Fehér történet 1. rész

Az út előbb sűrű fenyőerdőn vezetett keresztül, a fák tövét zúzmara ülte meg, a levegő hideg volt és nedves, a napsugarak csak nehezen tudtak utat törni maguknak a tűlevelek sűrűjén át. Feljebb ritkult az erdő, a fenyők szoros sorfala hátrébb húzódott. Mint a tenger hullámai Mózes előtt, mosolyogtam magamban. Kint a hegygerincen már szikrázó napsütés fogadott... hihetetlen távlatok nyíltak... sötétlő hegyirmok, cikcakkos hegygerincek, imitt-amott fehéren szikrázó sziklatornyok, a napfény önfeledten zuhogott alá... Csak kapkodtam a levegőt, részben a magam mögött hagyott meredek kaptatótól, részben a látványtól, amely körülvett.

(regényrészlet)

Ki ne térne vissza felnőttként a gyermekkorába, akár egy kis időre is. Az akkor megélt érzésekért, élményekért is, amelyekről nem tudtuk, mennyire meghatározzák későbbi énünket, és talán azért is, hogy akkori önmagunkkal megpróbáljuk kideríteni, mit, miért és hogyan tettünk, gondoltunk, éreztünk, és újra felfedezzük viszonyulásunkat szűkebb-tágabb emberi környezetünkhöz.

Szendrey Júliát leginkább Petőfi Sándor szerelmeként, a „feleségek feleségeként” ismerjük, lényét Petőfi szerelmes verseinek tárgyával azonosítjuk. De Szendrey Júlia nem kitalált figura, nem egy szerelmi hősköltemény egyik szereplője, hanem hús-vér, érző és értő ember volt, aki írt, olvasott, alkotott, gondolkodott, felelősségteljesen létezett az őt körülvevő világban.

Takács Zsuzsát a HUBBY szakmai zsűrije Az év ifjúsági írója / könyve (12 éven felüliek) elismerésben részesítette Spirálfüzet című könyvéért (Turi Lilla rajzaival, Magvető, 2021.) Amint a méltatásban írják: „[a] költő kamaszversei (...) milyenségükkel egyértelművé teszik, hogy ha nem is tilos, de nagy kár félvállról írni kamaszverseket, meg bármilyen verseket is, egyetlen dolgunk van csak, hagyjuk, hogy hasson ránk a jó irodalom” (Szekeres Niki szerkesztő, kritikus). Takács Zsuzsa verseskötete nemcsak a HUBBY-díjra nevezett művek között egyedi azzal, hogy fiatalokat megcélzó lírai mű, hanem a kortárs ifjúsági irodalom teljes palettáján is.

Interjú Takács Zsuzsa költővel

Benedek Elek Cimborájában több évfolyamon keresztül jelentek meg Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései. Az ezelőtti, Jó Pajtásban közölt részeket később könyv formájában olvashatták az erdélyi gyerekek, hiszen a Cimbora könyvtárában megjelent műveket kedvezményes áron vásárolhatták meg az előfizetők, sőt, meg is nyerhették azokat, ha rejtvényeket készítettek vagy válaszoltak a pályázati felhívásokra.

Gyermekkori emlék

Az udvaron rémült sivalkodással szaladgálnak a csirkék, édesanyám s nővéreim, Éva meg Anikó kergetik, no, most mindjárt lefogják a kiszemelt áldozatot. Amikor már azt hisszük: megvan! huss, ki­surran a kezükből.

„Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó fele részét az én nemzetségem tevé.– Ez a falu, ennek a falunak erdeje, mezeje – emlegette gyakorízben édesapám –, ősfoglalás. Három nemzetség az ősfoglaló: a Benedek, a Benkő s a Boda nemzetség. A többiek: a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok mind jövevények.”

Jó gyermekek képes hetilapja alcímmel 1922 februárjában jelent meg az első Cimbora, amelynek aztán a 29., 1922. augusztus 27-ei számától megszűnéséig (1929. július 14.) Benedek Elek volt a főszerkesztője. 2009-ben, születésének 150. évfordulóján sorozatban emlékeztünk meg a névben és szellemben egyaránt lapelődünknek tekintett Cimbora hajdani főszerkesztőjéről.

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 22.

A Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában című meseregény utolsó fejezete A báró felállott, kiitta poharát, elköszönt az őt hajlongva a bejárati ajtóig kísérő hájfejű vendéglőstől, akit igen megkedvelt itt-tartózkodása során.

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 21.

És elkeseredett hősünk ismételten magára maradt szívét falánk vérebek módjára mardosó kételyeivel a nagy, sárgás fényben úszó terem közepén, és hiába toporzékolt, hiába hívta kiáltva a szellemet, a nyugati ablak zöld ura egyetlen alakban sem jelentkezett többé, csak néha úsztak el sajgó szeme előtt az üvegfalon túl, a kert különös fái között kerengő nagy, fekete madarak baljós árnyai. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 20.

Münchhausen ott ült a hatalmas terem közepén, egy széken, a melegen sugárzó sárgás fényben, nem tudta mennyi idő telt el, mindenesetre a kuvik is elhallgatott, a baglyok is, bár időnként az üvegfalon túlról, a suttogó fák közül hatalmas madarak árnyékai vetődtek rá. Nem félt. Túlságosan sok minden történt már vele hosszú életében, csak azt bánta, hogy nincs nála a pipája, menekülései, vándorlásai során veszíthette el valahol a sötét folyosókon és katakombákban. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 19.

Sötét volt. Fenyegető, komor, babonákból szökő sötét. Valahol nem messze kuvik huhogott, félálmában is jól hallotta, s összerezzent. Fogalma sem volt hol van, képtelenségnek tűnt előtte az egész helyzet, egyszer amikor újra olyan zaj hallszott, mintha valahol a szomszéd helyiségben húztak volna le egy illemhelyen vizet, megrezzent, felült, szétnézett. Mellette feküdt valaki a földön, s ahogy fölemelkedett, hogy megnézze ki az, szemébe tűnt saját sápadt arca a tükörből. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 18.

Ott ültek a földön, a titokzatos földalatti tükörteremben. Münchhausen különös alakú lámpájának fénye megsokszorozódott a tükörben és a fiatalságára és szerelmére emlékező Bumfordi Benjámin, a mélabús tornyok városának volt ősz szakálla tovább mesélt, mintha megfogadta volna, hogy ezúttal sem engedi szóhoz jutni Münchhausent világvárosok és a világirodalom koronázatlan mesekirályát...