Kézfogás az irodalommal
Az elhagyott lak
Gyom veri fel nyájas udvarát;
Kapujánál jő megy idegen
S "ki van itthon, hej no?" bekiált.
De szavára senki nem felel:
Üres a ház, meg a félszer is,
Hogy lakosa élne, semmi jel.
Jámbor utast várni nem szalad,
Nem fut ki elébe, – megbuvik
Elvadultan a vad fű alatt. –
Omladozó-félben a gödör;
Fujdogál a felszél hidegen:
Harangoz a szélben a vödör.
Néha nagyot sóhajt ablaka:
Kerüli azt nappal a gyerek,
Kerüli a tolvaj éjszaka. –
(1852)
Nyájas-gyomos udvarára hív
2006 őszén majd' egy hónapot töltöttem New Yorkban, tehát könnyen el tudom képzelni, mit érezhetett Arany János, amikor 1852 végén - hazalátogatván Nagyszalontára - meglátta az „elhagyott lak"-ot. Az én udvaromon nem volt ugyan „vad fű”, de a szél arasznyi vastagon befújta holt levéllel a lépcsőket, a gyom pedig egészen a küszöbig kúszott. Ha még én is elszomorodtam elhagyatott falusi hajlékom láttán, hogyne hatódott volna meg Arany János, aki még nálam is sokkal érzékenyebb lélek lehetett. Erre utalnak azok a levelek, amelyekben Nagykőrösről a szalontai Ercsey Sándor ügyvédet utasítja: „Kedves Sándorkám! írod a háznak az ő gyenge állapotját, ami baj, s annál nagyobb baj, mert égető kérdéssé vált a tisztes hajlékra nézve..." (1852. május 11.) stb. A házjavítás viszont – pénztelenség mián – egyre hanyagolódik, így aztán nem csoda, hogy amikor Arany viszontlátja egykori hajlékát, az úgy tűnik föl szemében, mint a gótikus regények kísértetjárta romházai. Legalábbis számomra ez „jött le" a vers olvasása közben.
De milyen eszközökkel sikerül Aranynak elérnie ezt a hatást? Két dologra mindenképp felhívnám a figyelmeteket:
1. Arany megjelenítő ereje egészen rendkívüli: látjuk magunk előtt a házat és az udvart, minden egyes részlete megjelenik szemünk előtt (kis kapu, fészer, kútgém stb.), kis túlzással azt mondhatnánk, hogy már csak a telekkönyvi adatok hiányoznak a versből;
2. az elhagyatottság egyszerű leírása is döbbenetes hatású lenne, én mégis az ellentétezésben látom a vers legnagyobb erejét: nagyon éles a kontraszt a ház egykori (a költőben emlékként élő) állapota és a sivár jelen között: a kis lak pusztán, ridegen áll, nyájas udvarát gyom veri fel, a vidor ösvény vad fű alá került...
A házat egyébként Arany 1850-ben vette Debreczeni János csizmadiamestertől (lásd az írószobám című verset), miután ki kellett költöznie a jegyzői lakból. A két ház egymás mellett állt Nagyszalontán, s a tőszomszéd csizmadiamester fia volt az, aki rossz klarinétozásával szörnyen idegesítette a Toldit író Arany Jánost.
Megjelent a Cimbora 2008/1-es számában
Arany versek (4.): Harangozó természet(esség)
Kézfogás az irodalommal
Eltekintve attól a szélsőséges esettől, amikor valaki disznót tenyészt a tömbházlakásban – egyenesen kívánatos, hogy néha „bejöjjön hozzánk a természet”: visszatér így életünkbe az a tisztaság, amit már rég elveszettnek hittünk, és ami után heves nosztalgiát érzünk. Mint Arany János is – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának negyedik része.
Arany versek (3.): A poéta szerszámosládájáról
Kézfogás az irodalommal
Sorról sorra haladva a versben tulajdonképpen az Arany János-i esztétika központi kérdéséhez jutunk el, éspedig: forma és tartalom egységéhez. Például ha valaki udvarló verset akar írni a kedveséhez, nem fogja alpári módon káromolni az imádott nőt (vagy férfit), hanem a témának megfelelő „gyöngéd" hangnemben adja majd elő a mondandóját – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának harmadik része.
Arany versek (2.): Tipegő Pegazus, szeszélyes múzsa
Kézfogás az irodalommal
Az egész világirodalomnak nincs még egy verse, ahol a Pegazus (a költői elragadtatás, ihletettség hagyományos szimbóluma) ilyen áldatlan állapotban szerepelne: Aranynál „átkozott gebe”, „rossz ló” lesz a mitológia szárnyas lovából, amit hiába noszogat a költő, csak tipegésre futja annak erejéből – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának második része
Arany versek (1.): Ízléspróba sonkával, teával
Kézfogás az irodalommal
Arany manapság valamiért nincsen „divatban”, annak ellenére, hogy a magyar irodalomtörténet hallgatólagosan őt tartja költészetünk legnagyobb alakjának. Én persze nem (csak) ezért szeretem Aranyt, hanem főleg azért, mert tőle lehet a legtöbbet megtudni a magyar nyelvről (egy költő „alapanyaga” ugyebár a nyelv) és a versírás mikéntjéről egyaránt – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának első része.