Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Cimbi olvasólámpája
Pagony Kiadó, Budapest, 2016 „– Anti, gondold végig, hogy azzal, amit mondasz, megbántasz-e valakit. Aztán gondold végig, hogy ha nem mondod el, azzal kit bántasz meg. És végül gondold meg azt is, miért fontos, hogy kiderüljön az igazság.”
Szigeti Kovács Viktor: Lúna gyermekei
Cimbi olvasólámpája
Ciceró, Budapest, 2016 A Lúna gyermekei legendateremtő regény, amely a gólyákról szóló ismereteinket fogalmazza át egy mitikus mesevilágba. A történetben emberi tulajdonságú gólyák tartanak Afrika felé, de kiderül az is, hogyan fűződik hozzájuk a gyermekhozás mítosza, vagy az, hogy miért repülik át évente kétszer a világot.
Mészöly Ágnes: Szabadlábon
Cimbi olvasólámpája
Tilos az Á könyvek, Budapest, 2016 „miközben kívülről minden ember és minden család átlagosnak vagy érdektelennek tűnik, belül minden családnak és embernek megvan a maga története, múltja, oka, és belül már senki és semelyik család nem átlagos.” (Fenyő D. György – forrás: www.barkaonline.hu)
1943: Három történet a holokausztról
Cimbi olvasólámpája
Hiába próbálom megtalálni az első meghatározó olvasmányélményem a holokausztról, nem sikerül. Könyvtárból kölcsönöztem és az eseményeknél erősebben képek maradtak meg bennem: egy kisfiú, aki egyedül, családja nélkül bujkál a kiüresedett gettóban, elhagyott lakásokban keresi a túléléshez szükséges ételt, eszközöket. Egy magas létrát látok, amin bújóhelyére, egy padlásra húzódott meg, és egy német tisztet, aki elkaphatta volna, de megkegyelmezett. Így emlékszem, de lehet, hogy nem is így volt. És az is lehet, hogy amíg az Olvasólámpát írtam, rátaláltam a regényre, és már az ajánlottak között van.
Az emberi természetről, dupla hangfekvésben
Cimbi olvasólámpája
Legyen szó szerelemről vagy az emberi élet céljáról, az irodalom személyes és társadalmi létünkre kérdez rá. Sok művészeti alkotás az emberi természet árnyoldalaira vet fényt, így például arra, hogy létezik a szegénység, igazságtalanság, zsarnokság. Négy olyan regényt ajánlok, amelyek krízishelyzetben mutatják meg az embert, jó és rossz lehetőségeivel együtt.
Ki menti meg a kérges szívű öregembereket karácsonyestén?
Cimbi olvasólámpája
A mese egyedi eredettörténet a karácsony keletkezéséről, de kalandok sorozata is, amelyek főhőse maga a fiú, akit Karácsonynak hívnak... három könyv, amely melegséget hoz az ünnepbe.