Arany versek (3.): A poéta szerszámosládájáról
Sorról sorra haladva a versben tulajdonképpen az Arany János-i esztétika központi kérdéséhez jutunk el, éspedig: forma és tartalom egységéhez. Például ha valaki udvarló verset akar írni a kedveséhez, nem fogja alpári módon káromolni az imádott nőt (vagy férfit), hanem a témának megfelelő „gyöngéd" hangnemben adja majd elő a mondandóját – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának harmadik része.
A kézirat Arany János remekbe írt kalligráfiája, a Toldi első énekének három szakasza (forrás: wikimedia.org)
Arany János
Intés
Jó költőktül azt tanultam
S adom intésül neked:
Sose fáradj sok cifrával
Elborítni éneked!
Szólj erővel, és nevezd meg
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, -
S ne keríts nagy feneket.
Olykor egy-két szó is jobban
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.
(1877. szeptember 29.)
A poéta szerszámosládájáról
Arany János költészetről vallott nézeteit a Vojtina- versekben (Vojtina levelei öccséhez, Vojtina ars poétikája) foglalta össze a legrészletesebben, de az 1877-es, Intés című vers alapján is fogalmat alkothatunk arról, hogy milyennek képzelte el Arany a jó verset. Itt van mindjárt az első versszak utolsó két sora („Sose fáradj sok cifrával / Elborítni éneked!"), ahol Arany nyilvánvalóan elhatárolódik a túlírt, disszonánsán hangzó verselményektől.
Sorról sorra haladva a versben tulajdonképpen az Arany János-i esztétika központi kérdéséhez jutunk el, éspedig: forma és tartalom egységéhez. Például ha valaki udvarló verset akar írni a kedveséhez, nem fogja alpári módon káromolni az imádott nőt (vagy férfit), hanem a témának megfelelő „gyöngéd" hangnemben adja majd elő a mondandóját. Másrészről: ha a tartalom úgy kívánja, megengedett a nyersebb, erősebb fogalmazás is (persze, ez Arany idejében nem volt ennyire egyértelmű: tudjuk, hogy még Toldy Ferenc irodalomkritikus. Arany barátja is kifogást emelt az ellen, hogy a Toldiban „Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén").
A harmadik versszak pedig az Aranyra olyannyira jellemző műgond-követelmény megfogalmazása. Aki írt már verset, az tudja, hogy a fölösleges szavak kihúzása a legfontosabb (és legnehezebb) dolog a versírásban – és ez jár egyúttal a legtöbb bizonytalankodással is. Arany sem volt kivétel ez alól, Lévay Józsefnek például a következőket írta ez ügyben (1852. október 16-i levelében): „egyik skepsisből a másikba esem: fúrok, faragok, igazgatok = rontok, bontok, megsemmisítek (...) de hiába! nem tudok magammal megelégedni". Márpedig ha magyarázatok nélkül érthetetlen a vers (vagyis nincs „helyre ütve a szeg"), az már eleve rossz. Vagy, ahogy Arany mondja a Toldi estéjéhez írt Végszóban (kölcsönvéve bizonyos Bulwer- Lytton angol író maximáját): „Poetry is for the multitude - erudition for the few.”*
Kár, hogy azóta feje tetejére állt a világ: a nép ma már mindenhez ért, a költészet pedig néhány ember magánügyévé vált.
*A költészet a tömegeké, a műveltség a kiváltságosaké.
