Kézfogás az irodalommal
Hecc, hecc!
Nincsen kedve menni vágópadra,
Kínosan küzd öt-hat szelindekkel:
Életiért még öklelni is mer!
Gyönyörködve nézik a játékot...
A mészáros ebeit kapatja,
Ráadásul magát is mulatja.
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybehagyja.
(1877 után)
A „szegény marha" nép és a háború
Ha valaki létrehozná az NVTKI-t (vagyis a Nemzetközi Verstéma-kutató Intézetet), érdekes következtetésekre juthatna. Kiderülhetne például, hogy a világköltészet egyik legfontosabb témája (mondjuk, közvetlenül a szerelem előtt/után) a háború. Hogy mivel magyarázható a költők vonzódása a háborúhoz, arra én nem tudok válaszolni, az viszont tény, hogy a „háborús versek" Arany János esetében is a legfontosabb helyet foglalják el az életműben. (Főleg akkor, ha – „huncfut" módon – a „lelki háborúval" foglalkozó verseket is „háborús versek”-nek tituláljuk.) A Hecc, hecc! című Arany-verssel nagyon érdekes játék játszható. Minden olvasó könnyen bele tudja magát képzelni a „szegény marha" szerepébe, akinek nincsen kedve vágópadra menni. Mindig kerül ugyanis „mészáros"(a mindenkori Ácsferi), aki ráuszítja kutyáit (a mindenkori Pásztorokat) az áldozatra. De mivel a vers 1850-ben keletkezett, inkább az a valószínű, hogy a „szegény marha" ezúttal a forradalmi magyar népet jelenti, a „mészáros" pedig nem más, mint az osztrák császár, aki „ebeit" (Jellasics horvát bán horvátjait, Avram lancu mócait, Paszkievics herceg kozákjait, Haynau táborszernagy „osztrákjait" stb.) a magyarokra uszította.
A Civilizáció című vers az egyik legszarkasztikusabb és legaktuálisabb Arany-mű. Aki hallotta már a „megelőző csapás" kifejezést, sejtheti, hogy mire gondolok. Arany egyáltalán nem bízott a békemozgalmakban (lásd ezzel kapcsolatban a Gondolatok a békekongresszus felől című versét), talán ezért is sikerült olyan keserűre a Civilizáció.
Hogy mennyire igaza volt, az egy anekdotával is alátámasztható: „Valamikor a 20. század közepén élt az egyik felcsíki faluban öt verekedős fivér. Vasárnap délutáni «sétáik» alkalmával minden járókelőt helybenhagytak. Egyik alkalommal, miközben épp az egyik szerencsétlent potyolták, megszólalt a legkisebb fiú:
– De hát mié't ütjük? Nem vétett semmit...
A kérdésre rögtön jött a tömör válasz:
– Üssed, me't még véthet...".
Ezek után, azt hiszem, nem kérdés már, hogy miért írnak a költők háborús verseket.
Megjelent a Cimbora 2008/2-es számában
Arany versek (5.): Nyájas-gyomos udvarára hív
Kézfogás az irodalommal
Az elhagyatottság egyszerű leírása is döbbenetes hatású lenne, én mégis az ellentétezésben látom a vers legnagyobb erejét: nagyon éles a kontraszt a ház egykori (a költőben emlékként élő) állapota és a sivár jelen között: a kis lak pusztán, ridegen áll, nyájas udvarát gyom veri fel, a vidor ösvény vad fű alá került... – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának ötödik része.
Arany versek (4.): Harangozó természet(esség)
Kézfogás az irodalommal
Eltekintve attól a szélsőséges esettől, amikor valaki disznót tenyészt a tömbházlakásban – egyenesen kívánatos, hogy néha „bejöjjön hozzánk a természet”: visszatér így életünkbe az a tisztaság, amit már rég elveszettnek hittünk, és ami után heves nosztalgiát érzünk. Mint Arany János is – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának negyedik része.
Arany versek (3.): A poéta szerszámosládájáról
Kézfogás az irodalommal
Sorról sorra haladva a versben tulajdonképpen az Arany János-i esztétika központi kérdéséhez jutunk el, éspedig: forma és tartalom egységéhez. Például ha valaki udvarló verset akar írni a kedveséhez, nem fogja alpári módon káromolni az imádott nőt (vagy férfit), hanem a témának megfelelő „gyöngéd" hangnemben adja majd elő a mondandóját – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának harmadik része.
Arany versek (2.): Tipegő Pegazus, szeszélyes múzsa
Kézfogás az irodalommal
Az egész világirodalomnak nincs még egy verse, ahol a Pegazus (a költői elragadtatás, ihletettség hagyományos szimbóluma) ilyen áldatlan állapotban szerepelne: Aranynál „átkozott gebe”, „rossz ló” lesz a mitológia szárnyas lovából, amit hiába noszogat a költő, csak tipegésre futja annak erejéből – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának második része