Részvéttől a fekete humorú beletörődésig

1855-ben meghalt Vörösmarty Mihály, ez a gyászeset pedig – többek között – azzal a következménnyel járt, hogy Arany János (az egy Vajda Jánost leszámítva) „ellenfél" nélkül maradt a magyar költészet porondján. Gyulai Pál és társai nem is késlekedtek sokat a rangsorkészítéssel. Számukra Arany lett a követendő mintakép – míg az új nemzedék szemében Arany konzervatív, maradi költővé vált, akinek esztétikai és másféle nézeteit illett meghaladni. Noha Arany kényelmetlenül érezte magát a „vezérkos" bőrében („... pályám bére / Égető, mint Nessus vére..." - írta az Epilógusban), eléggé lagymatagon tiltakozott a „mintaköltői" szerep ellen, sőt, élete vége felé abba is belement, hogy mások válogassák ki közlésre a verseit, így fordulhatott elő például, hogy azok a versei, ame­lyekben elítéli a magyarkodókat (itt elsősorban A hazáról, illetve A szájasok című verseire gondolok), kéziratban maradtak, míg a Kozmopolita költészet gond nélkül megjelenhetett. (Jellemző, hogy még Reviczky Gyula, a magát Arany-tanítványnak valló „szépszavú” költő is ellenverset írt a Kozmopolita költészetre.) Pedig A szájasok közlésével rögtön rendet rakhatott volna a fejekben: „Sokan szeretnék a hazát: / De gyűlölik minden fiát, / Ha népszerű alkalmakon / Oly nagyot, mint ők, nem kiált". Minket, kései utódokat viszont kevéssé érdekelnek az akkori irodalmi csetepaték, nekünk az a fontos, ami végül versként papírra került, kiválóan tükrözve, hogy Arany még saját nemzetével kapcsolatban is milyen bonyolult érzésekkel küszködött. Az 1856-os Néma búban még minden magyar haláleset hallatán „búsan, árván" rezzen össze, húsz évvel később pedig már a halott honvédeket irigyli, amiért nekik többé nem kell kínlódni a (magyar) élettel, hanem nyugodtan „nyugodhatnak”. Hogy húsz év alatt mi változhatott meg ennyire gyökeresen a magyar társadalomban, arra a történészeknek kellene válaszolniuk. Mi csak egy dolgot tehetünk: szomorúan tudomásul vesszük, hogy még a boldog békeidőkben sem volt – legalábbis Arany szerint – kolbászból a kerítés.

 Megjelent a Cimbora 2008/3-as számában