Életképből költői önarckép

Volt olyan kritikus (Szerb Antal), aki a Vásárban-t tartotta a „legaranyjánosibb" versnek, az Arany János-i líra „quinta essentia"-jának. Zárjuk tehát mi is ezzel az alkotással Arany versek című sorozatunkat, hiszen keresve sem találnánk olyan Arany-verset, amelyik jobban összefoglalná mindazt, amiről sorozatunk előző részeiben beszéltünk:

1.                ebben a versben is találni az írásra/költőségre vonatkozó reflexiót – a kötelező Arany János-i szerénységgel: „Barázda helyébe'szántván sorokat, / Nem kérkedem ezzel, mert azt se sokat...";

2.                itt is megjelenik a boldog gyerekkor: amikor „markot kezdett hajtani" a „vézna, ügyetlen" gyerek, s amikor még meg volt áldva a föld;

3.                ebben a versben is ott feszül az Aranynál olyannyira fontos vidék-város ellentét: „De, hogy a mezőt, az anyatermészet / Kebelét elhagytam, sajog egy érzet...";

4.                közvetve még a nagyvilágról is véleményt nyilvánít: hogyha Magyarország „Isten telke", akkor a Föld többi része – értelemszerűen – csakis rosszabb helyzetben lehet;

5.                itt is kísért a haza és népe egykori siralmas állapota („Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt, / Minden nyara - új seb - a régire fájt..."), most mégis örömmel figyeli „szép Magyarország" vidám aratóit;

6.                itt is szót ejt – a nagy „vidámság" közepette is - testi-lelki problémáiról: „holtig sajog egy érzet" stb.

Ahogy a fentiekből is látszik, az egyik legösszetettebb Arany-­versről van szó. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy az egyszerű életképnek induló vers átalakul költői önarcképpé. Próbáljuk meg tehát együtt olvasni a Vásárban-t a Válasz Petőfinek című Arany-verssel, mert fontos következtetésre juthatunk Arannyal kapcsolatban: az egyik a költői pálya elejének programverse és a nép himnusza, a másik a költői pálya összefoglalása és a szülőföld himnusza. S talán ez a legfontosabb különbség a két vers között: a népet lehet imádni, de ki is lehet ábrándulni belőle, a föld viszont mindig ugyanaz. „Az igazi szerelem – mondja Szerb Antal – a földnek szól, mely búzát ad és ami az ős valóság."

Őszintén remélem, hogy sorozatunk lezárulta után ez az optimista Arany-kép fog továbbélni a Cimbora olvasóiban.

Megjelent a Cimbora 2008/5-ös számában