Something went wrong!
Hang in there while we get back on track
Damian és a csillagok tánca (1.)
A nikémadarak éneke
„Bolygónk és otthonunk, Serenitas egyik legrégebbi kolóniája az emberiségnek, és a legelső a régi kolóniák közül, amely kivívta függetlenségét. Mielőtt felszabadítóink a Serenitas nevet adták neki, bolygónk egy űrteleszkóp nevét viselte, amelyet őseink a Földről küldtek fel, és amely először megfigyelte ezt a világot. Mi volt a neve ennek az űrteleszkópnak? Kattints a helyes válaszra.
Sosem úgy volt, hogy van a mindennapi élet, és van az irodalom...
Chatinterjú egy fiatal irodalomkritikussal
Codău Annamáriával Kolozsváron, a bölcsészkar hallgatóiként ismerkedtünk meg. Azzal a kéréssel kerestem meg, hogy meséljen arról: hogyan válik valakiből irodalomkritikus, lapszerkesztő, mivel is foglalkozik, és miért izgalmas ez.
„Jobban érdekelnek azok a helyzetek, amelyekben mindenkinek igaza van”
Közelképben Dóka Péter és a Lila királylány
Dóka Péter, gyerek- és ifjúsági könyvek, hangjátékok, rajzfilmek írója, a Móra Kiadó főszerkesztője a nyár elején ismét Kolozsváron járt: az Ünnepi Könyvhét alatt az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték vendége volt. Cimbi is kapott az alkalmon, hogy az alkotót egyik kedvencéről, a méltatlanul kevés figyelmet kapott Lila királylányról kérdezze. A 9 mese alcímmel megjelent kötet ugyanis egyike az elmúlt tíz év legizgalmasabb karaktereit felvonultató gyerekkönyveinek. Titka, hogy a benne szereplő mesék nem gyerekesek, és magabiztos humorral, iróniával egyszerre több olvasási lehetőséget is biztosítanak a különböző korú, érdeklődésű olvasók számára.
Íróként is el kell jutni az azonosulásig
Interjú Zágoni Balázzsal új regénye, A csillag és a százados megjelenése alkalmával
Nem volt még regényem, amelyhez ilyen részletekbe menő és szerteágazó kutatást kellett volna végeznem, de valahogy el kellett jutnom arra a pontra, ahol azt éreztem, hogy elég magabiztosan mozgok ebben a világban és anyagban. Külön kihívást jelentett az is, hogy a rengeteg visszaemlékezésből mit és hogyan használok majd fel. Azt gondolom, akár a jövő a téma, akár a múlt, a jelenből írjuk, csak más-más szemüvegen át tekintünk rá.
Cimbirodalom
Takács Zsuzsát a HUBBY szakmai zsűrije Az év ifjúsági írója / könyve (12 éven felüliek) elismerésben részesítette Spirálfüzet című könyvéért (Turi Lilla rajzaival, Magvető, 2021.) Amint a méltatásban írják: „[a] költő kamaszversei (...) milyenségükkel egyértelművé teszik, hogy ha nem is tilos, de nagy kár félvállról írni kamaszverseket, meg bármilyen verseket is, egyetlen dolgunk van csak, hagyjuk, hogy hasson ránk a jó irodalom” (Szekeres Niki szerkesztő, kritikus). Takács Zsuzsa verseskötete nemcsak a HUBBY-díjra nevezett művek között egyedi azzal, hogy fiatalokat megcélzó lírai mű, hanem a kortárs ifjúsági irodalom teljes palettáján is.
A világirodalom legmagányosabb költője, még Giacomo Leopardinál is magányosabb. S talán mondanom sem kell, hogy egyik kedvenc szerzőm: egyszerűen lenyűgöz, ahogyan ez a kültelki kocsmákban olcsó pálinkát iszogató, csontváz-sovány alkoholista alig pár száz szó variálásával, alig féltucatnyi költői téma ismételgetésével (magány, ősz, halál, alkony stb.) érvényes költészetet tudott művelni.
Ki ne térne vissza felnőttként a gyermekkorába, akár egy kis időre is. Az akkor megélt érzésekért, élményekért is, amelyekről nem tudtuk, mennyire meghatározzák későbbi énünket, és talán azért is, hogy akkori önmagunkkal megpróbáljuk kideríteni, mit, miért és hogyan tettünk, gondoltunk, éreztünk, és újra felfedezzük viszonyulásunkat szűkebb-tágabb emberi környezetünkhöz.
Ki hitte volna, hogy a vereség is ilyen szép tud lenni?! Mint anyu – részletek Filip és Matei Florian Kölyök utca című regényéből Lövétei Lázár László fordításában.
Nem volt még regényem, amelyhez ilyen részletekbe menő és szerteágazó kutatást kellett volna végeznem, de valahogy el kellett jutnom arra a pontra, ahol azt éreztem, hogy elég magabiztosan mozgok ebben a világban és anyagban. Külön kihívást jelentett az is, hogy a rengeteg visszaemlékezésből mit és hogyan használok majd fel. Azt gondolom, akár a jövő a téma, akár a múlt, a jelenből írjuk, csak más-más szemüvegen át tekintünk rá.
Ha nyernék a lottón egy őrült nagy összeget, mondjuk, tízmillió dolcsit, tömbházat vennék magamnak. Valami kisebbet, négyemeletest, három lépcsőházzal. Kiüresíteném, ellátnám fehér termopán ablakokkal, és átfesteném narancssárgára.
Kézfogás az irodalommal
A gyerek- és ifjúsági irodalom egyik legminőségibb eseménye, amelyről Cimbi is rendszeresen beszámol, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum Év Gyerekkönyve Díjainak kiosztása. A nyertesekről független szakmai zsűri (HUBBY-díj) és diákzsűri dönt.
„Viszonylag furcsa műfajú a könyv, kikacsintás a tipikus kategóriákból: a fantasyből is kilóg és az ifjúsági regény kategóriából is kilóg. Nehezen beskatulyázható szövegről van szó” – fogalmaz az első kötetes Huszti Gergely az igyic.hu által készített interjúban. Ugyan a Mesteralvók hajnala a szerző első ifjúsági regénye, 15 éves szerkesztői, vezető szerkesztői múltját tekintve nem állíthatjuk Husztiról, hogy újonc volna az irodalom világában.
Az, hogy valamelyik szerző életműve maradandónak, időtállónak bizonyul-e az irodalomtörténet szemszögéből és az olvasóközönség ízlése szerint is, több dologtól függ, több mindennek tulajdonítható.
A Kézfogás az irodalommal rovatban jó néhány alkalommal írtunk már erdélyi költőkről, így Szilágyi Domokosról (többet) és Hervay Gizelláról is (kevesebbet). Ezekből a közlésekből emlékezhettek arra, hogy a két költőt nemcsak alkotásaik rokon vonásai fűzik össze, hanem házastársak is voltak, közel három évig.
Szilágyi Domokosról és Hervay Gizella után szinte kínálkozik, hogy Weöres Sándort és ugyancsak kiemelkedő irodalmi alkotást létrehozó feleségét, Károlyi Amyt hozzuk ezúttal közelképbe számotokra.
Szendrey Júliát leginkább Petőfi Sándor szerelmeként, a „feleségek feleségeként” ismerjük, lényét Petőfi szerelmes verseinek tárgyával azonosítjuk. De Szendrey Júlia nem kitalált figura, nem egy szerelmi hősköltemény egyik szereplője, hanem hús-vér, érző és értő ember volt, aki írt, olvasott, alkotott, gondolkodott, felelősségteljesen létezett az őt körülvevő világban.
Közelképben
Balázs Imre József 1976-ban született Székelyudvarhelyen, Kolozsváron él, a Korunk folyóirat főszerkesztője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán a Magyar Irodalomtudományi Tanszék tanára. Tíznél több vers-, műfordítás- és tanulmánykötete jelent meg eddig, magyar, román és angol nyelven is. Többszörösen díjazott szerző.
Dóka Péter, gyerek- és ifjúsági könyvek, hangjátékok, rajzfilmek írója, a Móra Kiadó főszerkesztője a nyár elején ismét Kolozsváron járt: az Ünnepi Könyvhét alatt az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték vendége volt. Cimbi is kapott az alkalmon, hogy az alkotót egyik kedvencéről, a méltatlanul kevés figyelmet kapott Lila királylányról kérdezze. A 9 mese alcímmel megjelent kötet ugyanis egyike az elmúlt tíz év legizgalmasabb karaktereit felvonultató gyerekkönyveinek. Titka, hogy a benne szereplő mesék nem gyerekesek, és magabiztos humorral, iróniával egyszerre több olvasási lehetőséget is biztosítanak a különböző korú, érdeklődésű olvasók számára.
Újabb letehetetlen olvasmány hagyta el Szabó Róbert Csaba marosvásárhelyi író szerzői műhelyét: ezúttal egy kamaszoknak szóló kalandregény.
Szabó Róbert Csaba marosvásárhelyi íróval legújabb, még kéziratban lévő regényéről beszélgettünk, amelyet remélhetőleg tavasszal már kézbe is vehetnek az olvasók. Kalandokról, a természetbe vágyódásról, számítógépes játékról, a fiatalok és kevésbé fiatalok közötti párbeszédről esett szó.
A Vízitündér 1. Maria Surducan forgatókönyve alapján, Benczédi Júlia Anna rajzaival készült képregény, amely először online formában jelent meg, majd román, francia és magyar nyelven is nyomtatásba került. Cimbi felkereste a képregény rajzolóját és színezőjét, Annát, hogy néhány izgalmas részletet is megtudhassatok a kiadvány keletkezéséről.
Mozaik
Ahogy kutattam a téma után, kezdett kirajzolódni előttem, hogy nagyjából az összes, személyes életedre negatív hatással bíró kapcsolatot besorolhatjuk három nagy csoportba.
Miért építenek csúnyát, ha építhetnének szépet is? – kérdezte a fiam tavaly télen egyik sétánk közben, amikor a kommunista idők építkezési stílusát hasonlítgatta össze más idők épületeivel. Aztán nemrég felfedeztünk egy új blokknegyedet, sűrű sorokban álltak az épületek, sehol egy fa, csak beton és kocsirengeteg. Megrökönyödve álltunk a szemünk elé táruló látvány előtt, és nem tudtuk eldönteni, mi jobb, illetve rosszabb, a kommunista betonrengetegek vagy a most gomba módra szaporodó újak.
Amikor az ember olyan cselekvésbe, dologba fog, ami lelkesedéssel tölti el, amiben megmerítkezve megváltozik, megerősödik, megszépül, nincs ideje azon gondolkodni, hogy vajon ez a kinti világban mennyit ér.
A tavalyi TiniDráma táboromban ismerkedtem meg két eszméletlenül tudatos kamasszal, akik rendszeresen sportoltak, tudatosan étkeztek, ebben pedig támogatták, inspirálták is egymást. Aki ismer, tudhatja, hogy nem jellemző rám, hogy lenézném pusztán az életkoruk miatt az hozzám kerülő emberpalántákat, de az érettség, ami a lányok szavaiból áradt, őszintén meglepett.
Beszélő tárgyak
A Cimbora most induló, új rovatában múzeumaink világába, gyűjteményeibe és kiállításaiba fogunk bepillantani – nem szokványos módon. Hónapról hónapra egy kiemelt tárggyal vagy tárgycsoporttal jelentkezünk, és azon keresztül tekintünk rá arra a korszakra, amelynek az emlékét őrzi. Emellett azt is szeretnénk megmutatni, hogy egy múzeumi tárgy sosem csak egy tárgy: ott van benne a próbálkozás, az igyekezet, a hiba vagy éppen a kudarc, ott vannak az álmok, örömök és nehézségek. Mesélhet gyermekkorról, szerelemről, csalódásról, kitartásról, gyászról és számtalan más emberi tapasztalatról, érzésről és történetről, csak meg kell tanulnunk mindezt kiolvasni belőle.
A természet új életre kel, felébred hosszú álmából, ezek az állandóan ismételt közhelyek, amelyeket én rettenetesen untam, mert mindig éppen más érdekelt, és sosem figyeltem meg rendesen, hogy valójában mi is zajlik ilyenkor. És most, íme, a tavasz ürügyén ebben a lapszámban – én is alig hiszem el! – a természetről, pontosabban bogarakról fogok írni...
Azt hiszem, ma is létezik az a hiedelem, miszerint ha pontos órában nézed meg az időt – például pontban 10-kor vagy 12 óra 12 perckor, netalán február 14-én éppen 14 óra 14 perckor –, akkor az azt jelenti, hogy a szerelmed is rád gondol, vagy bizonyíték arra, hogy ő is szeret téged...
Ma már nehezebb elképzelni – főleg így, a kiadós ünnepi ebédek és vacsorák után –, hogy körülbelül negyven évvel ezelőtt, az 1980-as években Románia lakosságának legnagyobb része valósággal éhezett...
Manapság bármelyikünkről könnyen készíthető fénykép, sőt, gyakran saját magunkat fotózzuk úgy, ahogy nekünk tetszik. Ha egyik vagy másik felvétel nem sikerül, vagy rájövünk, hogy mégsem áll jól a szín, amit viselünk, nem nagy dolog: simán kitöröljük a képet, esetleg majd készítünk újat.
Ebben a hónapban néhány gyöngyről mesélek nektek. Ez elsőre lehet, hogy nem tűnik érdekesnek, de ezek a gyöngyök körülbelül 1800 évesek, és így már mégiscsak megérdemlik a figyelmünket – főleg, hogy a saját dolgaink közül ezeknél sokkal nagyobb tárgyak is képesek időnként nyomtalanul eltűnni. Ezek az aprócska gyöngyök pedig annyi év után is megvannak!
Pedig beszélgetni nagyon fontos. Az ember társas lény, vagyis a boldogsága, elégedettségérzete nagyban függ attól, hogy része-e egy közösségnek, vannak-e olyan barátai, akikre számíthat, akik elfogadják őt olyannak, amilyen. Ezért az odatartozás-élményért igen sok mindenre képesek vagyunk, elsősorban kamaszként. Hiszen ahhoz, hogy kapcsolódni, beszélgetni tudjunk, megosszuk valakivel a gondolatainkat, szükségünk van társakra! Vagy mégsem?