Damian és a csillagok tánca (5.)

Búzási Gyopár illusztrációja

Egyezkedés és ámulat

– Itt egy gond van csak, mélyen tisztelt Reisz kapitány – mondja Eduardo –, embereim alaposan átkutatták a Nikét, és biztosíthatom, hogy Mercédes Lima nem volt a hajón. A Niké három utasa itt áll ön előtt. Ismerem őket jól, én hívtam Hyára egy hete, hogy nekünk dolgozzanak. Bemutatom őket: Dolores Lima, hajószerelő és -kereskedő – Dolores néni savanyúan mosolygott a saloméira –, Ibrahim Nuridian Moldovean, a segédje, akit mindenki Nunuként ismer, illetve Dolores Lima unokaöccse, Damian Jadid, Mercédes Lima fia. Ők az én alkalmazottaim. A hyai törvények értelmében meg kell védenem őket.

Reisz kapitánynak megrezzen a szája széle. Rövid hallgatás után szólal meg újra:

– Tisztelt Elba kapitány! Arra kérem, engedje meg, hogy kihallgassam őket.

– Természetesen, Reisz kapitány uram. Rajta, tegye fel kérdéseit.

Damian egy pillanatra megijed, de látja, hogy Dolores néni is, Nunu is elvigyorodik. David Reisz kapitány láthatóan egyáltalán nem élvezi a helyzetet, de megőrzi nyugalmát. Nyilván semmi értelme nem lett volna így a kihallgatásnak, csak úgy, ha különválasztják őket egymástól. A sárga szemű kapitány tisztában van helyzetével. Egy darabig mereven nézi a Niké három utasát, aztán alig észrevehetően elmosolyodik, és Eduardóhoz fordul.

– Nem szükséges, Elba kapitány uram. Több dolgunk nincs itt. Engedelmével fel is szállnánk. Örültem.

– Örültem, Reisz kapitány. Sok sikert a továbbiakban! – mondja Eduardo.

*

Ahogy a Saloméi Harmadik Ezred Ötödik Vadászcirkálója elhagyja a Siklót, Brent Macklemore hadnagy, a hajó első embere bekíséri Reisz kapitányt az irodájába:

– Kapitány úr, megenged egy kérdést?

– Beszéljen, Macklemore hadnagy.

– Ha nem is volt ott a Nikén Mercédes Lima, miért engedte el olyan könnyen a családját?

– Óvatosnak kell lennünk a hyaiakkal, Macklemore. Ha eljön az idő, együttes erővel könnyen meg lehet majd hódítani őket. De egyelőre nem vagyunk még olyan erősek. Különben meg már biztosan tudom most, hogy Mercédes Lima nem volt velük. És beigazolódott még egy gyanúm. Nem jöttem volna rá, ha nem veszem észre azokat a sebhelyeket a nyakán és az alkarján. Gyermek voltam, de pontosan emlékszem rá. Az arcáról nem ismertem volna fel, de a sebhelyekre emlékszem, arra is, mikor és hogyan kapta. Egy felrobbantott hajó szétrepülő törmelékei sebezték meg húsz évvel ezelőtt, a Tizenhármak felkelésének utolsó napjaiban, a rumiai űrállomáson. Szellemet láttunk ma, Macklemore. Dolores Lima nem más, mint Azaduhi Magarian.

– Úgy érti, Azaduhi Magarian még él? És akkor... Mercédes Lima valójában Anahid Magarian volna?

– Pontosan. Voltak elméletek. Mindig is túl egyszerűnek és banálisnak tűnt az a hadihajós történet.

– Engedelmével, Kapitány úr, mindezek fényében még kevésbé értem, miért nem voltunk rámenősebbek. Ha egy terroristáról van szó, minden bizonnyal máshogy fogják kezelni a helyzetet a hyaiak is.

– Az a Holdőr egyértelműen a barátjuk volt, nem engedett volna a közelükbe. Nem lepődnék meg, ha ismerné a valódi kilétüket. A Holdőrség befogadta a terroristákat annak idején, ezért majd megfizet, ha eljön az ideje. Ezek anarchisták – azt hiszik, figyelmen kívül hagyhatnak minden világközi érdeket. De nálunk a labda: ők nem tudják, hogy mi tudjuk, amit tudunk.

*

– Ne haragudj a nagynénédre, Damian. Nincs könnyű dolga. Képzeld csak el, mekkora felelősség van a vállán. Ott vagy te, ott van a Niké, itt vagyok én is, és valahogy mindannyiunknak el kellene jutnunk a meteorövezetbe, ahol édesanyád fog várni ránk. Úgy kell meghoznia a döntéseket, hogy lehetőleg épségben maradjunk addig. És képzeld csak el, mennyi félelem és kétely gyötörheti. Mi lesz, ha elkapnak a saloméiak. Mi lesz, ha kiszagolja ez a Reisz kapitány, hogy hova igyekszünk, és várni fog ránk. Mi lesz, ha... érted... Mindenhol veszély leselkedik ránk, és Dolli nénédnek kell gondoskodnia róla, hogy minden rendben legyen – mondja Nunu, és jóízűen kihörpinti maradék miso levesét.

Damian egykedvűen bökdösi tányérjában a megmaradt tofudarabkákat az evőpálcikákkal. Nem válaszol. Amióta leszálltak Ithemba, Hya fővárosának hajóállomásán, Dolores néni Eduardóval elvonult tárgyalni, és Nunu megkérte, hogy kísérje el a ithembai nagypiacra, Damianban az előző órák sokkja és izgalma tömör ámulatba váltott át. Csak filmekben látott ilyen világokat, mint amelyek kitárultak a szeme előtt. Bárhova nézett, mintha mindenhol valami csoda várt volna rá. A holdfelszín alatti város terei, utcái, kertjei és nyüzsgése lenyűgözte. Sziklákba vájt házak, lépcsők, ablakok egymás hegyén-hátán. Gyönyörű, díszes homlokzatok, oszlopok, viskók, kápolnák és templomok. Kávézók előtt gubbasztó emberek vízipipáztak, kockáztak, sakkoztak vagy csak társalogtak, mindenféle színekben tündökölve. Táncoló dervisek, meditáló szerzetesek, nyitott fürdők gőzölgő vizében lebzselő öregek. Suhanó kimonók, díszes ékszerekkel kirakott turbánok, tetőtől talpig tetoválásokkal borított testek sürögtek-forogtak körülötte. Ahogy kiértek a piacra, csak még jobban ámult-bámult a színes mintákkal borított szőnyegek, ruhák, a mindenféle díszes lámpák, bútorok, ékszerek, szobrocskák, régiségek, a különböző fegyverek és szerszámok, a füvek, fűszerek és gyorskajáldák között. Nunu aranyzsályát vásárolt és fűszereket, Damian kapott tőle egy arborai, kék-fekete-piros madármintákkal tarkított poncsót. Aztán a japán tetoválófülkék és ruhaboltok között beültek egy kajáldába, ahol Nunu szerint „az összes világ legfinomabb miso levesét főzik.”

Az ámulat elcsendesedett benne, és most leginkább zavart érez Damian, no meg haragot a szülei és Dolores néni iránt, mert egész életében hazudtak neki. Nunu mintha látná a gondolatait:

– Azért nem mondták el neked az igazat, mert meg kellett védeniük, Damian. Nem lehetett másképp. Hidd el, ez nekik fájt a legjobban.

– És hagyták, hogy elhiggyem a hazugságokat, a történelmet, amit meg kellett tanulnom. Hagyták, hogy unalmas legyen az életem.

– Hát ha valami, az életed most már biztosan nem unalmas – mosolyog Nunu, miközben szedelőzködni kezd. – Gyere, még maradt egy hely, ahova el akarlak vinni.

Átvágnak a piacon, kis utcákon mennek végig. Kisebb erdő szélére érnek, keskeny ösvény vezet a sűrűjébe. Az ösvény egy rétre ér ki, aminek a közepén kisebb kőépület áll. Falait, oszlopait kőszobrok borítják: kígyók, madarak, farkasok, szarvasok és egyéb, Damian számára ismeretlen állatok.

– Ibrahim – szólal meg egy hang a kőépület ajtajából. Damian csodálkozva veszi észre a törökülésben gubbasztó öregasszonyt a fűben.

– Aru Aru titkos szeretete legyen veled, imaya – mondja Nunu. Imaya, ismerte ezt a szót Damian, az arborai erdőlakók szent embereit nevezték így, akik az Erdő Szellemének, Aru Arunak közvetlen tanítványai voltak. Sokan varázslóknak tartották őket, és féltek tőlük. Homlokán tetoválás: Arbora kék holdja. Nunu leül az imayával szemben, és int Damiannak, hogy ő is így tegyen. Elővesz a belső zsebéből egy szelencét, amelyben valamiféle fűszer lehet, és átnyújtja az öregasszonynak, aki megszagolja, elteszi, és csak azután nyitja ki nagy, szürke, ködös szemét. Alig látszik a pupillája, bizonyára vak, gondolja Damian.

– Többet látok, mint gondolnád, fiam – mondja az imaya, és kinyújtja a tenyerét. – Add ide a kezed.

Damian kérdőn néz Nunura, aki mosolyogva odasúgja, hogy ne féljen. Damian belenéz a szürke szemekbe, és belehelyezi kezét az imaya száraz, ráncokkal borított tenyerébe. A fél percnyi kínos csendben csak a tücskök ciripelését lehet hallani. Damian bizsergést érez szétfutni a testében, és nem mer levegőt venni.

– Jól van – mondja az imaya, és elengedi Damian kezét. – Hosszú út áll előtted, Damian. Figyeld a Csillagok Táncát, a Nagy Kígyót, ne félj tőle álmaidban. Az ő gyermekei vagyunk mindannyian. Most zavar van a lelkedben, és nem tudod, ki vagy. De még nagyobb dolgok fognak feltárulni előtted, mint gondolnád. Eljön az idő, amikor neked kell majd vigyáznod azokra, akik vigyáztak rád addig. Amikor majd eljön az idő, hogy vissza kell adnod magad a Csillagok Táncának. Aru Aru titkos szeretete legyen veled, fiam.

(folytatjuk)