Damian és a csillagok tánca (7.)

Búzási Gyopár illusztrációja

Lesz belőlem valaki más

Damian elmeséli az álmát a gyémántszemű kígyóval és a csillagok táncával, majd a látogatást Nunuval az imayánál. Aniya azt mondja, ő is álmodott már a háromszemű kígyóval. Valahogy úgy, hogy a kígyó szájában utazott, és ő maga volt a kígyó, először a labirintusban, aztán kint, a csillagok között, és ahogy egyre távolodtak a csillagok, egyre inkább csak az üres űr maradt, és csak úszott tovább, és könnyűnek érezte magát, és érezte, hogy otthon van.

– Te akarnád, hogy minden megszűnjön, és megint otthon legyél Serenitasban, és éld a normális életedet, ahogy éltél eddig? Hogy ne legyen háború, ne legyenek családi titkok, furcsa világok és különös álmok, csak az ismerős, a biztonságos? – kérdezi hirtelen Aniya. Damiant meglepi a kérdés. Igaz, két napja még arra vágyott, hogy megszűnjön ez a mostani világ, és ne kötődjön senkihez és semmihez. Lehet, hogy a tudatalattija valóban valamiféle gátat akart építeni ott a parton, gátat az indulatainak, ezeknek az ismeretlen, leterhelő érzéseknek, amelyek megrohamozzák mostanában, gátat a megzavarodott életének, gátat a múltnak és a jövőnek. És akkor jön ez a lány, és pontosan azt kérdezi, rámutatva ezzel, hogy milyen nonszensz dolgot művel. Nem lehet gátat építeni, a világ már nem biztonságos, és valójában soha nem is volt az, csak ez a pillanat lehet az, ez a most, ameddig tart. A farkát néha megcsóváló Luigi és az a szürkészöld szempár, aki felteszi neki azokat a kérdéseket, amelyeket ő nem tud vagy nem akar feltenni magának, miközben azt is érzi, hogy ezek a lány saját kérdései is.

– Azért annyira nem akarnám – mondja –, vagyis néha akarnám, de igazából nem. Te akarnád, hogy visszakapd az édesanyádat? – kérdi aztán.

– Nagyon akarnám. De nem akarok visszamenni oda, amikor még velem volt. Vágyom a biztonságra, a megszokott, normális életemre, de igazából nem bírnám elviselni. Akkor érzem magam biztonságban, ha itt vagyok. Ha van egy hely, ami csak az enyém. És akivel megosztom – mosolyodik el Aniya, majd hozzáteszi: – De akarom, persze, hogyne akarnám látni még egyszer.

Hirtelen vörösre vált a világítótorony fénye, majd nagy mozgolódás támad a kikötőben és arrébb, a szellemváros vége felé, ahol lassan bezárul egy hatalmas kapu a folyó fölött. Ahogy a másik irányba néz Damian, ugyanezt látja a város másik végében, mintha lezárnák a folyót. A láthatáron zöldes-pirosas-kékes fények villannak, mozogni kezd alattuk a torony, és ahogy körülnéz újra, Damian azt látja, hogy mozog az egész föld. Aniya felmutat az égre. Az „ég”, vagyis a földalatti város földalatti üregének „mennyezete” szó szerint forog.

– Kéregmozgás – mondja vigyorogva Aniya.

Mint később elmagyarázza, Hya városai negyvennaponta helyet változtatnak a hold felszíne alatt. Amikor idejött az Öt Varázsló, a föld alatti folyók, erdők és labirintusok már itt voltak. A kéreg- és rétegmozgások bonyolult minták alapján történnek, és senki nem tudta igazán feltérképezni őket. De hamar rájöttek, hogy vannak biztos pontok, a mozgás holtpontjai, olyan nagyobb területek, amelyek egyben maradnak: ezekre a helyekre építették fel városaikat. A folyók mindig új mederben folynak tovább. A kéregmozgás körülbelül másfél órát tart.

– A folyó már nem ugyanoda vezet – mondja utána Aniya, miközben nézik, ahogy kinyílnak a vízfolyás kapui. – Csak a labirintuson át jutunk vissza Ithembába.

*

– Ne feledd, Damian, ha eltévedsz, bízz a labirintusban – mondja Aniya, és eltűnik a sötétben. Luigi vakkant, és utánaszalad. Damian nyel egyet, és elindul ő is. A labirintus falai gyenge fénnyel vibrálnak. Sokáig mennek egyetlen hosszú folyosón, aztán Damian hirtelen egyedül találja magát, utak kereszteződésénél ül. – Aniya! Luigi! – kiált, de semmi válasz. Sötét árnyékok mozognak mindenfelé. Meglátja az egyik ösvény végében az édesapját.

– Apa! – kiáltja, aztán elindul az apja felé, aki eltűnik a kanyarban. Sokáig követi így, szólítgatva őt, és ő mindig újra eltűnik, mielőtt utolérné. Majd egy kanyar után édesanyját látja, ahogy sebesülten fekszik a földön, körülötte egy felrobbant űrhajó romjai. – Anya! – kiáltja, és szaladni kezd feléje, de hirtelen kicsúszik a föld a lába alól, és egy sötét verembe esik. Ahogy szeme hozzászokik a sötéthez, észreveszi, hogy egy alak ül törökülésben előtte. Felemeli a fejét, és felismeri az öreg imayát, akit meglátogattak Nunuval pár napja. Az imaya kinyitja szemét, és Damian döbbenten látja, hogy már nem vak: három nagy gyémántszem néz rá. Gúnyosan nevetni kezd az imaya.

– Hol jársz, kismadár? – kérdezi. Damiannak eszébe jut, hogy utoljára a vak imaya azt mondta neki, hogy ne féljen, és tegye fel kérdéseit.

– Él még az apám és az anyám? – kérdezi.

– Semmi nem hal meg.

– De fogok még velük találkozni?

– Fogsz.

– Te vagy a Hold Szelleme?

– Én a Labirintus vagyok. Rajtam át vezet az út mindenhova. Hova akarsz menni?

Damian maga mögé néz, nagyon szeretné újra látni a szüleit. Eszébe jut Serenitas, Novoquia, a nikémadarak éneke. A nikémadarak otthonos énekét szívesen hallaná újra. Ülne a Dolores néni udvarán, hallgatná a pipázó fejvadászok és kereskedők történeteit. Dolores nénire gondol, Nunura. A nagypapájára, akit eddig nem ismert. Látja Dolores nénit és anyját gyerekként, ahogy apjukkal és anyjukkal barangolnak a hyai városokban, amikor még ők is egy első, hamis biztonságot élvezhettek, amikor még nem lett belőlük szabadságharcos vagy terrorista. Nunut látja, amint először botlanak egymásba Dolores nénivel a novoquiai feketepiacon, és előbb mindketten ki akarják rabolni a másikat, aztán összebarátkoznak. Látja őket mind, látja Aniyát, ahogy mesél, és Luigit, a kutyát, ahogy vakkant. Aztán pusztító tüzeket lát, kétségbeesett menekülést, csillagközi vadászhajók lőnek egymásra, világok törlődnek ki, csillagok robbannak fel. Majd a tenger, egy távoli világ sziklás partján, és az erős szél. Egy házat lát, ahol valaki mintha várna rá. A kígyót látja, a Nagy Kígyót, ahogy úszik a világűrben. Önmagát látja, ahogy három gyémántszemmel néz vissza saját magára. Látja, hogy a világ, az összes világ tele van fájdalommal és tele van gyönyörűséggel mindenütt, és hogy bárhova menne, nem tudja elkerülni, hogy ne tévedjen el, hogy ne veszítsen el valamit, és ne várjon rá ott valami más.

– A barátaimhoz akarok menni – válaszolja. A következő pillanatban már Aniya és Luigi mellett lépked. A kutya felugrik rá, és megnyalja az arcát. A labirintus kijárata tűnik fel előttük.

*

Aznap este Damian a labirintusokról kérdezi nagypapáját. Azt is meg akarja kérdezni, hogy mi történt a nagymamájával, miért volt annyira veszélyben a család, hogy titkolózniuk kellett, és még ezer meg ezer kérdést fel akar tenni neki, de úgy dönt, ezekkel még vár.

Az öreg Magarian készségesen mesél. Elmondja, hogy minél többször ereszkedik le valaki a labirintusba, annál jobban megismeri saját magát. A Labirintus mindig más képben jelenik meg az eltévedt vándor előtt, mindig a jelenben van, a jelen legfontosabb kérdéseit teszi fel. Ott lent az embert a múlt és a jövő vezérli, a múltat és a jövőt keresi, de csak a jelent látja, a jelenből látja a lehetséges múltakat és jövőket. Amikor sikerül megbékülnie a jelennel, akkor találja meg az utat. Mégis, azt az utat valamiért mindig ő választja ki, a Labirintus csak a megfelelő kérdésekhez és válaszokhoz segít eljutni. Aztán elmeséli, hogy sokat segített neki a Labirintus feldolgozni a nagymama halálát, és abban is, hogy később kiderítse, a nagymama összeesküvés áldozata volt. De azt Damian már csak félálomban hallgatja, mert a hosszú nap, a bolyongás, a sok új élmény alaposan lefárasztotta, és lassan elalszik, miközben Arek Magarian befejezi mondókáját, majd feláll, lehoz egy pokrócot a szobából, és betakarja a nappali kanapéján álmodó unokáját.

*

Az eredeti terv az volt, hogy ha támadás éri Serenitast, Dolores néni és Nunu ketten távoznak a Nikével, a feltűnőbb, veszélyesebb úton. Mercédes pedig fiával, Damiannal együtt egy földalatti alagúton elhagyja Novoquia városát, és a várostól harminc kilométerre, egy titkos helyen köt ki, ahol az Árnyék nevű csillagközi cirkáló parkol. Anya és fia az Árnyékkal hagyja el a bolygót. Amíg Dolores néniék Hya felé veszik az irányt, magukra vonva az ellenség figyelmét, és a Holdőrség segítségével le is rázzák az ellenséget, addig Mercédes és Damian a Serenitas és Ina közötti aszteroidaövben bújnak meg az Árnyékkal. Egy nap várakozás után az Árnyék kvantumra vált, és az Oort-felhőbe ugrik, a Nayaszamé csillagrendszerének legszélére. Onnan egy Beta 89 nevű üstököshöz utazik, ahol Ben Sawada várja őket. Ha minden jól megy, egy héttel később megérkezik Dolores néni és Nunu is a Nikével.

Ben Sawada egy vállalkozó, aki üstökösbányászatból keresi a kenyerét. Egy régebbi életében Tivadar Jadid volt a neve, fejvadász volt és kereskedő a környező csillagrendszerekben. Volt egy fia, Damian Jadid, és egy felesége, Mercédes Lima, aki a serenitasi főváros, Novoquia városvezetésében tevékenykedett. Azelőtt pedig Vladimir Faraznak hívták, és forradalmár volt, aki több felkelést indított el Rumia és Salomé világán. A történelemkönyvek terroristának nevezik.

Amikor Mercédes az Árnyékkal az Oort-felhőbe ér, óvatosan száll üstökösről üstökösre, nem akar feltűnést kelteni. Három nappal később, amikor csak egy csillagászati egység terül el közte és a Beta 89 között, az Árnyék észleli, hogy három teherhajó száll fel a Beta 89 üstökösről, és az Oort-felhő belseje, a Nayaszamé belső rendszere felé veszi az irányt. Mercédes tudja, hogy ez mit jelent, és összeszorul a szíve. Az az egyezségük, hogy ha Ben Sawada bármilyen veszélyt észlel, amikor Mercédesék közelegnek, akkor három teherhajót indít el a csillag felé. Ez pedig egy dolgot jelenthet: B terv.

Mercédes egyedül van, a férjét nem látta évek óta, a fiáról és a testvéréről semmi biztosat nem tud. Letörli könnyeit, elindítja az Árnyékot, és úgy, ahogy jött, lassan, óvatosan, üstökösről üstökösre szállva elindul az Oort-felhő külső széle felé, hogy elhagyja Nayaszamé csillagrendszerét. Fohászkodik a mindenséghez, hogy újra viszontláthassa szeretteit.

*

Ben Sawada kifejezéstelen arccal nézi, ahogy David Reisz kapitány emberei felforgatják az irodáját, és átkutatják a Beta 89 minden kis zugát.

– Nem látott errefelé, a Beta 89 környezetében semmi szokatlan mozgást? – kérdezi Macklemore hadnagy.

– Nézze hadnagy úr, itt sok a mozgás. Az Oort-felhőben nyüzsögnek a kalózhajók, jönnek-mennek a kereskedők. Minden héten van valami kisebb balhé. Mindig akadnak hajók a közelben, amelyeket nem ismerünk. De csak úgy nem megyünk oda ismerkedni. Van itt egy hatalmas ipar, a többi vállalkozóval együtt védjük bányáinkat. De ha nem muszáj, senkivel nem keveredünk konfliktusba.

A Saloméi Harmadik Ezred Ötödik Vadászcirkálója két napot tölt el a Beta 89-en. Ez idő alatt Macklemore hadnagy és David Reisz kapitány maga is többször kikérdezi Ben Sawadát. Aztán mennek tovább, üstökösről üstökösre, bányáról bányára keresik Mercédes Limát. David Reisz kapitány tudja, hogy Dolores Lima nem fog sokáig Hyán maradni, és valószínű, hogy itt, az Oort-felhőben fognak találkozni Mercédesszel. Ben Sawada tudja, hogy ha Dolli elindul Hyáról, minden bizonnyal hagyott valakit ott Reisz kapitány, hogy megfigyelje és kövesse a Nikét. Azt is tudja, hogy valószínűleg ő is megfigyelés alatt van, ezért gyorsan kell cselekednie. Egy napot vár, miután a Saloméi Harmadik Ezred Ötödik Vadászcirkálója elhagyja a Beta 89-et, majd kis kétéltű hajójával, az Egérrel titokban felszáll az egyik távozó teherhajóra. Az Oort-felhő egyik forgalmas pontján elhagyja az Egérrel a teherhajót, és Hya felé veszi az irányt.

Miután elindulnak Hyából, Dolores néni elmondja Damiannak, hogy az Oort-felhőben az édesapja várja őket, és őt majd alaposan kikérdezheti mindenről. Eduardo Elba elkíséri őket egy darabon a Szitakötővel. A Holdőrség hamar észleli, hogy egy nem messze megbújó, kisebb rumiai vadászhajó a Niké és a Szitakötő nyomába ered. Arek Magarian a Holdőrség Szellem nevű hajóján a rumiai vadászhajó után indul.

Amikor az Egér találkozik a Nikével és a Szitakötővel, és Ben Sawada átszáll a Nikére, Totó bejelenti, hogy az Egér nyomában közeledik a Saloméi Harmadik Ezred Ötödik Vadászcirkálója. Arek Magarian és a Szellem megtámadja a kisebb rumiai hajót, és a Saloméi Harmadik Ezred Ötödik Vadászcirkálója felé űzi, ezzel elterelve David Reisz kapitány figyelmét is, miközben a Niké és a Szitakötő kvantumra vált, és az Oort-felhő legszéléhez ugrik. Arek Magarian meggyőződik róla, hogy családja megmenekült, és visszatér Hyára. Tudja, hogy a Saloméi Harmadik Ezred Ötödik Vadászcirkálója nem meri megtámadni a Szellemet, mert fél a Holdőrség bosszújától.

*

Ben Sawada elmondja Dolores néniéknek, hogy Mercédesnek el kellett hagynia a Nayaszamé csillagrendszerét, mert megszállták a Beta 89-et a saloméiak. Damian örül az édesapjának. Amíg Dolores néniék előkészítik a Nikét egy újabb kvantum-ugrásra, Damian kifaggatja.

– Nem jöhettem haza, Damian. Négy éve Salomén segítettem nyélbe ütni egy üzletet, ami nem sikerült jól. Megtudtam, hogy a rumiai és saloméi családok Azarral egy titkos szövetség kialakításán dolgoznak, és el akarják foglalni Serenitast, valamint a Holdőrségen is bosszút akarnak állni. Üldözőbe vettek, és nem hozhattam haza az üldözőimet. Sikerült megbújnom az Oort-felhőben végül, és nevet változtattam. Egy évvel később titokban üzeneteket váltottunk Mirrivel Dolli nénéden és barátainkon keresztül. Megegyeztünk, hogy mindent megteszünk azért, hogy te boldogan nőhess fel, és hogy megakadályozzuk Serenitas ostromát. De sejtettük, hogy egyszer vége lesz a biztonságnak, és fel kellett rá készülnünk. Nagyon sajnálom, drága fiam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezett, de örülök, hogy újra láthatjuk egymást.

– És hol találkozunk anyával? – kérdi Damian.

– A szülőföldemen, ahol egy darabig biztosan nem fognak keresni. Arborában.

– Arborában? Azt hittem serenitasi vagy...

– Tivadar Jadid valóban serenitasi volt. De Vladimir Faraz arborai, az ottani erdők szülötte, mint Nunu barátunk. Ezt viszont senki nem tudja róla.

– Akkor én is félig arborai vagyok – mondja Damian izgatottan –, és félig hyai.

– Így van. – mondja Ben Sawada.

*

Amikor a Szitakötő hazaér Hyára, Eduardo átadja lányának Damian üzenetét egy adattárolón. Aniya felviszi az adattárolót a szobájába, és leül az ágyra. Luigi kutya a lány ölébe hajtja a fejét. Aniya megnyom egy gombot az adattárolón, és egy hologramon megjelenik Damian és a Niké ebédlője. Miközben Aniya Luigi fejét simogatja, Damian hologramja beszélni kezd:

Szia, Aniya. Egy kicsit a feje tetejére állt minden, ahogy az már lenni szokott. Majd Eduardo elmeséli, mik történtek. Ez az egész egy nagyon vad menet volt. Jó volt az a pár nap a Limbóban. Szívesen elmennék újra megnézni veled a kéregmozgást a világítótoronyból. El kell hagynunk a Nayaszamé csillagrendszerét. Sajnos, nem mondhatom el, hova megyünk. Sokat gondolok rátok, rád és Luigira, remélem, hogy amikor vége lesz ennek az egész őrületnek, viszontlátjuk egymást. Sokat gondolok arra, amit a labirintusban láttam, és örülök, hogy te voltál az, akivel oda mehettem. Te voltál, aki beszélt nekem arról, amiről én nehezen tudtam beszélni. Azt hiszem, hogy bár még mindig sok dolog van a világon, amit nem értek, vannak dolgok, amiket kezdek érteni. Simogasd meg Luigit a nevemben. Eduardótól megtudtam, melyik versből idézted azt a hyai költőt. Tudom, hogy nem szeretsz búcsúzkodni. Búcsú helyett legyenek veled akkor ezek a sorok, amíg újra találkozunk:

(folytatjuk)