, meg akarja érinteni – Apa! –, de nem tudja utolérni. Kígyók tekerednek a lábaira, a törzsére, a karjára, nem tud mozdulni. Egyik kígyó felemelkedik, három izzó gyémántszeme Damian lelkébe néz és érzi, hogy megég abban a tekintetben, és megszólal a kígyó, és azt mondja:

– Én vagyok a Csillagok Tánca. Bennem fordul meg az Idő és bennem nyúlik el a Tér. Bennem porlad el minden, ami Törvény. A halott Csillagok fényével és a Fekete Lyukak szemével világítok én. Én vagyok a Csillagok Tánca, mindig mozgásban, mindig mozdulatlan, kotta és festmény. Én vagyok az idegek és én vagyok a vér. Ez a tánc a tied, és te vagy az enyém.

A kígyó kitátja száját és felfalja. Aztán megint csend. Sötét, alig pislákoló fények a távolban. Damian ráébred, hogy a kígyó szájából nézi a világot, és együtt úsznak az űrben. Valami mérhetetlen nyugalmat érez szétáradni magában, a kígyó testében, bennük. Egyre kevesebb fény pislog. Aztán csak az úszás a sötétségben. Hirtelen olyan érzése van, hogy valamiről elfeledkezett. Apja tarkóját látja megint, kinyújtja kezét, na most...

– Apa! – Damian izzadtságtól csatakosan riad föl álmából. Ezer meg ezer kalapács csattog a fejében. Zihálva veszi a levegőt. Lassan kezdi felfogni, hol van. Ahogy szerre beugranak az elmúlt napok emlékei, a kalapácsok is kezdenek elcsitulni a fejében. Behunyja a szemét, koncentrálni kezd a légzésére. Szívritmusa egyre nyugodtabbá válik.

*

– Nem azért mondom, Dolli, de ennek a gyereknek most nagyobb szüksége van a figyelemre és a megértésre, mint valaha. Tudom, hogy neked is, az anyjának is rettentően nehéz gyerekkorotok volt, de ez az ő világa most, és ebben kell támogatni, hogy megtalálja a maga útját, ami rajtatok is áll, meg rajtunk, mindenkin, aki vele van. A háborúhoz senki nem tud felnőni. Őt is szét fogja szedni. De legalább érezze, hogy mellette vagyunk. Az kell egy ilyen gyereknek, hogy valaki higgyen benne, mert egyedül van, és lehet, hogy jobb ember lesz belőle, ha nem kell annyira egyedül éreznie magát. Mert bennünk nem hitt senki, és látod, milyen otrombák és keserűek lettünk!

– Értelek én, Nunu, de az én figyelmem is véges. Háború van. Mi van, ha Mirri nem lesz ott a találkahelyen? Mi van, ha mi nem jutunk el oda? Mi van, ha foglyul ejtenek, ha rabságban kell felnőnie?

– Ezért mondom, Dolli. Háború van, semmi értelme ezeknek a kérdéseknek. Ha véges a figyelmed, ne kérdezz ilyeneket se magadtól, se tőlem. Figyelj, amire kell, és figyelj rá is. Amennyire tudsz. Figyelek én is, ígérem.

– Meg figyeljek a kétbalkezes seggedre is, persze, Nunukám... – morogja Dolores néni. Aztán megenyhülve hozzáteszi: – Igazad van.

Nunu feláll az asztaltól, és kiüríti pipáját a kukába.

– Megyek, megnézem, hogy haladunk. Ha minden jól megy, három órán belül Hyán landolunk. Addig adj neki valami infót, mert megérdemli. Okosabb az a gyerek, mint szeretnéd – mondja és elmegy. Dolores néni kitölt magának egy whiskyt és beleereszt három jégkockát. Az ebédlő ajtajában megjelenik Damian, kicsit viharvert feje van.

– Jó reggelt. Tudtál aludni, főnök? – próbálkozik Dolores néni.

Damian odamegy a kajáspulthoz.

– Egy zöldséges rántottát kérek, Totó.

Amíg elkészül a rántotta, Damian megiszik egy pohár vizet. Fogja a kajáját, leül vele az asztalhoz és maga elé bámul. Dolores néni újabb whiskyt tölt magának, majd az asztalhoz ül ő is.

— Furcsát álmodtam – mondja Damian. – Láttam apát. Nem tudtam utolérni. Arra ébredtem, hogy hangosan kimondom, hogy apa... Dolores néni, jelent neked valamit az, hogy Csillagok Tánca?

– Benne volt az álmodban?

– Valami kígyó mondta... valamiféle verset mondott... Én vagyok a Csillagok Tánca... bennem porlad el a törvény... valami ilyesmi volt...

– Nem tudom, majd megkérdezzük Totót, hátha tud valamit. Edd meg a reggelid, mielőtt kihűl – Dolores néni húzza az időt. Aztán mély levegőt vesz, és megszólal:

– Damian. El kell mondanom néhány dolgot. Viszonylag boldog, zökkenőmentes gyerekkorod volt. Mindent megtettünk azért, hogy megóvjunk a múlt szellemeitől. De tudtuk, hogy el fog érkezni az idő, amikor el kell számolnunk mindennel... előtted is...

Damian némán eszik tovább, nem néz fel. Nem biztos benne, hogy akarja-e tudni azokat a titkokat, amelyeket nagynénje készül elmondani. Dolores néni felhajtja a whiskyjét. Egy darabig nézi az unokaöccsét, és hirtelen arra gondol, hogy még nem késő, még elmehetnének valahova messzire, eltűnhetnének egy idegen, messzi bolygón a civilizált világok peremén, ahol többé nem találja meg őket senki. De szíve mélyén tudja, amit mindig is: előbb-utóbb utoléri őket a múlt. Folytatja hát:

– Biztosan hallottál már róla, mi történt húsz évvel ezelőtt Rumián és Salomén, az Éjszakai Kutyák puccsáról és a Tizenhármak forradalmáról.

– Az Éjszakai Kutyák nevű terrorszervezet puccsot hajtott végre 902-ben, év végén, a rumiai és a saloméi kormány ellen. A kormány egy része Azarra menekült, majd 903-ban visszatért és legyőzte a terroristákat. Az árulóknak, Anahid Magariannak, Azaduhi Magariannak és szeretőjének, Ava Jones-nak sikerült kiszabadítania az Éjszakai Kutyák tíz tisztviselőjét és Hyára menekültek. Nem hagytak fel terrorista tevékenységükkel, és fél évvel később kirobbantották a Tizenhármak felkelését. Iszonyú vérengzés alakul ki, ahol Rumia és Salomé több vezetője és családjaik elpusztulnak. Végül a rumiai Levon Ilyich tábornok és a saloméi Márton Hunyady ezredes összehangolt hadműveletének és hősies ellenállásának köszönhetően sikerül leverni a felkelőket. Ava Jones elpusztul, a másik két áruló, Azaduhi és Anahid, egy bizonyos Vladimir Faraz nevű terroristával együtt Hyára menekül, ahol újabb összeesküvésben vesznek részt. Három évvel később, 906-ban egy hyai kereskedőhajónak álcázott hadihajón indulnak meg híveket toborozni egy újabb felkeléshez. Sikerül kilőni a hajót, és leszámolni a Rumiát és Salomét évekig rettegésben tartó terrorral. Alig egy évvel később születtem én – mondja fel a leckét Damian, miközben továbbra sem néz fel.

– Valóban, ezt írják a történelemkönyvek. Arról viszont hallgatnak, hogy Rumia és Salomé valójában soha nem szabadult fel a régi, földi kolonizátor családok kegyetlen igája alól. Hogy amikor a családok visszatértek Azarról, az Éjszakai Kutyák megadták magukat a nagy haderő láttán, de a családok vérszemet kaptak a bosszútól, és több mint 500 embert mészároltak le, az Éjszakai Kutyák családjait is kiirtották egytől-egyig, időseket és gyerekeket egyaránt. Hogy a három áruló emiatt csatlakozott a felkelőkhöz. Hogy évekig szemet hunytak a családok korrupciója és mocskos titkai fölött. Arról sincs szó a könyvekben, hogy 906-ban, amikor kilőtték azt a hajót, Anahid terhes volt, Vladimir Faraz gyermekét hordozta a szíve alatt. Arról meg végképp nincs szó, hogy a három szabadságharcos megrendezte saját halálát, és valójában élnek még. Hogy Ava Jones a szerelmem volt, életem fénye és iránytűje, és a szemem láttára gyilkolták meg. Hogy velem is ezt tették volna, ha anyád és apád nem lép közbe az utolsó pillanatban. Igen, Damian, én vagyok Azaduhi Magarian, és a te édesanyád, Anahid Magarian téged hordozott a hasában 906-ban, édesapád pedig Vladimir Faraz. Nevet változtattunk, hogy ne találjanak ránk többé. Szabadságharcosok gyermeke vagy, fiam, nem terroristáké.

(folytatjuk)