Arany versek (9.): Életképből költői önarckép
Volt olyan kritikus (Szerb Antal), aki a Vásárban-t tartotta a „legaranyjánosibb" versnek, az Arany János-i líra „quinta essentia"-jának. Zárjuk tehát mi is ezzel az alkotással Arany versek című sorozatunkat, hiszen keresve sem találnánk olyan Arany-verset, amelyik jobban összefoglalná mindazt, amiről sorozatunk előző részeiben beszéltünk – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának utolsó része.
Arany János
Vásárban
Gyékényes, abroncsos alföldi szekér,
Honnan cipel a sors – s e három egér?
Hoztál-e pirosló új búza-magot?
Mezők üde lelkét: friss széna-szagot?
Odakünn már, úgy-e, megért a kalász?
Rét gyapja lenyirva; foly a takarás;
Boglyák tetejéről egy-egy suta gém
Néz szét aratóknak vidám seregén?
Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt,
Minden nyara – új seb – a régire fájt:
De talán most e nagy mezei jószág
Áldást hoz az egyszer: szép Magyarország.
Legyen is, legyen is megáldva e föld
– Isten maga telke – mint rég ezelőtt,
Mikor én is "markot hajtani" kezdtem,
S nem sikerűlt, bárhogy s mint igyekeztem.
Így – vézna, ügyetlen testi dologra –
Adtam fejem a bölcs tudományokra,
Barázda helyébe' szántván sorokat,
Nem kérkedem ezzel, mert azt se sokat.
De, hogy a mezőt, az anyatermészet
Kebelét elhagytam, sajog egy érzet,
Holtig sajog itt benn, – s tüzesebben vér
Láttodra, te búzás alföldi szekér.
(1877. júl. 9.)
Életképből költői önarckép
Volt olyan kritikus (Szerb Antal), aki a Vásárban-t tartotta a „legaranyjánosibb" versnek, az Arany János-i líra „quinta essentia"-jának. Zárjuk tehát mi is ezzel az alkotással Arany versek című sorozatunkat, hiszen keresve sem találnánk olyan Arany-verset, amelyik jobban összefoglalná mindazt, amiről sorozatunk előző részeiben beszéltünk:
1. ebben a versben is találni az írásra/költőségre vonatkozó reflexiót – a kötelező Arany János-i szerénységgel: „Barázda helyébe'szántván sorokat, / Nem kérkedem ezzel, mert azt se sokat...";
2. itt is megjelenik a boldog gyerekkor: amikor „markot kezdett hajtani" a „vézna, ügyetlen" gyerek, s amikor még meg volt áldva a föld;
3. ebben a versben is ott feszül az Aranynál olyannyira fontos vidék-város ellentét: „De, hogy a mezőt, az anyatermészet / Kebelét elhagytam, sajog egy érzet...";
4. közvetve még a nagyvilágról is véleményt nyilvánít: hogyha Magyarország „Isten telke", akkor a Föld többi része – értelemszerűen – csakis rosszabb helyzetben lehet;
5. itt is kísért a haza és népe egykori siralmas állapota („Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt, / Minden nyara - új seb - a régire fájt..."), most mégis örömmel figyeli „szép Magyarország" vidám aratóit;
6. itt is szót ejt – a nagy „vidámság" közepette is - testi-lelki problémáiról: „holtig sajog egy érzet" stb.
Ahogy a fentiekből is látszik, az egyik legösszetettebb Arany-versről van szó. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy az egyszerű életképnek induló vers átalakul költői önarcképpé. Próbáljuk meg tehát együtt olvasni a Vásárban-t a Válasz Petőfinek című Arany-verssel, mert fontos következtetésre juthatunk Arannyal kapcsolatban: az egyik a költői pálya elejének programverse és a nép himnusza, a másik a költői pálya összefoglalása és a szülőföld himnusza. S talán ez a legfontosabb különbség a két vers között: a népet lehet imádni, de ki is lehet ábrándulni belőle, a föld viszont mindig ugyanaz. „Az igazi szerelem – mondja Szerb Antal – a földnek szól, mely búzát ad és ami az ős valóság."
Őszintén remélem, hogy sorozatunk lezárulta után ez az optimista Arany-kép fog továbbélni a Cimbora olvasóiban.
