A poéta szerszámosládájáról

Arany János költészetről vallott nézeteit a Vojtina- versekben (Vojtina levelei öccséhez, Vojtina ars poétikája) foglalta össze a legrészletesebben, de az 1877-es, Intés című vers alapján is fogalmat alkothatunk arról, hogy milyennek képzelte el Arany a jó verset. Itt van mindjárt az első versszak utolsó két sora („Sose fáradj sok cifrával / Elborítni éneked!"), ahol Arany nyilvánvalóan elhatárolódik a túlírt, disszonánsán hangzó verselményektől.

Sorról sorra haladva a versben tulajdonképpen az Arany János-i esztétika központi kérdéséhez jutunk el, éspedig: forma és tartalom egységéhez. Például ha valaki udvarló verset akar írni a kedveséhez, nem fogja alpári módon káromolni az imádott nőt (vagy férfit), hanem a témának megfelelő „gyöngéd" hangnemben adja majd elő a mondandóját. Másrészről: ha a tartalom úgy kívánja, megengedett a nyersebb, erősebb fogalmazás is (persze, ez Arany idejében nem volt ennyire egyértelmű: tudjuk, hogy még Toldy Ferenc irodalomkritikus. Arany barátja is kifogást emelt az ellen, hogy a Toldiban „Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén").

A harmadik versszak pedig az Aranyra olyannyira jellemző műgond-követelmény megfogalmazása. Aki írt már verset, az tudja, hogy a fölösleges szavak kihúzása a legfontosabb (és legnehezebb) dolog a versírásban – és ez jár egyúttal a legtöbb bizonytalankodással is. Arany sem volt kivétel ez alól, Lévay Józsefnek például a következőket írta ez ügyben (1852. október 16-i levelében): „egyik skepsisből a másikba esem: fúrok, faragok, igazgatok = rontok, bontok, megsemmisítek (...) de hiába! nem tudok magammal megelégedni". Márpedig ha magyarázatok nélkül érthetetlen a vers (vagyis nincs „helyre ütve a szeg"), az már eleve rossz. Vagy, ahogy Arany mondja a Toldi estéjéhez írt Végszóban (kölcsönvéve bizonyos Bulwer- Lytton angol író maximáját): „Poetry is for the multitude - erudition for the few.”*

Kár, hogy azóta feje tetejére állt a világ: a nép ma már mindenhez ért, a költészet pedig néhány ember magánügyévé vált.

*A költészet a tömegeké, a műveltség a kiváltságosaké.

Megjelent a Cimbora 2007/8-as számában